Hogyan ápoljuk kora tavasszal a kertbe ültetett szamócát?

Agrofórum Online

Hogyan ápoljuk kora tavasszal a kertbe ültetett szamócát? Köszönöm a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Fontos feladata a kiskerti, de a nagyüzemi termesztőknek is, hogy szamócáikat a vegetációs időszakra felkészítsék, hiszen csak így érhető el megfelelő minőségű és mennyiségű termésképzése. Ezt akár a tél végi melegebb napokban, de március első heteiben már mindenképp érdemes elvégezni. A szamóca ápolása során a legfontosabb feladatunk az, hogy a télen elhalt, elbarnult levelektől a növényeket megszabadítsuk. A folyamat meglehetősen idő- és munkaigényes, viszont annál nagyobb jelentősége van a betegségek terjedésének megakadályozásában. A levágott, eltávolított leveleket ne dobjuk el, hanem gyűjtsük össze a tövek közül, ezzel is megakadályozva az azokból elinduló későbbi fertőzést!

A tisztogatási munkával egymenetben az esetlegesen tél folyamán elhalt töveket is távolítsuk el, majd lehetőség szerint még a tavasz első felében gondoskodjunk a hiányzó növények pótlásáról is! A növények körül található gyomokat se hagyjuk a területen, hiszen ezek nemcsak vizet és teret, hanem rengeteg tápanyagot is felhasználnak a szamóca elől. A tisztogatás befejeztével – a többi gyümölcstermő növényhez hasonlóan – érdemes lemosó permetezést is végezni. Főként réz hatóanyaggal végezzük a lemosást, de ahol atkák és levéltetvek is megjelentek a töveken, olaj és kén kijuttatása is indokolt.

A tápanyagpótlás nagyon fontos

A termésképződéshez, és a termések kineveléséhez szükséges lombozat fejlődéséhez a szamócának sok tápanyagra is szüksége van, főként érvényes ez a folyton termő fajták esetében. Az előrelátó kertészek már az ősz folyamán gondoskodtak ennek kijuttatásáról, viszont a tavaszi időszakban sem árt ezt kiegészíteni és pótolni. A kezdeti időszakban még a gyökérfejlődés serkentése a cél, hiszen csak az erős gyökérzettel rendelkező növények tudnak kellő mennyiségű virágot fejleszteni, így foszfortúlsúlyos ellátást érdemes biztosítani.

A tápanyagigény akár mű- és szerves trágya formájában is biztosítható, de tápoldat kijuttatásával ugyancsak kivitelezhető, ez főként a takarással végzett termesztés esetében jelenti a legjobb megoldást. A tápanyagfelvétel kb. 15-20 fokos hőmérsékletnél már aktív, így március végén – április elején már szükséges a növény számára felvehető formába rendelkezésre állnia. A tápanyagok mellett természetesen a víz is nagyon fontos a fejlődéshez, így öntözéssel, a gyomok irtásával, kapálással való talajlazítással is segítsük a tavaszi időszakban a szamócánk fejlődését.

Kiemelt kép: Pixabay

Összefognak a legfontosabb szamócatermesztő országok

2020. február 27. 09:47

A legfontosabb szamócatermelő országok – Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália – fogtak össze a termőterületeik stabilizálása érdekében.

Alacsony szinten van a lengyel fagyasztott szamóca ára

2019. július 4. 12:33

Egyes vásárlók úgy döntöttek, hogy nem vesznek Lengyelországtól ebben a szezonban és minden megrendelésüket marokkói és egyiptomi szamócával teljesítik.

Miért vannak habos csomók a szamócán?

2021. április 24. 07:37

Fólia alagútban nevelt szamócáimon furcsa valamik jelentek meg. Habos, áttetsző, puha csomók vannak a levelek szárán és a virágokon. Csatoltam egy képet is, mert nehéz leírni. Mik ezek, kell-e védekezni ellene?

Mitől van tele apró foltokkal a szamóca levele?

2018. május 29. 07:50

S. László kérdése: A szamócám levelein apró, kerek, világos foltok jelentek meg, mi a teendőm, hogy megóvjam növényeimet?