A cirok gyomirtásának kihívásai

Agrofórum Online

Következő növényvédelmi esettanulmányunk tárgya egy áprilisi vetésű szemescirok-állomány. A területet idén vette át annak új agronómusa - ami a gyomirtást illeti, van miről beszélgetni. Riportalanyunk, Szűcs Ádám növényorvos szerint a szemescirok esetében a gyomirtás okoz nagy kihívást.

Kórtani vonatkozásban kiemelendő lehet a tavalyi évben jelentős Macrophomina fertőzés, kártevő tekintetében nem hangsúlyozhatunk semmit sem – szerencsére. Az európai uniós szerkivonások következtében az egyszikűek irtására alkalmas szerek köre két hatóanyagnyira zsugorodott. Többek között – Komárom-Esztergom megyében az egyszikű probléma igen jelentős: a fenyércirkon túl a köles-, valamint muharfajok okoznak komoly problémát.

Preemergens gyomirtással indítottak minden állományt: dimetenamid-p és terbutilazin hatóanyagokkal. Az előrejelzéseknek megfelelően igyekeztek megoldani a szerek kijuttatását, hiszen a megfelelő hatékonyság eléréséhez csapadékra is szükség lett volna… azonban az idei évben ezen a területen a 100 mm-t is alig haladta meg a csapadék mennyisége, az is heterogén eloszlásban. A nikoszulfuron-toleráns hibrid ,,megkapta” a szóban forgó készítményt, és sorközművelőt is látott az állomány. A cirok vonatkozásában a mechanikai gyomirtás megkerülhetetlennek bizonyul. Az 50 cm körüli sortáv is megfontolandó, hiszen ez segíti az árnyékolást. A vontatottan fejlődő cirok esetében, a toleráns anyagok hozhatnak megoldást: az imazamox-toleráns hibridek is ebbe a körbe tartoznak – a kísérletek folynak…

Részletek a videóban!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ultrahangos vadriasztóval védik a fácánokat, nyulakat

2021. július 22. 09:35

A mezőgazdasági munkák során is számos megoldással lehet védeni a biodiverzitást, a beporzókat vagy éppen az apróvad-állományt - legyen szó mezei nyúlról, fogolyról vagy éppen fácánról. A magas növényzetben megbúvó állatokra azonban különösen nagy veszélyt jelent az első, tavaszi kaszálás.

A hívószó 2023-ban: a takarékosság

5:04

A hívószó 2023-ban: a takarékosság

2023. augusztus 23. 12:40

A Karintia Kft. a szója-, illetve gabonavetőmag-piac megkerülhetetlen szereplőjévé vált. A szója hazai vetésterülete, illetve a 2023-as kilátások kedvező színben tüntetik fel a kultúrát. A klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási események, a gazdasági környezet hektikussága azonban a gabonafajta-választást jelentősen befolyásolják.

Így készül a zöldségpalánta - tápkockázó vetőgéppel

2021. február 19. 11:55

Amíg a hidrokultúrás technológia számára előállított uborkapalántát kézzel, addig például a talajos paprikát, a zellert, a salátát, a dinnyeféléket, minimális mennyiségben a talajos paradicsomot és talajos uborkát vagy a jelentős tételben készülő káposztafélék magját egy speciális tápkockázó vetőgéppel vetik el az Árpád-Agrár Zrt. szegvári telephelyén. De hogyan is működik a szinte teljesen automata rendszer? Ezt is eláruljuk!

Nem lesz meg az önellátásunk kukoricából? - Csökkenhet a vetésterület is

2022. október 6. 13:04

3,5 millió tonna betakarított kukoricára számítanak 2022-ben a Kukorica Kör Egyesület szakemberei. A gazdálkodók nagyon nehéz, és tanulságos évet fognak zárni, ami már most bizonyította, hogy a jövőben sokkal jobban oda kell figyelni a talaj vízmegtartó képességére, a talajszerkezetre, a talajéletre, ezek ugyanis stratégiai tényezővé váltak.

Új sulitraktor és pótkocsi a jövő agrárszakembereinek

2021. január 19. 16:44

Január 11-én délelőtt azonban egy nyerges vontató érkezett a piliscsabai intézményhez, ami egy, a néhány hónappal ezelőtt átadott Steyr traktorokhoz csatlakoztatható kéttengelyes Pronar pótkocsit hozta a gyakorlati oktatás színvonalának emelése érdekében.

Regeneratív forradalom? - Gyakorlati oktatási programot indít a Talajmegújító Gazdák Egyesülete

2023. február 13. 07:57

A regeneratív, talajmegújító termelési módszerek alkalmazása hazánkban - sok más országhoz hasonlóan - még gyerekcipőben jár.