Október elején behoztam teleltetni két tő szabadban nevelt kápia paprikámat, visszavágtam őket, erre az egyik most elkezdett virágozni. Hogyan neveljem tovább, hogy tavasszal fejlett növényként kitehessem a szabadba?
Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus
Kedves Kérdező!
Újabban több helyről is érkezett hasonló hír, hogy lakásban – kísérletképpen -, megpróbálják a fejlett, már nyáron termett paprikanövényeket fenntartani, teleltetni.
Ha jól megnézi a növényét, annak szára megfásodott, azt jelzi, hogy kellően fejlett, el fogja viselni, ha átmenetileg nem optimális körülmények között él, de életben marad.
Akkor lesz sikeres a terve, amennyiben ki tudja elégíteni a paprikanövény környezeti igényeit, amik a szabadföldi nevelése során biztosítva vannak számára.
Lakásban nevelésekor a következőkre legyen tekintettel:
- Melegigényes növény, nappal 24-30, míg éjszaka 15 °C körüli hőmérsékletet biztosítson számára!
- Fényigényes, ezért a lakás napos helyén tartsa! Naponta 6-8 óra napos időszak szükséges fejlődéséhez.
- Vízigényes is, talajának folyamatosan nedvesnek kell lennie, nem vizesnek, kerülje a túlöntözést!
- Tápanyagigényes, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű, enyhén savas kémhatású talajba ültesse a lakásába költöztetés előtt a tövet!
- A helyiség páratartalmára érzékeny, száraz levegőjű helyiségben nem érzi jól magát.
- Zárt térben nevelése esetén szükséges a rendszeres szellőztetés, a növény körüli levegő megmozgatása.

A paprika nevelésénél, ha lakásban végzi, fő korlátozó tényező a téli fényhiány, nem csupán a világos órák száma nem elegendő a téli hónapokban, hanem a fényerősség, a fény intenzitása is sokkal alacsonyabb, mint ami szükséges lenne. Ennek kiküszöbölését pót megvilágítással szokták megoldani. Árusítanak kifejezetten növénynevelésre fejlesztett világítótesteket, melyek színösszetétele hasonlít a Nap által kibocsátott fényhullámokhoz. Hasznos lehet valamelyik ilyen lámpatípus alkalmazása.
Minden növény csak abban az esetben képes normális, harmonikus növekedésre, fejlődésre, amennyiben a számára rendelkezésre álló hő-, víz-, tápanyag- és fényellátás harmonikus, egymással összhangban áll. Ilyen állapotra kell törekedni. Ha közülük bármelyik mennyisége kevesebb vagy több, mint amennyi szükséges lenne, az egyensúly felborul. Kevesebb fény esetén a növény növekedése megváltozik, hajtásai megnyúlnak, erőtlenekké, világosabbá, sárgászöld színűvé válnak, felnyurgulnak. A virágképződés is csökken vagy elmarad.
Gyakori élettani betegséget szokott okozni bent nevelt paprikáknál az ödéma, mely az egyensúly hiányára vezethető vissza. Rövid, fényhiányos, borús nappalok miatt a növények kevés vizet igényelnek, a felszívott vízből a szokásosnál kevesebbet párologtatnak el, ez a helyzet váltja ki a leveleken kifejlődő apró „kiütésszerű” pici foltokat, melyek az érintett levelek lehullását okozzák.
A fejlődő virágo(ka)t december, január hónapban érdemes kicsípni, ebben az időszakban a hajtásokat hagyja fejlődni, a lombozatot erősítse a növény. Február közepétől néhány virágot már érdemes meghagyni. Virágzáskor kiegészítő tápanyag-adagolás is szükségessé válik, komplex (összetett hatóanyagú) termékkel. Ne feledje a virágokat mesterségesen beporozni, megtermékenyíteni, anélkül nem fejlődnek belőlük terméskezdemények!
Kiemelt kép: Pixabay