2014. decemberi lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

Az Agrofórum 2014. decemberi számának internetes összefoglalója

 

A csillag nyomában (Dr. Bódis László) 1

 

A HÓNAP TÉMÁJA

Beszélgetés Dr. Nagy István államtitkárral (Dr. Bódis László) 6

 

FÓKUSZBAN A BOR

A kén-dioxid szerepe a borászati technológiában az élettani hatás megítélésének tükrében (Dr. Kállay Miklós, Dr. Leskó Annamária) 12

A borkezelő anyagokkal szemben alapvető kritérium, hogy „feladatuk” teljesítésével egyszerűen távozzanak a borból (kicsapódjanak). Van persze néhány kivétel, mint a kén-dioxid is, melyek így vagy úgy a szőlőből vagy a hordóból egyébként is bejutnak a borba, de mindenképpen természetes anyagoknak minősülnek. Ezek közül jelen cikkükben a szerzők a „szükséges rossz”, a kén-dioxid borászati adalékanyagként betöltött funkcióját, tulajdonságait, valamint a vele kapcsolatos törvényi előírások kérdéseit járják körül.

 

Mit adhat a 2014-es évjárat? (Balga Irina, Adamovich Károly) 16

A szerzők írásukban a 2014-es évjárat kapcsán a borkészítés során előforduló hibákat (rohadt íz, ecetesedés, penész íz, színstabilitási problémák) és azok megoldásait (mustjavítás, savcsökkentés, színanyagok stabilitása stb.) tárják az olvasók elé.

 

Bioszőlészeti és -borászati tapasztalatok a Dobosi pincészetből. Riport (Kosztolányi Attila) 20

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken, a festői Nivegy-völgyben található Szentantalfa, ahol a Dobosi család pincészetének két fiatal, ambiciózus tagjával, Dobosi Győzővel és testvérével, Dobosi Bálinttal az elmúlt évek során már bioművelésre átállt gazdaságuk szőlészeti és borászati tapasztalatairól beszélgettünk.

 

Spontán erjedés avagy fajélesztő használata? (Nyitrainé dr. Sárdy Diána) 24

Gyakran halljuk e cikk címében felvetett kérdést szakmai körökben, vagy netán magunknak is feltettük már korábban. Sok vélemény, ellenvélemény hallható mindkét esetben, ha spontán erjedésről, vagy fajélesztős beoltásról olvasunk, társalgunk. A legújabb lehetőség a bioélesztő alkalmazása az alkoholos erjedés beindítására. A téma kapcsán a szerző mostani írásában a Budapesti Corvinus Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének Borászati Tanszékén bioélesztőkkel végzett kísérleteiket és azok eredményeit adja közre, melynek során a bioélesztők hatását vizsgálták a borok kémiai összetételére és érzékszervi tulajdonságaira.

 

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Talaj-talajvédelem, növény-növényvédelem, integrált növénytermesztés: Áttekintés (7.) Felsőoktatás, kutatás és középiskola (első rész) (Dr. Horváth József) 26

 

Saaten-Union. Őszi kalászosok – 2014-ben is több termés, nagyobb termésbiztonság (x) 35

Ismerjék meg a Saaten-Union őszi kalászos gabona ajánlatát.

 

Saaten-Union. Több termés, nagyobb termésbiztonság – napraforgó 2015 (x) 39

A Saaten-Union 2015-ös hibridajánlata napraforgótermesztők számára.

 

Saaten-Union. Clearfield Plus naprafogó hibridekben is az első (x) 41

Újgenerációs, Clearfield Plus napraforgó hibridek a Saaten-Union 2015-ös fajtaajánlatában.

 

Saaten-Union. Több termés, nagyobb termésbiztonság – kukorica (x) 2015 43

Ismerjék meg a Saaten-Union 2015-ös kukoricahibrid ajánlatát!

Az energianád (Miscanthus spp.) alkalmazási lehetősége alternatív termőhelyeken (Szaniszló Albert) 44

A címben jelzett téma kapcsán most a szennyvíz mint alternatív termőhely lehetőségét mutatjuk be az energianád termesztésére, 14 érvet felvonultatva.

 

Hatvanéves az Agrárgazdasági Kutató Intézet. Köszöntő; 60 éves az AKI (Czerván György és Dr. Kapronczai István) 50

Nagyszabású nemzetközi konferenciával ünnepelte az AKI megalapításának 60 éves jubileumát, a Danubius Hotel HELIA-ban 2014. október 7-én. Kapronczai István főigazgató bevezetőjével vette kezdetét a rangos rendezvény.

 

Bemutatkozott a Maktheshim utóda, az ADAMA (Dr. Demes György) 54

A Makhteshim Agan Industries neve 2014. április 14-étől ADAMA Agricultural Solutions Ltd.-re változott, amiből következően 2014. június 16-ától a cég hazai leányvállalata, a Makhteshim Agan Hungary Zrt. is ADAMA Hungary Zrt. néven folytatja tevékenységét. Erről adtak tájékoztatást kereskedelmi partnereiknek az anyacég és a hazai leányvállalat képviselői.

 

Egyéb gyomfajok generatív szaporítóképletei IX-X. (Dr. Kazinczi Gabriella, Dr. Pintér Csaba) 56

A különleges technikával készült makrofelvételekhez a szakterület elismert képviselője készített leírásokat, amelyek bővítik ismereteinket az egyéb fajok gyomfajainak gyommagvairól.

 

Török-magyar vetőmagágazati találkozó (bl) 58

A Boscolo Budapest Hotel adott otthont az első török-magyar vetőmag ágazati találkozónak, ahol a Török Vetőmag Szövetség (TSÜAB) és hazai társrendezője a vetőmag ágazat kérdéseivel foglalkozott. A konferencia céljáról Takács Gézát, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) elnökét kérdeztük.

 

Felvesszük a kesztyűt? (x) (Éri Ferenc) 62

A Yara hazai értékesítési vezetője a cég előtt álló kihívásokra és célokra világít rá.

 

Határszemle. Rabomobillal a szántóföldön (Dr. Bódis László) 64

Virtuális határszemle és terménypiaci körkép sem hiányozhatott a mostani TERKA ülésről, melyet a rabgazdaságként működő pálhalmai Agrospeciál Kft.-nél tartottak.

 

Új fejezet a hazai magasolajsavas napraforgó termesztésben (x) 66

Új imidazolinon toleráns magasolajsavas hibridek a Syngenta napraforgó-kínálatában.

 

Jó emberek a Duna mentén (Dr. Bódis László) 68

 

Nitrogénművek – mint új mezőgazdasági integrátor a piacon! (Demes Gabriella) 70

Nitrogénművek Zrt. az eddigi műtrágyagyártás mellett az elkövetkezőkben vetőmag- és növényvédőszer-értékesítéssel, valamint terménykereskedelemmel is foglalkozni kíván.

 

Egész évben kiskert. Decemberi teendők (Tóthné Bogdányi Franciska) 72

 

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

130 éves a Landini – 130 óra tartósüzem egy Landini traktorral (Dr. Demes György) 74

A Landini traktorokat is gyártó AgroTractors csoport újabb szenzációval lepte meg a szakmai nyilvánosságot. A Landini márka 130 éves fennállása idei megünneplésére ugyanis olyan rendezvényt szerveztek, melynek során – rímelve az elmúlt 130 évre – e traktorszéria egyik modelljét egy 130 órás extrém körülmények közötti tartósüzemi terhelésnek vettették alá, melyről jelen írásban számolunk be.

 

HARDI precíziós növényvédelem (x) 79

Ismerjék meg a HARDI precíziós növényvédelmi rendszereit, azok elemeit.

 

A Väderstadt legújabb fejlesztései (Dr. Demes György) 80

A Väderstad 2014. október 1-jén és 2-án a svédországi Vadstena-ban nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, melyen – a franciaországi SIMA nemzetközi szakkiállítás megnyitása előtt – bemutatta legújabb fejlesztéseit az európai és tengerentúli szakmai nyilvánosság számára. Az újdonságokat most önök is megismerhetik!

 

MF 7614 ‑ az ideális traktor hazai körülményekre (x) 86

Gyakorlati tapasztalatok a Massey Ferguson MF 7614 traktorral az Austro Dieseltől.

 

Gépmúzeumok – muzeális gépgyűjtemények (19.) „Az év gyűjtője” – Takács Sándor gépgyűjteménye (Dr. Szekeres Béla) 88

Amikor e sorozat szerzője az idei Országos Magángyűjtők Találkozóján, Gödöllőn megtudta, hogy lokomobil (stabilmotor) kategóriában Takács Sándor, dunakeszi gyűjtő kapta az év gyűjtője elismerést, megfogalmazódott benne a gondolat, hogy elmegy Dunakeszire, megnézi a gyűjteményt. Az ott látott és hallottakról ebben az írásban számol be az olvasóknak.

 

A szántóföldön mutatták be a megújult Lamborghini traktorokat (Gribek Dániel) 92

Gépbemutató körutat szervezett október végén és november elején a Lamborghini erőgépek hazai forgalmazója, az Auditker Kft. Az Agrofórum november 4-én látogatott el az utolsóelőtti, Jánoshalma és Borota közötti helyszínre, amelyen a Lamborghini három új traktora, a Lamborghini STRIKE 105, a Lamborghini NITRO R 120 és a Lamborghini NITRO 130 VRT mutatkozott be.

 

Szemenkénti vetés – Maestro (x) (Szász Zoltán) 95

Ismerkedjenek meg önök is a Horsch Maestro szemenkénti vetőgép legfontosabb jellemzőivel!

 

HATÁRTALANUL

Támogatások a külhoni magyarok részére (Csomós Attila és Nagy Miklós) 96

 

AGRÁRGAZDASÁG

Az árpa költség- és jövedelemhelyzete (Dr. Béládi Katalin, Szili Viktor) 98

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet szakemberei írásukban az őszi és a tavaszi árpa ökonómiai helyzetét, költség- és jövedelemviszonyait tekintik át, melyhez az Agrárgazdasági Kutató Intézet tesztüzemi rendszerének ágazati, mintegy ezerhétszáz gazdaságából származó, adatbázisát használták fel.

 

Búzavetési kilátások az EU-ban (Dr. Tikász Ildikó Edit, Dr. Molnár Zsuzsa) 102

Az északi féltekén javában zajlik a búza vetése, többnyire kedvező időjárási feltételek mellett. A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) szerint 2015-ben az ideinél 1 %-kal nagyobb területről, világszerte 224 millió hektárról kerülhet a kenyérgabona a tárolókba. Ez az 1998/1999. évi szezon óta a legnagyobb terület lenne. A vetésterület növekedésére számítanak többek között az USA-ban, Oroszországban, Ukrajnában, míg a világ legnagyobb búzatermelőjének számító Európai Unióban nem várható változás.

 

BIOTECHNOLÓGIA

Tanuljunk géntechnológiául (47.) A gyümölcs érésének és a virág vázaélettartamának géntechnológiai módosítása (Dr. Heszky László) 104

A növekedés és fejlődés géntechnológiai módosításaival foglalkozó VII. fejezet negyedik részében, az

érésben módosított GM-fajták közül azokat ismertetjük, melyeket szensz és antiszensz technikával állítottak elő, és korábban köztermesztésben voltak, illetve vannak.

 

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

A világ és Magyarország zöldségtermesztésének alakulása (Dr. Hodossi Sándor) 110

A szerző írásában a világ és hazánk zöldségtermesztését, azok alakulást, eredményeit állítja párhuzamba, összehasonlítva azokat a legfőbb kultúrák (paradicsom, csemegekukorica, zöldborsó, burgonya) szerint.

 

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

Angliai főzőalmák (Dr. Szalay László) 113

Míg nálunk csak napjainkban kezdtek el a szakemberek intenzíven foglalkozni azzal, hogy a különböző felhasználási célokra melyik almafajták a legalkalmasabbak, Angliában már nagyon régóta tudatos fajtahasználatról beszélhetünk. Régóta elkülönítik a friss fogyasztásra való fajtákat a főzőalmáktól és az almabor (cider) készítésére alkalmas fajtáktól. Nagyon sokféle főzőalma van. Az Angol Nemzeti Gyümölcs Fajtagyűjteményben, ahol 2200 almafajta található, 288 főzőalmafajtát tartanak nyilván, a termesztésben azonban csak egy fajta terjedt el széles körben. Mi lehet ennek az oka? Jelen írásból megtudhatják!

 

SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT

A szőlőültetvények állománysűrűsége (Dr. Zanathy Gábor) 116

Az állománysűrűség a növények hektáronkénti számát fejezi ki. Sokan azt vallják, hogy a nagy hektáronkénti tőkeszám garanciát jelent a jó minőségre. Vajon igazuk lehet? És ha igen, miként lehetséges a gépesítés feltételeinek biztosítása mellett fokozni az ültetvénysűrűséget?

 

KITEKINTÉS

A francia mezőgazdaság és a gazdatársadalom mélyreható átalakulása három emberöltő alatt (2.) (Dr. Somogyi Norbert) 120

E sorok írója augusztus elején két hetet töltött Közép-Franciaországban egy úgynevezett falusi vendégházban, ami szerves részét képezi egy ma is működő gazdaságnak. A már nyugdíjas, de még mindig nagyon aktív tulajdonossal folytatott beszélgetések nyomán, az olvasók egy családi gazdaság történetét ismerhetik meg, mely három generáció helyben töltött életét fogja át 1938-tól napjainkig, mely nemcsak a francia mezőgazdaságban az elmúlt évtizedekben végbement hatalmas változásokról, hanem a vidéki társadalom életében és szerkezetében bekövetkezett átalakulásokról is autentikus képet ad, ami a jövő szempontjából is nagyon tanulságos lehet.

 

Tallózás külföldi szaklapokban (Összeállította és fordította: Polgárné Balogh Eszter) 47, 73, 122

Külföldi szaklapokban megjelent érdekesebb írásokból olvashatnak összeállítást.

 

EGYÉB KÖZLEMÉNYEK

Jegyzet gazdálkodóknak. A zöldítésről (Kurucz Miklós) 123

A Jegyzet mostani része az új EU-s támogatási rendszer egyik összetevőjét, a zöldkomponenst, más néven a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatra nyújtott támogatást járja körbe és néhány észrevételt fogalmaz meg vele kapcsolatban.

 

In memoriam Jermy Tibor (Dr. Tóth Miklós) 125

 

Agrármúltunk nagyjai. Herman Ottó (1835-1914) (Kurucz Miklós) 126

Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Herman Ottó életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.

 

Már elődeink is írták… (Dr. Inczédy Péter) 128

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen