Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
Rétjeim
(Dr. Bódis László)
A HÓNAP TÉMÁJA
A KAP reform hatása a hazai agrártámogatásokra
(Összeállította és lejegyezte: Dr. Bódis László)
Az agrártámogatások jövőbeni rendszeréről első ízben 2014. január 18-án Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár adott tájékoztatást a sajtó munkatársai részére. Ezt követően számos fórumon ismertették a reform részleteit, és a Magyar Kormány álláspontját a minisztérium vezető munkatársai. Jelen összeállításunkban a tartalmukban egybehangzó tájékoztatók általunk szerkesztett változatát ismertetjük.
FÓKUSZBAN AZ ALTERNATÍV NÖVÉNYEK
Az alternatív növények szerepe a hazai mezőgazdaságban
(Jóvér János és mtsai)
A komplex elvárások és a klimatikus viszonyok által támasztott kihívások az alternatív növények irányába terelik a figyelmet, amelyek jó néhány növénytermesztési probléma megoldásai lehetnek. Ennek kapcsán a DE ATK Karcagi Kutatóintézet szakemberei írásukban számos alternatív pillangós virágú, ill. alternatív gabonanövényt mutatnak be a felhasználás oldaláról.
Kis növény – nagy lehetőség: a fehérvirágú csillagfürt felhasználásának alternatívái
(Tóth Gabriella)
A DE AGTC KIT Nyíregyházi Kutató Intézetének szakembere írásában nemcsak a csillagfürtök takarmányozási szerepéről, valamint az édes csillagfürt humán felhasználásáról ad átfogó képet, hanem röviden bemutatja a csillagfürt nemesítés múltját és jelenét is.
Paulownia fajhibrid köztesnövény-termesztésben
(Dr. Steier József)
A szerző írásában egy 3 éve folyó kutatómunka és tesztprojekt eddigi eredményeiről számol be, melynek keretében a hagyományos mezőgazdaság által gazdaságosan nem hasznosítható – nagyrészt homokon és/vagy más marginális – területeken hoztak létre köztes kultúrákat a már hazai szakmai bázison továbbfejlesztett Paulownia fajhibriddel, a Smaragdfa®-val.
IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN
A kalászfuzáriózis elleni állománykezelés időpontjának megválasztásáról
(Dr. Békési Pál)
A kalászfuzáriózis ellen ez idő szerint hatékony gombaölő szerek állnak rendelkezésre. Van azonban egy roppant lényeges kérdés: a védekezés idejének helyes megválasztása, melynek fontosságára jelen írásában világít rá a szerző.
A hazai őszi búza tételek Fusarium belső fertőzöttsége 2013-ban
(Halász Ágnes, Hochbaum Tamás)
A NÉBiH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának szakemberei a hazai őszi búza tételek elmúlt évi Fusarium belső fertőzöttségéről adnak számot írásukban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felmérései alapján. Egyben összegezve a kalászfuzáriózis elleni integrált növényvédelem alapjait is.
Sárga (pelyva-) rozsda: korai fellépés és fogékony fajták – Járvány?
(Poós Bernát)
Meglepődve tapasztaltuk, hogy a hazánkban tavaly hosszú idő után újra fellépő sárgarozsda idén meglehetősen korán megjelent és a nagyon fogékony fajtákat már jelentős mértékben megfertőzte! Cikkében a NÉBiH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakembere a jelenleg is tapasztalható helyzetre és a teendőkre kívánja felhívni a figyelmet.
A sárgarozsda újbóli fellépésének veszélye és az ellene való integrált védekezés alapjai
(Halász Ágnes, Hochbaum Tamás)
Hűvös, csapadékos éghajlatú országokban a búza legjelentősebb rozsdabetegsége a sárgarozsda. A 2013-as fertőzésből visszamaradt inokulum az árvakeléseken, ruderális területeken jó eséllyel áttelelt, mely forrása lehet a 2014-es újabb járvány kialakulásának. Éppen ezért, úgy gondoltuk egyfajta figyelemfelhívásként érdemes a sárgarozsda biológiáját, megjelenését és a betegség tüneteit, valamint az ellene irányuló integrált védekezés alapjait összefoglalni.
Barkó veszély kapás kultúrákban
(Dr. Keszthelyi Sándor)
A kapás kultúrákat (kukorica, napraforgó, cukorrépa) veszélyeztető ormányosok, más néven barkók március eleji, bokrosodó gabonák állományaiban tömeges jelenléte kapcsán a szerző jelen írásában a barkók kártételére, az előrejelzés, a távprognózis és a szignalizáció, valamint a védekezés lehetőségeire irányítja rá a figyelmet.
Határszemle. Körkép a tavaszi munkákról
(Dr. Bódis László)
Tavasz közeledtével ismét visszatértünk a TERKA (Termény Kerek Asztal) szakembereihez, hogy az időszerű tennivalókról érdeklődjünk. A válaszoknál kérem, vegyék figyelembe, hogy április elején folytattuk a beszélgetést, lapunk megjelenése előtt közel egy hónappal, így az ott elhangzottak egy része múlt időbe tehető, de a jövőre vonatkozó javaslatokat megfontolásra ajánljuk a gazdatársak számára.
FIGYELMÉBE AJÁNLJUK
Talaj-talajvédelem, növény-növényvédelem, integrált növénytermesztés: Áttekintés (1.)
(Dr. Horváth József)
Miközben folyamatosan fejlődik a mezőgazdaság, ugyanígy folyamatosan fejlődik az ipar és a kereskedelem is. A nagy rendszerek működtetése óriási mennyiségű nyersanyagot és meg nem újuló energiát használ fel: ennek eredményeképpen hatalmas méreteket ölt a környezetszennyezés és a káros anyagok kibocsátása annak minden következményével. A „minden mindennel összefügg” elv alapján mindezeknek könyvtárakra rúgó irodalma van. Ezeknek az ismereteknek a tárházából nyújt válogatást Horváth József, a virológia professzora, elsősorban – ahogy munkájának címében is megfogalmazza – a talajvédelem, a növény és védelme, valamint az integrált termesztés szempontjából.
Veszélyes növénybetegségek II. (12/7.) A paradicsom és a paprika alternáriás betegségei
(Dr. Kovács János, Dr. Fischl Géza)
A „Veszélyes növénybetegségek” sorozat mostani részében a paradicsom és a paprika alternáriás betegségeit vesszük nagyító alá, melyből megismerhetik azok elterjedését, jelentőségét, kórokozóit, valamin a védekezés lehetőségeit.
Szójatermesztés Európában és Magyarországon; gazdaságossági kérdések
(Szépe Ferenc)
Áprilisi lapszámunk „fókuszába” a február 25-én tartott országos szója fórum került. A következő lapszámainkban a fórum kapcsán elsősorban azokról az előadásokról számolunk be, vagy azok részleteit idézzük, amelyek a mindennapi döntéshozatalhoz nyújtanak segítséget. Elsőként a társrendező Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Főosztálya vezetőjének előadását ismertetjük, melyben a hazai szójatermesztés helyzetét, a sikeres szójatermesztés feltételeit, valamint az előttünk álló lehetséges stratégiai irányokat és a teendőket vázolta fel.
Hommage á Antal József
(Dr. Oláh István)
A 95 éves professzor emeritus Antal József születésnapi köszöntése a Szent István Egyetemen.
XX. Növénynemesítési Tudományos Nap. Növénynemesítés a megújuló mezőgazdaságban. Beszámoló
(Dr. Bódis László)
Az MTA Agrártudományok Osztályának Növénynemesítési Tudományos Bizottsága és a Magyar Növénynemesítők Egyesülete közös rendezvényen mutatta be az elmúlt évek kutatási, kísérleti eredményeit az Akadémián, március 18-án.
Együttműködők
(bl)
Együttműködési megállapodást írt alá március 19-én a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, melyről jelen tudósításban számolunk be.
Rét, legelő, erdő gyomnövényeinek generatív szaporítóképletei VII-VIII.
(Dr. Kazinczi Gabriella, Dr. Pintér Csaba)
A különleges technikával készült makrofelvételekhez a szakterület elismert képviselője készített leírásokat, amelyek bővítik ismereteinket a rét, legelő, erdő kultúrák gyomfajainak gyommagvairól.
Kávéházi sarok (x)
(Dr. Bódis László)
AGROcafé – a mezőgazdasági szakma kávéháza.
Könyvismertetés. Kádár Imre: Szennyvizek, iszapok, komposztok, szervestrágyák…
(Dr. Németh Tamás)
Biofil – új talajoltó baktérium készítmények
(Dr. Demes György)
Világújdonságnak számító BIOFIL talajoltó baktérium készítmények tervezett piaci bevezetését jelentette be 2014. március 14-én a TERRAGRO Kereskedelmi Kft. Az új készítményekről, illetve annak jellemző tulajdonságairól és termékelőnyeiről Dr. Pénzes Éva ügyvezető igazgató tartott tájékoztatást, melyről jelen összeállításban számolunk be.
Raoul H. Francé, a botanika klasszikus tudósa, akinek csak a neve volt francia…
(Dr. Bálint György)
Az írásból Raoul H. Francé életét és munkásságát ismerhetik meg.
Egész évben kiskert. Májusi teendők
(Tóthné Bogdányi Franciska)
A fajtaválasztás és növényvédelmi technológia specializációja és összhangja a Contivo™ programban (x)
(Bíró János)
Ismerjék meg a Syngenta Contivo™ programjának részleteit.
Kalászosok betegségek elleni védelme: három szer – és komplett a rendszer (x)
(Farády László)
Tekintsék át a Bayer 2014. évi kalászos fungicid palettáját.
Magasabb termésátlag aflatoxin nélkül (x)
(Gribek Daniel)
Termelői tapasztalatok a BASF új Retengo® Plus gombaölő szeréről.
Jól bevált a napraforgóban is (x)
(Gy. A.)
Termelői tapasztalatok a napraforgó DuPont technológiára alapozott növényvédelméről.
A biostimulálásról egyszerűen, érthetően (x)
(Dr. Czinege Erik)
A Kwizda Agro biostimulátor lombtrágya ajánlata.
Laudis a magasabb kukoricatermésért (x)
(Rikk István)
Bayer CropScience gyomirtási ajánlata kukoricában.
Kipróbált megoldások a repce pergésveszteségének csökkentésére (x)
(Farkas Ádám)
A Nufarm Hungária Kft. a Spodnam DC pergésveszteség-csökkentő készítményét ajánlja a repcetermesztők figyelmébe.
Extra termés-Xtra termék (x)
(Dr. Varga Zoltán)
A Syngenta az Amistar Xtra gombaölő szerét ajánlja a napraforgó-termesztők figyelmébe.
COLOMBUS EC Rugalmasan felhasználható prémium kalászos gyomirtó szer (Az igazi hatás) (x)
Magról kelő- és évelő kétszikű gyomnövények elleni hatékony készítmény a Dow AgroSciences kínálatában.
ZAMIR – már bizonyított (x)
(Begaláné Kiszelya Katalin, Bőhm Róbert)
A Makhteshim a tavalyi évben bevezetett, új gombaölő szerével, a ZAMIR-ral áll a napraforgó-termesztők rendelkezésére.
Hatékony kukorica gyomirtás? Monsoon active! (x)
(Rikk István)
A Bayer legújabb fejlesztésű posztemergens kukorica gyomirtó szerét, a Monsoon active-ot ajánlja a termesztők figyelmébe.
GÉPESÍTÉS, GÉPEK
JOHN DEERE bálázógépek, a tökéletes minőségű takarmány és a termelékenység garanciája! (x)
(Kiss Sándor)
Tekintsék át a KITE Zrt. ajánlatát a forgalmazásában szereplő JOHN DEERE bálázógépekre.
Gépmúzeumok – muzeális gépgyűjtemények (17.) A „Sokoró-példa” – régi az újban
(Dr. Szekeres Béla)
A címben szereplő Sokoró itt kivételesen nem az észak-dunántúli tájegységünkre, hanem a Téten működő Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft.-re utal. A „régi az újban” pedig azt jelenti, hogy a legmodernebb technikával felszerelt üzemben, gyárban is lehet helyet szorítani a réginek.
Mit rejt a nagy madár fészke? (x)
Gyakorlati tapasztalatok és üzemeltetési adatok a Condor önjáró permetezőgépről.
Horsch JOKER: akár kicsi, akár nagy, mindig ász a gazdálkodó kezében (x)
(Szász Zoltán)
A Horsch gyors, kompakt rövidtárcsáját ajánlja a gazdálkodók figyelmébe, melyet sekély és intenzív talajművelésre alkottak.
HATÁRTALANUL
A „Székely Földbe Magyar Vetőmag”-ot projektről...
(Dr. Oláh István)
Martonvásáron ünnepélyes keretek között indult útjára március 20-án az a vetőmagszállítmány, amelynek végcélja Gyergyószentmiklós, a Böjte Csaba testvér vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány gazdasága.
TERMÉNYPIAC
Szójapiaci kitekintés
(Dr. Molnár Zsuzsa, Dr. Tikász Ildikó Edit)
Ebben a hónapban a szója vonatkozásában a fontosabb termelő országokban és a világ terménypiacain zajló folyamatokat, az árak és a termésmennyiségek alakulását tekinthetik át az írásból.
BIOTECHNOLÓGIA
Tanuljunk géntechnológiául (41.) Transzgénikus vírus rezisztencia II. Stratégiák, fajták, előnyök, kockázatok
(Dr. Heszky László)
Az előző részben bemutattuk a vírusok molekuláris szerkezetét és szaporodásának folyamatait, melyek ismerete alapvetően szükséges volt a géntechnológiai stratégiák megértéséhez. Ebben a részben ismertetjük a molekuláris megközelítések és módosítások sikereit, kudarcait, melyek végül is lehetővé tették, hogy egyes fajok esetében a vírusrezisztens fajták kereskedelmi forgalomba, illetve köztermesztésbe kerülhessenek.
ZÖLDSÉGTERMESZTÉS
Különleges céklafajták minősége és lehetséges szerepe a hazai zöldségfogyasztásban
(Takácsné dr. Hájos Mária, Gergely Csilla)
E cikkben a szerző egy 2012-ben beállított kísérletbe enged betekintést, melynek célja a különleges céklafajták morfológiai és beltartalmi tulajdonságainak vizsgálata, valamint azok hazai termesztésbe való bevezetése volt.
Ipari paradicsom tápanyag-utánpótlása (x)
(Kovács András)
A Yara tápanyag-utánpótlási javaslata paradicsomtermesztők számára.
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS
Korszerű alma orsók
(Dr. Szalay László, Szentpéteri Tamás)
A legújabb almaültetvényekben a klasszikus, alsó vázkaros karcsú orsót egyre inkább fölváltják azok a szuperorsónak, vagy füzérorsónak nevezhető faalakok, amelyeknél már nem az alul széles, fölfelé keskenyedő piramis alak kialakítása a cél, hanem a fák közel henger alakúak. E korszerű alma orsók kapcsán jelen írásban a sor- és tőtávolságot befolyásoló tényezőkre, a telepítéshez felhasználható többféle ültetési anyagra, valamint az ideális famagasság kialakításainak ismérveire mutatunk rá.
SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT
Dr. Csizmazia Darab József (1918-2013)… (1.)
(Dr. Hajdu Edit)
Ez az írás dr. Csizmazia Darab József munkásságát, a rezisztens fajták körüli vitákat és sikereket mutatja be, tisztelettel emlékezve a nemrég elhunyt nemesítőre.
Egy palack régi aszú története
(Id. Tomcsányi Pál)
Tomcsányi Pál akadémikus a legöregebb Tokaji aszu átadása alkalmából rendezett ünnepségen elmondott beszédéből idézzük azt a részletet, amelyben bemutatja a muzeális bort és annak történetét.
Fölkészülve a peronoszpóra elleni „éles bevetésre” (x)
(Dr. Füzi István)
A BASF az Enervin®-t ajánlja a szőlőtermesztők figyelmébe a peronoszpóra elleni küzdelemben.
KITEKINTÉS
FARRE-konferencia az integrált növényvédelemről
(Dr. Somogyi Norbert)
A szerző írásában Franciaországba, a FARRE egyesület által az integrált növényvédelemről szervezett konferenciára kalauzolja el az olvasókat, az ott elhangzott fontosabb gondolatokba nyújtva betekintést.
Tallózás külföldi szaklapokban
(Fordította és összeállította: Polgárné Balogh Eszter)
Külföldi szaklapokban megjelent érdekesebb írásokból olvashatnak összeállítást.
EGYÉB KÖZLEMÉNYEK
Jegyzet gazdálkodóknak. Háztáji gondolatokról (2.)
(Kurucz Miklós)
Bizonyára sokan felkapták a fejüket, amikor a VM a háztáji gazdálkodás fellendítését hirdette meg. Egy ideje csend van a téma körül. Reméljük, a csendes fejlődés időszakát éljük. De honnan indultunk, mit éltünk meg és hová juthatunk ebben az ügyben? – erre keresi a választ a mostani Jegyzet.
Agrármúltunk nagyjai. … Miklós Gyula (1832-1894)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Miklós Gyula életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.
Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.