A repceormányosok ellen most kell védekezni!

Agrofórum Online

Tábla szélén rovatunkban egy repce táblán jártunk Kartal határában, ahol a korábban kihelyezett sárga, ragacsos lapokat vizsgáltuk meg.

A sárga ragacsos lap vizsgálatakor több repceszár-ormányost és nagy repceormányost is találtunk. A vizsgálat során találtunk több zengő legyet, amik hasznos rovarok. Lárváik a levéltetveket pusztítják, valamint a méhek mellett a virágok beporzásában is szerepük van.

A repceormányosok

Mindkét faj – a repceszár-ormányos és a nagy repceormányos – lárvái a repce szárát károsítják. Az imágók telelnek a talajban, és a tavasz beköszöntével, ahogy elkezdenek betelepülni a repce állományba, ekkor tudunk ellenük védekezni. A nagy repceormányos kb. 12°C-os, a szárormányos 13-14°C-os hőmérsékletnél jön elő a talajból.

A károsított növény szára megtekeredik, ha a tenyészőcsúcs is sérül, akkor az adott növény virágzási ideje későbbre tolódik. Így nem lesz egységes a virágzási-, ill. később az érési idő. Ez a későbbi növényvédelmi munkákat és a betakarítást is nehezíti.

Védekezéskor erre kell figyelni

Ha a sárga lapokon naponta 3-4 rovar található, akkor el kell kezdeni a védekezést. Gyommentes állományban használhatóak szintetikus piretroidok, ill. méhekre veszélyes készítmények. Azonban, ha a repcében virágzó gyomnövények vannak, akkor az állomány virágzó kultúrának minősül. Ennek megfelelően a beporzó rovarokra tekintettel kell lenni a védekezés során. 

További részletek videónkban.

Kép forrása: Agrofórum Online

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Saját liszt a saját biobúzából - a saját malomban

2021. július 12. 10:49

Gazdapék. Egy fogalom, ami hazánkban még nem ismert kifejezés, ám Franciaországban egyre népszerűbb a termelők körében. A szári Csoroszlya Farmon nyugati mintára, lépésről lépésre építenek fel egy valóban a termőföldtől az asztalig a gazdálkodó kézben összpontosuló rendszert. Ehhez számos bio gabonás kísérlet zajlik náluk, de a közelmúltban adták át kistermelői malmukat is, ami a termékpályafejlesztés egyik legfontosabb eleme volt. Mindezeket látva nem véletlen, hogy a biogazdasággal szorosan együttműködő Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet is Száron rendezte meg 2021-es szántföldi szakmai napját, ahol több tucat gazdálkodó ismerhette meg a Csoroszlya Farm sikerének titkát.

Középpontban a talajélet: tápanyag-utánpótlás vinaszra és melaszra alapozva

2021. december 28. 16:49

A hagyományos tápanyag-kijuttatás kapcsán a termelők az útkeresés fázisában vannak - vélik a VulcanAgro szakemberei, akik szerint a talajélettel kellene sokkal többet foglalkozni. A tápanyagok kijuttatásánál ugyanis fontos, hogy azok szervesen be tudjanak kapcsolódni a talaj életébe. A vinaszra és melaszra alapozott termékek felhasználása sokrétű lehet. Alkalmazhatók például a teljes felületen, nagy mennyiségben, akár 300-500 liter/hektár dózisban, egyfajta alaptrágyaként, de használató célzottan, koncentráltan, sávos kijuttatással a vetendő növénysor alatt is vagy a vetéssel egymenetben, starterként.

Poloskainvázió megelőzése a kertben

2026. október 5. 15:06

Ősszel a paradicsom szezon végén mit tehetünk annak érdekében, hogy a termés biztosan beérjen, és milyen növényvédelmi szempontokra kell odafigyelni?

Väderstad innovációk X. - SeedEye precíziós rendszer

2023. január 14. 18:28

A Väderstad SeedEye egy precíziós magszámláló rendszer, amely elnyerte a Machine of the Year 2016 díjat.

Drónos permetezés a gyakorlatban

2021. október 25. 10:49

A drónok szerepe a mezőgazdaságban ma már teljesen elismert, azonban a permetezésre való alkalmazásuk nem eléggé kiforrott és jogszabály sincs még mögötte. Ennek ellenére kísérleti célra több cég is használja a drónos permetezést. Az egyik ilyen nagy cég, a PlantaDrone ügyvezetőjét kérdeztük az eddigi tapasztalatairól.

Az árpa élettani sárgulása

04:41

Az árpa élettani sárgulása

2025. február 18. 14:30

Ősszel a kelleténél korábban elvetett árpa esetében figyelhetünk fel a téli hónapokban az élettani sárgulás jeleire.

A tárolás fejlesztésével nagyot léphetnénk az önellátás útján

06:22

A tárolás fejlesztésével nagyot léphetnénk az önellátás útján

2025. június 3. 16:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a FruitVeb közös szervezésében posztharveszt, vagyis a betakarítás utáni tárolási megoldásokat taglaló konferenciát szervezett Mórahalmon. A szakmai rendezvényen a zöldségtárolók létesítésének gyakorlati tapasztalatairól, gyakori hibákról, hatékony megoldásokról, a főbb zöldségfélék tárolását befolyásoló tényezőkről, hűtésről, valamint energetikai menedzsmentről esett szó.

Az elveszett talajon nem éri meg gazdálkodni (VIDEÓ)

5:31

Az elveszett talajon nem éri meg gazdálkodni (VIDEÓ)

2023. október 26. 11:42

Idén Herceghalom határában került megrendezésre a KITE Zrt. nagyszabású szántóföldi bemutatója, “Irányt mutatunk 2.0, 12% feletti lejtőn való gazdálkodás gyakorlati megoldásai” címmel. A rendezvény apropóját az idei évben megalkotott „Feltételesség rendelet” adta, amelynek a helyes mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó előírásai között helyet kaptak a talajromlás és a talajerózió kockázatának csökkentését célzó szabályok is.