Lehet még termés a tavaly másodvetésként vetett céklából?

Agrofórum Online

Hobbikertészként kérnék tanácsot, mert sehol nem találtam erre vonatkozó információt. Tavaly későn vetettem céklát (másodvetésként), ami szépen kikelt, de gumót fejleszteni már nem tudott a tél előtt. Bent hagytam az ágyásban, áttelelt, most szép erős lombja van (kb. 15-20 cm magas). Lesz belőle felszedhető cékla, vagy inkább ássam be, vagy szedjem fel komposztnak?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A cékla termesztése meglehetősen egyszerű feladatnak tekinthető, kevés ápolás mellett is sikeres betakarítás várható, így a kertekben gyakran megtalálható zöldségfajunk. Könnyű termeszthetősége mellett pedig felhasználása, gazdag beltartalmi értékei is hozzájárulnak kedveltségéhez. A céklát a kívánt technológia függvényében több időpontban is szaporíthatjuk magvetéssel. Közepes hőigénnyel rendelkező zöldségfaj, vagyis fejlődéséhez optimálisnak a 19 °C tekinthető. Hőigényére való tekintettel, mivel a magok csírázásukhoz meleget igényelnek, nem érdemes vetését túl korán elvégezni.

A magok kelése ugyan alacsonyabb, 10-12 °C-os hőmérséklet mellett is megindul, de lassabb, vontatottabb kelés a jellemző ilyen felételek mellett. A fajták tenyészidőszakának hossza általában 100 napra tehető, így a vetéstől számított betakarítási idő is ez alapján előre tervezhető. A vetés utolsó időpontja, mellyel a fagyok előtt még fejlett, felhasználható méretű termést tudunk betakarítani, nyár közepére tehető. A másodvetésű céklát az elővetemény lekerülése után június 15. és július 15. között szokás vetni. 

A cékla alapvetően egy kétéves növényfaj, vagyis teljes életfolyamataihoz, magtól magig tartó állapotának eléréséhez, két évre van szüksége. A cékla termése, de a növény is érzékeny a fagyra, így a fagyok beállta előtt betakarításáról gondoskodnunk szükséges. A magtermesztés, kétéves növényfaj lévén, két évet vesz igénybe, de ebben az esetben sem történik a növények kertben történő teleltetése, a dugványokat ugyanis 5 °C körüli hőmérséklet mellett teleltetik védett körülmények mellett.

A cékla valószínűleg a tavaszi meleg hatására újrahajtott, de gumó képződése helyett csak magszárának fejlődése várható. Amennyiben szeretne a növényről magot fogni, abban az esetben érdemes további nevelésével foglalkozni. Ennek hiányában a növények kiszedése, komposztba való helyezése, majd pedig a cékla helyes időszakban történő újbóli vetése javasolható.

Kiemelt kép: Pixabay

A cékla sokoldalú felhasználása

2020. február 4. 04:36

A cékla egészségre gyakorolt hatása: jelentős a cukor-, pekitin- és C-vitamin-tartalma. Védi az erek falait, így csökkenti a kardiovaszkuláris megbetegedések és a stroke kialakulásának esélyét. Csökkenti a koleszterinszintet.

Szedhető a cékla, ha elkezdtek leszáradni a levelei?

2024. augusztus 3. 04:37

Sok apró folt jelent meg a cékla levelén, most pedig elkezdett leszáradni. Lehet, hogy már szedhető a termés?

Milyen zöldségfajokat vethetünk még a nyár közepén?

2024. július 10. 04:37

Milyen zöldségfajokat vethetek másodvetésben, akár még most, a nyár közepén is? Válaszukat köszönöm!

Ezeket vethetjük még most a veteményesbe

2022. július 31. 15:36

Régen volt egy olyan szokás, hogy július 15. után már nincs vetés, csak betakarítás. De ahogy változik az időjárás, úgy lesz igaz az is, hogy érdemes lehet még most is magot vetni a kertbe, ha hosszú ősz végén szüretelni szeretnénk.