Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
A Pünkösd üzenete
(Dr. Bódis László)
HÓNAP TÉMÁJA
A földhasználat jelene és jövője
(Dr. Mucsányi Zoltán, Dr. Ótós Attila)
A földhasználat, földbérlet szinte kimeríthetetlen téma, amellyel kapcsolatban jó lenne már egy kicsit tisztábban látni. Ezért is kértük fel, a nem régiben elindított, jogi ismeretekről tájékoztató rovatunk szerzőit, hogy egy cikk keretében a jogászok szemével világítsák meg a birtokpolitika egyes kérdéseit.
IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN
Ismeretátadás más módon
(Dr. Radics László, Dr. Szalai Zita)
A BCE Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszéke 15 éve az európai unió hathatós támogatásával belekezdett az oktatás fejlesztésébe, nemzetközi projektek felhasználásával. Az elmúlt évek során elért eredményeiket mutatja be ez az írás.
A parti köles (Panicum riparium) H. Scholz megjelenése, terjedése és gyomirtási lehetőségeinek vizsgálata Magyarországon
(Nagy Margit és mtsai)
A hazai szántóföldi gyomflóra mára egy frissen kimutatott fajjal, a parti kölessel is „gazdagodott”, melynek rendszertani helyét, határozóbélyegeit, elterjedését, ökológiai igényeit, biológiáját, kártételét, valamint az agrotechnikai és a vegyszeres védekezés lehetőségeit tekinthetik át a cikkből.
Milyen a jó kukorica-gyomirtószer? (x)
(Rácz Tibor)
A Cheminova Magyarország Kft. a Nic-It Turbo kukorica-gyomirtó csomagot ajánlja a gazdálkodók figyelmébe.
Növényvédelmi előrejelzés korszerűen (4.) Szilva károsítók előrejelzésének módszerei (1.)
(Dr. Benedek Pál)
A növényvédelmi előrejelzési sorozatunk mostani részében a szilvabetegségek (szilvahimlő, szilvalevél-vörösfoltosság) előrejelzési módszereivel, lehetőségeivel foglalkozik a szerző, ill. olyan kórokozó gombák esetében is hasznos ismereteket közöl a növényvédelmi döntések meghozatalához, amelyek előrejelzése még nem megoldott.
Prosaro – több mint azol (x)
(Farády László)
Új mérföldkő a Bayer CropScience kínálatában a búza fuzáriumos betegsége elleni védekezés és a mikotoxin-csökkentés jegyében.
Vészhelyzet esetén… A kórokozók terén is várjuk a váratlant
(Dr. Békési Pál)
A szerző arra hívja fel a figyelmet írásában, hogy a növényvédelem területén nem árt mindig ébernek lenni, hiszen nem várt módon is jelentkezhetnek számottevő betegségek, ugyanis egy kórokozó a számára tartósan kedvezőtlen viszonyok után, sokszor szokatlanul nagy agresszivitást mutathat. A cikk keretében sorra vesz néhány nagyobb területen termelt szántóföldi növényt, abból a megközelítésből, hogy mely betegségekre számíthatunk jobban és melyekre kevésbé az elkövetkező időszakban.
A gombaölő szeres kezelés mindig megtérül (x)
(A. Gy.)
Gyakorlati szakemberek vallanak a DuPont növényvédelmi kezelések előnyeiről kalászosokban.
Bakteriofágok növényvédelmi alkalmazása
(Dr. Kovács Tamás)
Az írás a bakteriofágokat, azaz a baktériumokat fertőző vírusokat helyezi középpontjába, lerántva a leplet a fágterápia előnyeiről és korlátairól, ill. a jövőbeli perspektíváiról.
A hozambiztonság növelése a kapások termesztésében (x)
Hozamnövelési megoldások kukoricában és napraforgóban a Timac Agro Hungáriától.
Az évjárat és a műtrágyahatások kapcsolata
(Dr. Csathó Péter, Dr. Árendás Tamás)
Milyen kapcsolat van az időjárás és a trágyázás hatása között? Milyen trágyázási gyakorlattal csökkenthető leginkább az eltérő csapadékellátottság okozta jelentős termésingadozás? Milyen összefüggés van a tápanyag-ellátottság és az aszálykár mértéke között. A kérdésekre választ nyerhetnek az MTA ATK szakembereinek trágyázási tartamkísérleteik eredményei alapján készített írásából.
Könyvismertetés. Kádár Imre és mtsai: A nyírlugosi műtrágyázási tartamkísérlet 50 éve
(Ragályi Péter)
Ez a szakkönyv az egyik legrégebbi hazai szabadföldi tartamkísérlet 50 évének eredményeit ismerteti, melyet haszonnal forgathatnak az agronómia, a környezetgazdálkodás, a biológia és a környezetvédelem területén dolgozó kutatók, oktatók, a homoki növénytermesztést folytató gazdaságok, egyéni termelők egyaránt.
N-Tester®: innováció a nitrogéntrágyázásban (x)
(Vári Rita)
Linzer Agro Trade Hungary Kft. szakembere egy készüléket ajánl a gazdálkodók figyelmébe, amellyel a kijuttatandó gazdaságos és hatékony nitrogénmennyiség könnyen meghatározható.
A Spodnam DC alkalmazásának megtérülése repcében (x)
(Salamon György)
Termésmentő megoldások repcetermesztők számára a Nufarm Hungária Kft.-től.
FIGYELMÉBE AJÁNLJUK
A pohánka betegségei
(Dr. Fischl Géza)
Az elmúlt években az Agrofórum szaklapban több szakcikk foglalkozott az alternatív növények termesztésével. Ez a mostani írás a pohánka növényvédelmét helyezi előtérbe, bemutatva a gombák okozta megbetegedéseket, a pohánka speciális gombabetegségeit, valamint nem utolsó sorban a védekezési lehetőségeket is.
Nyáron rajzó cserebogarak csapdázása
(Sipos Kitti és mtsai)
A szerzők írásukban a nyáron rajzó változatos megjelenésű kártevő cserebogarak különféle csapdázási lehetőségeit (fény- és szexferomon csapdák), valamint az ezen a téren végzett rajzás-megfigyelési vizsgálataik eredményeit mutatják be.
Támogatott mezőgazdasági biztosítás a Generalitól (x)
Tekintsék át a Generáli gazdálkodóknak szóló biztosítási ajánlatait!
Termelői vetőmagfogás
(Somogyi Norbert)
Az írás a termelői vetőmagfogást szabályozó új franciaországi rendelettel foglalkozik, mely lényeges változásokat hozott a korábbi évek gyakorlatához képest.
Sikeres tavaszi vetőmagszezon a Cargillnál (x)
(Vad Zoltán)
Hírek a Cargill „háza tájáról”.
Gazdaképző (3.) A talaj kialakulása és fizikai jellemzői
(Kovács József)
A sorozat mostani részében megvizsgáljuk, miből és hogyan is alakul ki a talaj. Milyen fontos tulajdonságai határozzák meg a növények fejlődését, és a mi talajművelő munkánkat. Megismerkedünk néhány egyszerű talajvizsgálati módszerrel is.
Kalászos növényvédelmi stratégia a vízmegőrzésért (x)
(Vig József)
A Kwizda Agro növényvédelmi ajánlata kalászosokban.
Hivatástudat és Emberség. Beszélgetés Gyulavári Oszkárral
(Dr. Oláh István)
Beszélgetés a 88. éves, vasdiplomás Gyulavári Oszkár kukoricanemesítővel a pályafutásáról, a hivatásáról, az elért eredményeiről és a családjáról.
Csillag született... Hozzászólás
(Dr. Kopácsi János)
Meszezéses talajjavítás hatékonyságának vizsgálata… (2.)
(Dr. Horváth Jenő)
A cikkben egy nagyüzemi viszonyok között elvégzett vizsgálat alapján mutatjuk be a meszezéses talajjavítás szükségességét, valamint annak a talajok állapotára és a hozamok alakulására gyakorolt kedvező hatásait.
Egész évben kiskert. Májusi teendők
(Tóthné Bogdányi Franciska)
Ha megérkezik az eső, akkor májusban kivirul, kitelik a határ. A nyárra várakozva minden növény izgatott változásban, készülődésben van. Palántázzunk, ültessünk és élvezzük a friss virágözönt!
TERMÉNYPIAC
Terménypiaci összefoglaló
(PP–T. I. E.–VE)
A főbb szántóföldi kultúrák (búza, kukorica, napraforgó, repce) vonatkozásában a világ terménypiacain zajló folyamatokat, az árak és a termésmennyiségek alakulását tekinthetik át.
BIOTECHNOLÓGIA
Tanuljunk „géntechnológiául” (22.) Transzgénikus (GM) fajták termesztésének helyzete Magyarországon
(Dr. Heszky László)
Az előző részekben bemutattuk a transzgénikus (GM) növények termesztésének globális helyzetét, valamint a termesztési tapasztalatokat az USA-ban és az EU-ban. Ebben a részben a magyarországi eseményeket ismertetjük az 1990-es évek elejétől napjainkig.
MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK
Biogázüzem testközelből. Beszámoló
(Kosztolányi Attila)
Tabuk nélkül nyíltan, egyenesen!” – volt a mottója annak a konferenciának, melyet a Kaposszekcsői
Mg. Zrt. szervezett 2012. április 5-én. A rendezvény középpontjában – lévén a Zrt. biogázüzemébe szólt a meghívó – a biogáz állt, továbbá lehetőség nyílt a már két éve működő üzem „testközeli” megtekintésére is.
ZÖLDSÉGTERMESZTÉS
A foszforellátottság és a gyökérfejlődés összefüggése
(Benedek Szilveszter)
A zöldségtermesztés rovatban többször foglalkoztunk a zöldség-palántanevelés és a starter trágyázás kapcsán a palántanevelő közegek, a talajok foszforellátottságával, illetve a foszfortrágyázással. Tudjuk azt is, hogy az egészséges, fejlett gyökérzet milyen előnyt jelent a hajtatásban, az oltott palánták használata során, a korai ültetésű dinnyénél, a szabadföldi paprikánál, nem is beszélve a zöldség-vetőmagtermesztésről. A technológiákban a kettő sokszor nem kapcsolódik össze ok és okozati szinten, pedig a gyakran emlegetett „okszerű” tápanyagellátás fontos része. Ezt a hiányt igyekszik pótolni ez az írás.
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS
Az almamoly elleni új hatásmechanizmusú rovarölő szer: MADEX® (x)
(László Gyula)
Új és egyedi hatásmechanizmusú, almamoly-granulovírus hatóanyagú rovarölő szer a Biocont Magyarország Kft. kínálatában.
Őszibarackfajták téli fagykárosodása
(Dr. Szalay László, Gyökös Imre Gergő, Dr. Timon Béla)
Hazánk az őszibarack gazdaságos termeszthetőségének északi határa közelében fekszik. A legnagyobb problémát az ültetvényekben a virágrügyek téli, illetve a virágok tavaszi fagykárosodása jelenti. Éppen ezért úgy gondoltuk, érdemes egy cikk keretében áttekinteni a BCE Gyümölcstermő Növények Tanszékén idén február végén 25 őszibarackfajtával végzett rügyvizsgálat legfontosabb eredményeit és megállapításait.
Indul! Levélanalízis szolgáltatás a Yara-tól! (x)
(Dr. Czinege Erik)
Egy új szolgáltatást ismerhetnek meg a Yara kínálatában.
SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT
Turán
(Fazekas István, Dr. Zanathy Gábor)
A festőlevű fajták közül most a Turánt, annak származását, elterjedtségét, termőképességét, valamint termesztési sajátosságait, az alkalmazható tőkeművelésmódokat mutatjuk be.
Új minőség a szőlő és a zöldségfélék növénykondicionálásában: ALGINURE® (x)
(László Gyula)
Új, növényi indukált rezisztencia kialakítására alkalmas készítmény a Biocont Magyarország Kft.-től.
GÉPESÍTÉS, GÉPEK
Ismerjük meg a betakarító gépeket…(27.) Lágyszárú energianövények betakarítása
(Dr. Bense László, Nagy István)
A betakarító gépeket bemutató sorozatunk mostani részében a különféle lágyszárú energiaültetvények (energiafű, energianád) betakarításának gépi hátterével, ill. lehetőségeivel ismerkedhetnek meg.
Új és megújult gépek az AXIÁL Szakmai Napokon
(Dr. Demes György)
A hazai gépes rendezvények közül az egyik legnagyobb és legrangosabbnak számító eseményre, az Axiál Szakmai Napokra március 22-24. között immár tizenegyedik alkalommal került sor. Ebben az évben is számos szakmai program gazdagította az eseményt, azonban ez az írás a rendezvényen kiállított gépújdonságokról számol most be.
„A mai mezőgazdasági gyakorlat egyik legnagyobb kihívását a víz megőrzése jelenti” (x)
(Dr. Demes György)
Gyakorlati szakemberek vallanak a Horsch TIGER 3MT szántóföldi nehéztárcsa-kultivátor használatának előnyeiről, tapasztalatairól.
Gépmúzeumok – muzeális gépgyűjtemények (4.) Gépgyűjtemény Jászkíséren
(Dr. Szekeres László)
Egy gépgyűjtő „ars poeticája” – beszélgetés Farkas Lászlóval.
30 éves az Austro Diesel
(dgy)
Az Austro Diesel 400 osztrák, magyar, cseh, szlovák és román forgalmazó partnerével, munkatársaival, valamint az anyakonszern AGCO képviselőivel megtartott nagyszabású emlékrendezvény keretében ünnepelte az évelején 30 éves cégjubileumát Bécsben.
Massey Ferguson díjnyertes szervizhálózat – biztos háttér a csúcstechnika mögött (x)
Ismerjék meg a Massey Ferguson szervizhálózat sikerének alapvető elemeit.
KITEKINTÉS
Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította és fordította: Polgárné Balogh Eszter)
Külföldi szaklapokban megjelent érdekesebb írásokból olvashatnak összeállítást.
EGYÉB KÖZLEMÉNYEK
Jegyzet (nem csak) gazdálkodóknak. A jövedelmezőség tényezőiről
(Kurucz Miklós)
A jövedelmezőségre gazdaságon kívüli és belső tényezők egyaránt hatnak. A mostani Jegyzet a témával kapcsolatban a személytől független, a gazdaságon belüli tárgyi, fizikai körülményeket igyekszik számba venni.
Agrármúltunk nagyjai. Keleti Károly (1833-1892)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Keleti Károly életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.
Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.