Milyen növények mellé érdemes büdöskét ültetni?

Agrofórum Online

Szeretném kérdezni, hogy milyen növények mellé érdemes bársonyvirágot, vagyis büdöskét ültetni? Köszönöm előre is a választ.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A bársonyvirág vagy elterjedtebb nevén büdöske, egy egynyári dísznövényfajunk, melynek sárga árnyalatú virágai mindenki számára ismeretesek. Jól mutatnak kisebb, törpe változatai edényekben nevelve is, de nagyobbra megnövő fajtáit érdemesebb inkább virágágyásainkba ültetni. Viszonylag könnyen nevelhető növényfajunk, de fontos, hogy magjait vetéskor ne takarjuk, azokat csak erősen nyomkodjuk a talajba, hiszen magjai fényre csíráznak. A növényeket akár előzetesen saját magunk is felnevelhetjük, de akár kész palántáit is megvásárolhatjuk.

A büdöskék jól tűrik a meleget, akár a tűző napot is, virágzásukban pedig az egész nyár folyamán gyönyörködhetünk. Legszebb virágzására napos fekvésben számíthatunk, de részben árnyékos helyen is megél. A közepesen kötött talajt kedveli a legjobban, mely tápanyagokban gazdag és jó vízelvezetésű, és egyenletes nedvességet biztosít. Fontos, hogy aszályos évjáratban minden nap, míg melegebb nyári napokon legalább kétnaponta öntözzük! Az öntözések során, legalább kétheti gyakorisággal, tápoldattal is lássuk el, ezt főként edényben való nevelése esetében kell mindenképp megtennünk! A növények szépségének megőrzése érdekében ajánlatos az öntözések alkalmával az elnyílt, száradó virágait is eltávolítani, ezzel a további virágzást serkenteni.

A büdöskét sok esetben viszont nemcsak dísznövényként való hasznosítási szándékkal ültetik a kertekbe, hanem növényvédelmi célból egyaránt. A zöldségpalánták vásárlása során így sokak által a büdöske is megvásárlásra kerül, hiszen erős illata a többi növény számára akár jótékony hatású is lehet. A gyökérzöldségeket károsító fonálférgek ellen is bevethető a büdöske, hiszen a gyökereiben termelt méreganyagoknak köszönhetően képes azokat távol tartani.

A zöldségpalánták (paradicsom, káposztafélék) mellé való ültetéssel a molytetvek távoltartására is alkalmazhatók egyedeik. Emellett nemcsak egyes kártevők távoltartására, de csalogatónövényként való nevelése is hasznunkra válhat, vagyis a csigák elleni védelemben tehet még számunkra jó szolgálatot. A büdöske finom falat lehet nyálkás károsítóink számára, így haszonnövényeinktől ily módon is megpróbálhatjuk távol tartani.

Kiemelt kép: Pixabay

Kalászosok télen

2021. január 19. 12:18

Az elmúlt év őszének az elmúlt éveknél hűvösebb és csapadékosabb jellege nagy mértékben befolyásolta az őszi kalászos gabonák vetését és ez által a telelőre vonult gabona állományok fejlettségét.

Gondolni kell a kalászosok gyomirtására, figyelni a repce szárormányosra

2018. március 10. 09:18

Vizsgáljuk át az évelő pillangós területeket, illetve a kalászos és repce táblákat a mezei pocok fertőzés felmérésére.

Őszi növényvédelem a kiskertben

2021. november 10. 12:07

Akár biogazdálkodásra adjuk a fejünk, akár a vegyszerekben bízunk a kiskertünkben, az őszi növényvédelem és annak fontosabb lépése ugyanúgy fontosak, mint az év többi szakaszában.

Lassan nyugalomba vonulnak a poloskák – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. november 2. 12:40

November első napjaira gyökeresen megváltozott a kárpát-medencei időjárás. Az egymást váltó délnyugat-északkelet irányú időjárási frontok több hullámban nedves levegőt és csapadékot szállítottak. A front mentén bőséges eső hullott, de a dél-alföldi tájegységek ismét kevesebbet kaptak. A hőmérséklet visszaesett ugyan, de még így is meghaladja a sokévi átlagot, éjszakánként pedig elkerülnek bennünket a fagyok.