2011. októberi lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

A legszebb hónap
(Dr. Bódis László)

HÓNAP TÉMÁJA

Hetvenkét éves tanulságok
(Dr. Inczédy Péter)
Az elmúlt években többször is nekiveselkedtünk az ún. „földkérdés”-nek, de valahogy mindig „árnyékra vetődtünk”. Valahányszor szerzőt kerestünk a földtulajdon, földbérlet, földhasználat stb. témakörök kifejtésére, az európai országok gyakorlatának bemutatására, végül is nem akadt vállalkozó a téma áttekintésére és megírására. Most viszont azért közöljük ezt a cikket, mert vitaindítónak szánjuk, és várjuk véleményüket. Talán a döntéshozók munkáját is segítheti, ha sikerül egy-két dolgot tisztázni, és nem futunk bele olyan csapdákba, amelyek a kellő ismeret hiányában utólag zsákutcának bizonyultak.

FÓKUSZBAN A TALAJMŰVELÉS

Meddig jutottunk a talajállapot károk enyhítésében?
(Dr. Birkás Márta)
A szerző a 2010. csapadékos évben a talajokon keletkezett károkra utalva tekinti át a lehetséges talajgyógyítási teendőket. Előbb a nyári tennivalókat veszi sorra, és illeti kritikával a mulasztásokat. Bemutatja az őszi és tavaszi művelések nyomán keletkezett károkat, utal azok következményeire a sajátos tavaszi és nyári, jobbára száraz időszak alatt. Írása végén nyomatékosítja, a talajok kímélő és javító művelését 2012-ben is folytatni kell.

Határszemlék Józsefmajor térségében
(Dr. Birkás Márta)
Hatvan környéki gazdálkodók – dr. Birkás Márta vezetésével – elhatározták, hogy évente háromszor megnézik, megszondázzák és „megássák” egymás földjei közül azokat, amelyek vagy szebbek, vagy valamilyen okból problémásabbak a térségi átlagnál, ugyanis e szemlék lehetőséget adnak a talajállapot-vizsgálatokon keresztül a talajok jobb megismerésére, a növények fejlettségének sokoldalú értékelésére, a betegségek megvitatására. E cikk most a kezdeményezés eddigi tapasztalataiba enged betekintést.

Mindent rólunk (x)
Rövid „hírcsokor” a Dow AgroSciences háza tájáról.

Ahol az elmélet találkozik a gyakorlattal. Riport
(Kosztolányi Attila)
Egy ambiciózus, kiváló kukoricatermesztő hírében álló fiatal gazdát kértük fel arra, hogy egy beszélgetés keretében mutassa be olvasóink számára a náluk alkalmazott talajművelési gyakorlatot, az ezen a téren szerzett ismereteit.

A talajművelés helyzete és kilátásai
(Dr. Birkás Márta és mtsai)
A talajvédő művelés az európai országokban különböző utakon, nemzeti sajátosságokkal együtt kezdődött el. A sajátságosságok az eltérő ökológiai feltételekből, a tudományos eredmények elfogadásából, a hagyományok és a külső hatások küzdelmének kimeneteléből fakadnak. E tanulmány célja a talajművelés térségi helyzetének elemzése, és a talajvédő művelési rendszerek jövőjének bemutatása.

Hogyan válasszunk… (16/1.) Felszínegyengető és tömörítő eszközt
(Dr. Jóri J. István)
A sorozat mostani részében a felszínegyengető, ill. tömörítő eszközök rendeltetését, felépítését, felszereltségét ismerhetik meg közelebbről.

IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN

Állami elismerésben részesült őszi búza fajták 2011. évi kísérleteinek növénykórtani eredményei
(Hertelendy Péter, Birtáné Vas Zsuzsanna)
A 2010/2011. évi vegetációs időszakban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, valamint a Vetőmag Szövetség és Terméktanács megrendelése alapján 12 állomáson állította be az állami elismerésben részesült őszi búzafajták kísérletét, melynek eredményeit adják most közre a szerzők írásukban. Mindezt annak érdekében is teszik, hogy egy adott fajta kiválasztásánál, ismerve annak esetleges növénykórtani jellegű gyengéit, a termesztők kellő időben fel tudjanak készülni a védelemre.

Őszi búza kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek eredményei, 2011 (2.)
(GOSZ, VSZT)
A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Terméktanács (VSZT) táblázatos formában adja közre az általuk szervezett őszi búza kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek fontosabb szemtermésre vonatkozó (fehérje-, nedvessikér-tartalom, szedimentációs-index, alveográfos W-érték) eredményeit.

Veszteség vagy nyereség? Növényszegélyek létesítése (x)
(Pecze Rozália)
A Syngenta Kft. erőfeszítései a talaj-, a víz- és a biológiai sokféleség megőrzésére.

Raktári kártevők visszaszorítása kovaföld felhasználásával
(Dr. Keszthelyi Sándor, Dr. Pál-Fám Ferenc, Dr. Csöndes Izabella)
Az Agrofórum hasábjain korábban megjelent tanulmányukban már beszámoltak a szerzők a kovaföld terményszárításra való alkalmazhatóságáról. A cikket akkor úgy zárták, hogy e természetes eredetű, szervetlen anyag egyéb – mezőgazdaságban, szűkebben terménytárolásban tapasztalható – pozitív hatásairól is reményeik szerint beszámolhatnak. Most a magyar kovaföld raktári kártevőkre gyakorolt esetleges pusztító hatását vonták be vizsgálataikba, melynek eredményeiről ad számot ez az írás.

Engedélyt kapott a pirazol hatóanyag-család első tagja. Riport (x)
(Kosztolányi Attila)
A portfolió-megújítás újabb lépéseként egy teljesen új hatóanyagot fejlesztett ki a Syngenta a kalászos gombabetegségek ellen is, izopirazam néven, mely a pirazol hatóanyag-család – mint a legújabb fungicid generáció – első tagja. Az izopirazámról, a hazai piacra való bevezetés terveiről kérdeztük a Syngenta termékmenedzserét, Kurtz Györgyöt.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalban… bekövetkezett szervezeti és működési változások
(MgSzH)
A területi államigazgatási szervezetrendszer működésének egységessé és hatékonyabbá tétele, ezáltal a területi államigazgatási feladatellátás fejlődése és színvonalának növelése, valamint az ügyfélcentrikus területi államigazgatás megvalósítása érdekében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációjával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény került megalkotásra, melyet most olvasóink is megismerhetnek közelebbről.

Arcképcsarnok. „A tagjaink bizalma ad okot az optimizmusra.” Beszélgetés Molnár Bélával
(Dr. Bódis László)
Beszélgetés a Dunakanyar Szövetkezet elnökével.

Hetven éves hívatlan vendég: az amerikai fehér medvelepke
(Dr. Szeőke Kálmán)
Egyesek szerint az amerikai fehér medvelepke szinte az elfelejtett kártevők közé tartozik. Mi lehet az oka ennek a vélekedésnek? Valóban felejthető kártevőről lenne szó? Valóban eltűnőben van-e a hajdan rettegett inváziós lepkefaj? A felvetett kérdések megválaszolása mellett, úgy gondoltuk érdemes feleleveníteni nemcsak a kártevő életmódját, hanem az ellene irányuló védekezés lehetőségeit is.

Kettős hatásmóddal a kalászosok őszi kártevői ellen (x)
(Lucza Zoltán)
Ismerjék meg a Syngenta Kft. 2011-től forgalmazott új rovarölő szerét, az Eforia 65 ZC-t (tiametoxam+lambda-cyhalotrin), melyet a kalászosok állománykezelésére ajánlanak.

Kalászosok a figyelem középpontjában. Tudósítás
(Kosztolányi Attila)
Sumi Agro Kft. szervezésében idén szeptember 5-e és 6-a között került megrendezésre az immár XIII. Kalászosgabona Fórum Visegrádon, a Hotel Silvanusban. A tavalyi év után, amikor is az extrém időjárás kihívásai volt az egyik fő téma, az idei tanácskozás középpontjában a magyar mezőgazdaság stratégiai kérdései, a gabonapiac kilátásai, az őszi kalászos vetőmaghelyzet, és nem utolsósorban az elmúlt évi, talajokat sújtó károk utáni talajszerkezet-javító talajművelés lehetőségei álltak.

Őszi búza – Linzer Agro Trade technológiával (x)
(Vári Rita)
A Linzer Agro Trade Hungary Kft. tápanyag-utánpótlási javaslata az őszi búza termesztők számára.

A szőlő, a bor, a búza (rozs, tritikálé) és a kenyér tisztelete. Tudósítás
(Dr. Oláh István)
Idén augusztusban Szent István királyunk és az új kenyér ünnepének környékén, közvetlenül az új borok megjelenése, az első szüret megkezdése előtt konferenciára és bemutatóra hívták Kecskemétre a szakmájukat szeretők, az alföldi kenyeret, szőlőt és bort tisztelők népes táborát.

Csak azt és annyit szórjunk, amennyit szükséges! (x)
Egyedi igényeknek megfelelő Gramix NPK-műtrágyák a Fertilia Kft. kínálatában.

Összefogás és erős képviselet nélkül súlytalanok vagyunk az EU-ban
(Agrárkamara)
A frissen megválasztott COPA alelnök első hivatalos külföldi tárgyalásainak fő témája a COPA-n belüli szorosabb lengyel-magyar kamarai együttműködés, a hatékonyabb közös érdekérvényesítés volt.

TERMÉNYPIAC

Terménypiaci összefoglaló
(MZs – PP)
A főbb szántóföldi kultúrák (búza, kukorica, napraforgó, repce) vonatkozásában a világ terménypiacain zajló folyamatokat, az árak és a termésmennyiségek alakulását tekinthetik át.

BIOTECHNOLÓGIA

Tanuljunk „géntechnológiául” (16.) GM-fajták előállítása kloroplasztisz transzformációval
(Dr. Heszky László)
Az előző 13., 14., és 15. részekben a transzgénikus (GM) fajták nemesítésének alternatív lehetőségeit és főbb lépéseit mutattuk be. A GM-nemesítés kiinduló növényei ezekben az esetekben, a sejtmagjukban tartalmazták a transzgéneket, tehát a sejtmag DNS (genom) információját módosítottuk. Az alábbiakban egy olyan megközelítést mutatunk be, mely nem a genom DNS, hanem egy sejtorganellum, a kloroplasztisz DNS (plasztom) géntechnológiai módosítására alapul.

MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK

A széndioxid-emisszió kereskedelem
(Dr. Fogarassy Csaba, Bakosné Böröcz Mária, Lukács Ákos)
Az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították azt, hogy megújuló energiaforrást kell használnunk az olyan fosszilis energiahordozók helyett, mint a kőolaj vagy földgáz, ha hosszú távon a környezet megóvása a célunk. Viszont felmerül a kérdés, hogy a pozitív környezeti hatások miatt keletkező többletköltség vajon megnyugtatóan piacosítható-e? A legkorábban megjelent új piaci eszköz a hazai gazdasági folyamatokhoz kapcsolódóan az emisszió kereskedelem lehet, amely egyrészt a környezetbarát energiafelhasználás, másrészt a káros emissziók csökkentéséhez kapcsolt extra gazdasági teljesítmények mellé rendel piaci alapon plusz bevételeket, kiegészítő forrásokat.

Biogázüzem Bicsérden
(KGP, BA)
A néhány éve Magyarországon beindult megújuló energiaforrások körüli láz mára már alábbhagyni látszik. Ezért is fontosak az újabb és újabb, megújuló energiaforrásokat hasznosító üzemek megjelenése, mint például a 800 millió forintból megvalósult bicsérdi biogázüzem.

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

Az ehető hibiszkusz: az okra
(Molnár Gábor)
Hazánkban is egyre inkább megfigyelhető a tudatos és egészségesebb táplálkozásra való törekvés. Sok reformkonyhát népszerűsítő műsort láthatunk és egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalabb generációk körében az újdonságokra, más országok ízeire. Ezen új ízek, zöldségek közé sorolhatjuk az okrát is, melynek szaporítási módjait, ápolási munkáit, valamint felhasználási területeit adja közre az írás.

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

Tapasztalataim az olaszországi gyümölcstermesztéssel kapcsolatban (1.)
(Dr. Szalay László)
Az elmúlt években több alkalommal is járt rovatvezetőnk tanulmányúton a gyümölcstermesztő nagyhatalom hírében álló Olaszországban. Legutóbb idén júniusban a FruitVeB szervezésében Emilia-Romagna tartományban. Mostani cikkében az őszibarack-termesztéssel, azon belül a művelési rendszerekkel, faalakokkal, fajtahasználattal, valamint az értékesítéssel kapcsolatos ott szerzett benyomásait osztja meg olvasóinkkal.

SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT

A szőlő fajtahasználat alakulása Magyarországon, 1973-2008 között
(Tóth Imre, Pernesz György)
Aktuális újragondolni a szőlő-bor ágazat helyét a mezőgazdaságon belül. Alapvetően a termőterület nagysága vetődik fel központi kérdésként, hogy valójában mekkora szőlőfelületre van szükségünk. Európa közelebbi és távolabbi múltjában a magyar bor ismert, sőt elismert volt. Úgy véljük, újra és újra érdemes felvetni a témát, elgondolkodni azon, hogy a megváltozott körülmények között (pl. újvilági borok térhódítása, eltérő támogatási és borkészítési szabályok) hogyan javítható az ágazat helyzete.

Optimisták a szőlőtermelők: jó évnek ígérkezik a 2011-es évjárat. Tudósítás
(Dr. Demes György)
A 2010. évi rendkívül alacsony termés után mind minőségben, mind mennyiségben lényegesen jobbat és többet várnak az idén a szőlőtermelők – hangzott el a Syngenta Kft. és a KITE Zrt. szervezésben a Thummerer Pincészetben 2011. augusztus 17-én megtartott tanácskozáson. Ennek megfelelően nagy érdeklődés kísérte dr. Dula Bencéné növényvédelmi mikológus beszámolóját, aki arra próbált fényt deríteni, hogy a látszólag könnyű és eseménytelen 2011. év tapasztalatai a jövőben milyen tanulságokkal szolgálhatnak a termelők számára.

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

Ismerjük meg a betakarító gépeket…(22.) Cukorrépa-betakarítás. Második menet
(Dr. Bense László, Nagy István)
A betakarító gépeket bemutató sorozat mostani részében a cukorrépa-betakarítás második mozzanatát, a cukorrépa-kiszedés gépészeti hátterét, az egyes kiszedő gépek felépítését, működési elvét tekinthetik át.

SULKY POLYVRAC multifunkcionális vontatott szórógépek (x)
(Lisz Péter, Zrubecz Péter)
Ismerjék meg a SULKY Polyvrac gépeket, melyek különféle megjelenési formájú (por, szemcsézett stb.) műtrágyák, illetve talajkondicionáló anyagok kijuttatására szolgálnak.

CLAAS újdonságok – 2011 (2.)
(Dr. Demes György)
Előző számunkban beszámoltunk a CLAAS legújabb, elsősorban a gabona- és zöldtakarmány- betakarítás, valamint a bálázás gépeit érintő fejlesztési eredményeiről. Most a tudósítás második részében a zöldvonal új és korszerűsített gépeit, a DISCO kaszákat és a LINER rendkezelőket vesszük közelebbről szemügyre.

Farmcenter – a permetezéstechnika „megoldás szállítója” (x)
(Huszár Jenő)
A permetezőgépek és fúvókák széles választékán át a megfelelő kijuttatáshoz szükséges valamennyi alkatrészig minden megtalálható a Farmcenter Kft. kínálatában.

Bemutatkozott a Swift kultivátor
(Dr. Demes György)
A Väderstad Kft. közösen a Massey Ferguson traktorokat képviselő és forgalmazó Austro Diesel GmbH-val és a talajbaktérium készítményeket forgalmazó AGRO.bio Hungary Kft.-vel az idén is megrendezte immár hagyományszámba menő országos szántóföldi bemutató sorozatát. A rendezvény újdonsága egy tavasztól késő őszig sokoldalúan használható talajművelő eszköz, a Swift kultivátor volt.

Az Austro Diesel és a Massey Ferguson felkészült a legnagyobb kihívásokra is (x)
Az Austro Diesel a Massey Ferguson kombájnokat ajánlja a növénytermesztők figyelmébe.

KITEKINTÉS

Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította és fordította: Polgárné Balogh Eszter)

Külföldi szaklapokban megjelent érdekesebb írásokból olvashatnak összeállítást.

EGYÉB KÖZLEMÉNYEK

Jegyzet (nem csak) gazdálkodóknak. Az Élelmezési Világnapról
(Kurucz Miklós)
Az idén már 31. alkalommal gondolunk az élelmezés ügyére az Élelmezés Világnapja alkalmából.

Agrármúltunk nagyjai. Dr. Babos Imre (1901-1979)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Dr. Babos Imre életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.

Már elődeink is írták
(Dr. Inczédy Péter)

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen