Gépészet
Fizetett tartalom

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

Agrofórum Online

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

1200 hektáron ökológiai gazdálkodást folytatni bárhol a világon nagy kihívást jelentene. A Bács-Kiskun megyében működő Szakmári Mezőgazdasági Szolgáltató Kft. helyzete sem egyszerű, különösen az aszállyal, magas nappali csúcshőmérsékletekkel és tartós csapadékhiánnyal tarkított utóbbi években. A Szakmári Gabona Kft.-t is magában foglaló cégcsoportot a Bévárdi, Bujdosó és Varga családok alapították, egy régi tsz-telepet felvásárolva fogtak mezőgazdasági szolgáltatásba.

A szántóterületek megvásárlásakor a sor végére kerültek, a jobb földek hamar elkeltek, így leginkább közepes adottságú táblákon kell gazdálkodniuk, amelyek jelentősen széttagolva, nagyjából 30 kilométeres körzetben helyezkednek el. A 180 darab tábla miatt jött az ökológiai gazdálkodás gondolata is, és a növénytermesztést idővel gluténos és gluténmentes gabonamalommal, feldolgozó cégekkel, pékséggel, illetve különböző ökológiai termékeket, extrudátumokat előállító céggel egészítették ki. A főbb kultúrákat a biobúza, bio tönkölybúza, bioköles, biokukorica, valamint az olajos magvak, biorepce és LO/HO bionapraforgó jelentik. A biotermények számottevő részét külföldön értékesítik, de sok jut a saját cégeknek is lisztként vagy más alapanyagként.

A Väderstad az Väderstad

A cégcsoportnak Szakmár térségében három telepe van, összesen 100 ezer tonnányi tárolókapacitással. Ez nagy előnyt jelent, hiszen így a gabonát akár 3-4 minőségi kategóriába tudják szétválasztani. A gluténmentes, szójamentes részleg 15 ezer tonnát tesz ki. 75 ezer tonna termény pedig hűtött silókban helyezhető el, az ökológiai gazdálkodásban a károsító rovarok elleni védelemnek szinte ez az egyetlen hatásos módja a tárolás során.

„Idén is a nulláért küzdünk, de annyi előnyünk van a kizárólag mezőgazdasági növénytermesztéssel foglalkozó gazdatársakkal szemben, hogy a háttérben ott vannak a feldolgozó cégeink, amelyek révén stabilan talpon tudunk maradni. A fő célunk a feldolgozási palettánk szélesítése, kiterjesztése, a még több fajta gluténmentes és gluténos késztermék előállítása. A Väderstaddal az édesapámék kezdték el a kapcsolatot, azóta is töretlenül jó viszonyt ápolunk a céggel. Beszerzéskor nyilván összehasonlítjuk a gépeiket más márkákkal, de mindig arra jövünk rá, hogy a Väderstad az Väderstad”

– foglalta össze Bévárdi Ádám Pál ügyvezető. A svéd gyártóval való régi kapcsolatukra utal, hogy a legkorábbi vásárlású gépük immár 26 éves. Előnynek tartják a magyarországi képviselet által biztosított szervizhátteret, és persze azt, hogy a Väderstad termékeivel nem jelent gondot a gyomflóra szabályozása, illetve az árvakelés kezelése. A konvencionális gazdálkodásban a gazda csak kiszórja a gyomirtót és azzal mindent megold, az ökológiai gazdálkodásban viszont minden komplikáltabb. Éppen azért hoztak létre szabályos „flottát” a Väderstad talajművelő gépeiből, hogy mindenre legyen megbízható eszközük.

A Swift tarlóhántó kultivátor alaposan elbánik a gyomokkal

„A 6,4 méter munkaszélességű Swift tarlóhántó kultivátort akkor szoktuk használni, amikor a tábla tényleg nagyon elgyomosodott, árvakeléses, esetleg fenyércirkos. Kiválóan felhozza a gyomot a föld felszínére, ahol azok elszáradnak”

– mondta beszélgetőtársunk, majd rátért a következő munkagépre:

„A 4,2 méteres Cultus szántóföldi kultivátorunk hasonló munkát végez, a Swifthez, azonban egy kicsit mélyebben lehet vele dolgozni. Itt a kapák 450 kilogrammos kioldóerővel rendelkeznek, ha tehát ennél nagyobb a talajnyomás, tömörödöttebb a talaj, akkor 20 centiméteres munkamélység alá nem tudunk menni, de például a gabonatarlók elmunkálásában tényleg ez a legjobb. A jelen időjárási körülmények közt viszont még egy hengert is igényel a talaj lezárása”

– emelte ki Bévárdi Ádám Pál. Rámutatott arra is, hogy az ökológiai gazdálkodásban több menetben kell megművelni a talajt a magágykészítés vagy vetés előtt, hiszen meg kell előzniük a gyomosodást, márpedig a svéd munkaeszközökkel ezt kiválóan meg lehet oldani.

4,2 méteres Cultus szántóföldi kultivátor

Nem igényel túlzottan megmunkált talajt

A szakmári vállalkozásnak vetőgépei is vannak, a Rapid gabonavetőgéppel rozst, zabot, búzát, durumbúzát és (hántolt formában) tönkölyt szoktak vetni, valamint lucernát, kölest, sőt a lencsével is próbálkoznak mostanában, tehát alaposan kihasználják.

„Kiváló gép, és nagy előnye, hogy nem igényel túlzottan megmunkált talajt. Egy jól beázott vagy lazább szerkezetű tarlóba is simán el tudja vetni a magot. Van egy másik márkájú vetőgépünk is, de az nagyon aprómorzsás magágyat igényel, vagyis több munkaeszköz, ezáltal több költség kell alá”

– magyarázta az ügyvezető. A 8/12 soros, differenciál kijuttatásra alkalmas Tempo szemenkénti vetőgépüket pedig (50 centiméteres sortávra) biorepce, illetve korábban szója vetésére használták. A szója már régebben kiesett a vetésszerkezetből az időjárás miatt, a repcét pedig idén hagyták el.

Pihenőn a Tempo szemenkénti vetőgép

„Az elmúlt években több munkagéppel, több menetben próbáltuk likvidálni a gyomokat a vetésig. Most azonban költséget kell megtakarítanunk, és ezt nem az inputanyagok terén tesszük, hanem a munkaműveletek számában próbálunk visszavenni, hiszen a földekben már 80–100 ezer forintos költség benne van csak a talajművelés révén, mire eljutunk a vetésig. Ezért is örültünk, hogy a Väderstadtól megkaptuk kipróbálásra a 4 méteres TopDown nehéz szántóföldi kultivátort”

– fejtegette Bévárdi Ádám Pál. A nagy teljesítményű és sokoldalú TopDown egyaránt lehetővé teszi az egymenetes, sekély, valamint a mélyebb alapművelést. A különböző művelősorok kombinációjának köszönhetően csökkenti a talajművelés menetszámát, ezzel spórol költséget, de nem mellékes szempont a talajnedvesség veszteségének minimalizálása sem.

„A tarlóból rögtön képes magágyat készíteni, így át tudja venni 2-3 gép munkáját. Nagyon megnyerő volt számunkra, hiszen a TopDown esetében, hidraulikus kapaterhelés biztosítja az állandó munkamélységet, így egy menetben 30 centiméterre is le tudtunk menni. Kiválóan keveri a felszín alá a szármaradványokat és az árvakelést, ezáltal a gyomszabályozást végző gépek nem húzzák össze azokat munka közben. Alaposan átgondoljuk a beszerzését, volna helye a gazdálkodási rendszerünkben”

– zárta az ügyvezető.

A Cultus strapabíró HD kapákkal is elérhető:

Vaderstad Kft.

Cím: 2475 Kápolnásnyék, Összekötő út 1.

E-mail: infohu@vaderstad.com

Web: vaderstad.com

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Vízmegőrző gazdálkodást folytat eredményesen a kisalföldi gazda az Omikron gépeivel – elárulta a titkokat

2026. október 1. 13:10

Minden gazda keresi a megoldást az időjárás jelentette kihívásokra, és bár a válaszok eltérők lehetnek, egy biztos: az átgondolt kialakítású, hatékonyan dolgozó munkagépek elengedhetetlenek a jövedelmező növénytermesztéshez. Egy kisalföldi gazda az Omikron termékei mellé tette le a voksát.

Szemenkénti vetőgépek üzemeltetése

2022. március 19. 17:38

A jelenlegi időjárási körülmények nem a megszokott módon alakulnak. Ilyen száraz tavaszra mostanában nem volt példa, így a tavaszi talajmunkákat és a vetést is hamarabb kezdhetjük. Kiemelten fontos, hogy felkészített vetőgéppel végezzük a vetést, hiszen az egyik legfontosabb és legnagyobb figyelmet igénylő munkáról van szó. Egy jól felkészített és üzembiztos vetőgéppel megalapozzuk a termésünket.

AMAZONE: Precea Performance Tour – Valós tapasztalatok a gyakorlatból

2022. október 22. 07:38

A Performance Tour keretében az AMAZONE betekintést nyújt a Precea mindennapi munkájába, különböző mezőgazdasági struktúrákban és termelési módokban.

Nem szakad, ez svéd acél – Väderstad munkagépekre alapoz a békési gazdálkodó

2026. május 19. 13:10

Rendkívüli körülmények közt gazdálkodik egy békési szántóföldi növénytermesztő, de éppen ezért választotta a Väderstad munkagépeit – és tulajdonképpen csak a svéd acél bír el folyamatosan a kötött talajokkal.

A Väderstad ismét átlépte az álomhatárt a 2024-es pénzügyi évben

2025. február 14. 13:10

A magas kamatkörnyezet, az alacsonyabb gabonaárak és a halasztott beruházási támogatások nyomást gyakoroltak a gazdákra.