Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
Kisasszony hava
(Dr. Bódis László)
GÖDÖLLŐI GAZDANAPOK
Növénytermesztési aktualitások
(Dr. Gyuricza Csaba)
Növénytermesztési aktualitások címmel, nyolcadik alkalommal került megrendezésre Gödöllőn a kalászosok és a repce termesztésének legújabb ismereteivel foglalkozó tanácskozás és fajtabemutató, a Gödöllői Agrárközpont Kht. Növénytermesztési Tanüzeme és a Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézete szervezésében. Az előadások meghallgatása után, a résztvevők megtekinthették a hazánkban termesztett kalászos fajok több fajtáját, és számos őszi káposztarepce fajtát is. A tápanyag-gazdálkodási bemutatóterületen a komposzt, a kevert műtrágyák és a zöldtrágyázási technológiák alkalmazásának lehetőségeiről tájékoztatták a jelenlévőket. A szervezők szeptemberben újabb nagyszabású tanácskozást és bemutatót rendeznek, a napraforgó és a kukorica termesztése jegyében, melyre ezennel meghívnak minden gazdálkodót, diákot és valamennyi érdeklődőt.
Vidékfejlesztési támogatások 2005-ben
(Dr. Maácz Miklós)
A tanulmányban a különböző vidékfejlesztési támogatások programjait ismerhetjük meg részletesen. Elsőként a SAPARD előcsatlakozási programot tárgyalja a szerző, melynek keretében a kifizetések már most is zajlanak. A beérkezett pályázatok száma, támogatásértéke a rendelkezésre álló SAPARD források többszörösét tették ki, mint ahogy azt a statisztikai adatok is jelzik. Hazánkban a 2004-2006. évi programozási periódusban öt Operatív Program kerül megvalósításra, amelyek közül az egyik az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP). A cikkben olvashatunk a program céljairól, forrásairól, a benyújtható pályázatokról, illetve megtudhatjuk azt is, hogy melyek azok az alintézkedések, amelyekre a pályázatok benyújtási lehetősége felfüggesztésre került, a beérkezett nagy számú pályázat feldolgozásának elősegítése érdekében. A szerző utoljára a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) programjáról számol be, és ennek keretében elemzi az NVT-ben foglalt célkitűzések megvalósításának eszközeit, valamint azok aktuális helyzetét is.
Növénytermesztési kilátások az EU-csatlakozást követően
(Dr. Fehér István)
A Közös Agrárpolitika reformfejlődéséről szóló rövid bevezető után, a hazai gabonafélék és olajnövények piaci kilátásait ismerteti a szerző. Kifejti, hogy a gabonafélék termesztésében jelentkező hiányosságok és problémák ellenére, a jövedelmezőséget illetően pozitív kilátások valószínűsíthetők az elkövetkező évek folyamán. Olajnövényeink terén, a napraforgó jövedelmezőségében nagyobb mértékű előrelépés várható a repcéhez képest, ugyanakkor előnyös helyzetükkel ellentétben vetésterületük fokozatosan csökken. Az unió területére irányuló exportkilátásaink viszont kedvezőnek bizonyulnak mindkét olajnövényünk számára. A tanulmány további része a gabonafélék, olaj-, fehérje- és rostnövények európai uniós piacszabályozását tekinti át, egyesével taglalva a szabályozás három pillérét: a közvetlen támogatásokat, az intervenciós felvásárlásokat és a külpiaci intézkedéseket.
Kalászosok talaj- és költségkímélő művelése
(Dr. Birkás Márta)
A szerző felhívja a figyelmet mindazokra a talajművelési irányelvekre, amelyeket szem előtt tartva kisebb költséggel biztosíthatjuk a kalászosok jó termését és a termés biztonságát. A cikk segítséget nyújt a szakszerű tarlóművelés elvégzésében, továbbá abban, hogy jó döntést hozzunk az alapművelés módjának kiválasztásakor. Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy milyen a jó magágy. Ezenkívül a szerző bemutatja a kalászosok szántásos és szántás nélküli rendszereit, valamint említést tesz a kísérletezésről, mely ugyancsak támogathat minket a helyes és hasznot hozó művelési módszer kijelölésében.
A kalászosok növénykórtani problémái, aktualitások
(Dr. Cs. Tóth Attila)
A szerző egy felmérést ismertet, melyet a Pest megyei gabonatáblákon (búza, árpa, rozs és tritikále) végzett május utolsó dekádjában, a betegségek előfordulásáról és azok mértékéről. A búzában a lisztharmat és a sárga levélfoltosság betegséget szinte mind a tizenkét megszemlélt táblán azonosította, bár a fertőzés mértéke változó volt. A fuzáriózis tüneteit ugyan nem tapasztalta, de a betegség kiemelkedő jelentősége miatt fontosnak tartotta az aktualitások sorába emelni. Mindezeken túl a vörösrozsda és a szeptóriás levélfoltosság szórványos elterjedését figyelte meg. Az árpatáblákon a sárga levélfoltossággal, a levélcsíkoltsággal, a barna és a hálózatos levélfoltossággal találkozott. Az említett betegségeket minden esetben képekkel illusztrálta a szerző. Azok kórokozóiról (fejlődésükről, fertőzésük idejéről és helyéről, környezeti feltételeikről, az általuk okozott tünetekről) ugyancsak áttekintést nyújt a cikkben, továbbá a védekezés lehetőségeit is sorra veszi.
Esélyek és kilátások a növénytermesztésben – gazdaszemmel
(Bene György)
A cikkben egy hatvani növénytermesztő számol be gazdálkodásuk feltételeiről (földhasználat, géppark, termesztett növények), erősségeikről és gondjaikról. Tapasztalatai alapján javaslatokat fogalmaz meg az őszi búza, a napraforgó és a kukorica termesztésének sarkalatos pontjait illetően. A gazdaság továbbvitelével kapcsolatos céljait is megosztja az olvasóval, az előrelátó gondolkodás tükrében.
Zöldtrágyázással a talajtermékenység javításáért
(Nagy Zoltán, Seiwerth Gábor)
A szerzők már cikkük elején tudatosítják bennünk, hogy a fejlett mezőgazdasággal rendelkező nyugati országok növénytermesztési és talajművelési gyakorlatában jól bevált zöldtrágyázást adaptálni kell a hazai viszonyokra is, mivel hatása igazolja, hogy a talajok termékenységének fenntartása, szervesanyag-tartalmának szinten tartása és a jó talajszerkezetről való gondoskodás szempontjából kiváló befektetést jelent. Ennek megerősítésére kitérnek a „Helyes gazdálkodási gyakorlat” rendszerére, mely közvetve rákényszeríti a termelőket egy költségtakarékos zöldtrágyázási gyakorlat alkalmazására. Az írás további részében ismertetésre kerülnek az induló zöldtrágya programhoz ajánlott növények (olajretek, fehér mustár, takarmányrepce, facélia, pohánka és bíborhere), a mulcstechnológia, valamint megtudhatjuk a zöldtrágyázás további előnyeit és menetét is.
Alternatív jövedelemszerzési lehetőségek a mezőgazdaságban
(Dr. Póti Péter)
A szántóföldi növénytermesztésre kevésbé alkalmas, kis AK-értékű, rossz vízgazdálkodású területek hasznosítása alternatív tevékenységek kialakításával oldható meg. Ennek egyik lehetséges módja a gyepesítés, illetve a nagyobb arányú tömegtakarmány-termelés. A szerző e témakörben fejti ki gondolatait, kihangsúlyozva a gyepesítés juhtartásban betöltött kiemelkedő jelentőségét, és közvetett hatását a bárány- és gidahús unión belüli piaci helyzetére. Véleménye szerint szükségszerűvé vált a gyepterületek legeltetéses hasznosítása, mivel lehetőséget ad a monodiétára alapozott intenzív tejtermelés helyett, állat- és környezetbarát technológiák alkalmazására, melyek során kisebb önköltséggel kevesebb, de magasabb biológiai és élvezeti értékű (íz-, aroma- és bioaktív anyagokban gazdagabb) tej termelhető. A területek alternatív hasznosítása megfontolandó abból a szempontból is, hogy ez jelentősen csökkentheti a növénytermesztés kockázatát és javíthatja a környezet kulturállapotát.
IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN
A repce jövője, avagy a környezetvédő repce
(Dr. Eőri Teréz)
A XX. században felgyorsult a fejlődés, valamint a természeti kincsek egyenlőtlen pazarlása is. Ahhoz, hogy 2050-re a 9 milliárdodik embernek is legyen jó levegője, tiszta vize, kenyere, a mezőgazdálkodást át kell alakítani környezetvédő termesztéssé – írja a szerző cikkében. Ehhez az egyéb energiaforrások mellett fel kell használni a megújuló energiákat: így a biomasszát és az alternatív növények termesztését. Írásában a repcetermesztés előnyeinek részletes bemutatásával igyekszik rámutatni arra, mekkora szerepe lehet ebben a folyamatban az alternatív növények közül a repcének.
Megbízható energiaforrás: Dekalb® repcével 2005-ben is! (x)
(Szeidl Balázs, Riczu István)
A Monsanto Kft. idei Dekalb fajta (Catonic, Bristol, Cando, Californium) és hibrid repce (Colombo, Explus, Externo, Exagone) ajánlata a repcetermesztők figyelmébe.
A Saaten-Union hibrid és fajta repce ajánlata 2005-re (x)
(Blum Zoltán)
A Saaten-Union Hungária Kft. 2005-ben az Artus, Baldur, Kapitan, Elektra, Tenno, Titan MSL-hibrideket és a Dante, Viking, Rasmus fajtákat kínálja a repcetermesztők számára.
Termesszünk repcét nyereségesen! (x)
(Fehér Tamás)
A Magyar Kwizda Kft. a repce vetés utáni alapgyomirtására a Command 48 EC-t (klomazon), valamint ezzel kombinációban a Devrinolt (napropamid) kínálja.
A repcetermesztés sikerének garanciája a gyomirtás őszi elvégzése (x)
(Dr. Kovács Imre)
A BASF Hungária Kft. a Butisan Start (metazaklór + quinmerak) ajánlja a repce vetés utáni, kelés előtti gyomirtására.
Caramba SL a termésbiztonságért (x)
(Pálfay Gábor)
A metakonazol hatóanyagú Caramba SL – a repce télállóságának fokozása és az oldalhajtások számának növelése érdekében – a BASF Hungária Kft. kínálatából.
A Saatbau Linz Hungária Kft. repceajánlata (x)
(Kiss Péter)
A Saatbau Linz Hungária Kft. repceszortiment kínálata (Labrador, Mohican, Tissot, Aviso, Navajo, Winnetou) a repcetermesztők számára.
Fortélyok a kukoricabogár ellen. Megkérdeztük Halvaksz Bélánét
(Györök Zsuzsanna)
Beszélgetés a Dalmandi Mg. Rt. növényvédelmi szakirányítójával az árvakelések csökkentésének fontosságáról a kukoricabogár elleni védekezésben.
Reglone AIR – a biztos megoldás a napraforgó deszikkálására (x)
(Radvány Béla, Máté Endre)
A Reglone AIR (diquat-dibromid) használatának előnyei a napraforgó veszteségmentes betakarításának érdekében a Syngenta Kft. szakemberinek tollából.
Őszi szántóföldi termékkínálatunk (x)
(Dr. Czinege Erik)
A Kemira GrowHow POWER műtrágya termékcsalád kínálata az őszi szezonra.
Műtrágyázás egyszerűen – hasznos szolgáltatások nagy hozam eléréséhez (2.) (x)
Az AMI Magyarország Kft. szolgáltatásai közül az NPK-kalkulátort mutatja be, mellyel a különböző komplex műtrágyák árai is összehasonlíthatóvá válnak a gazdaságos döntés érdekében.
A burgonyavész elleni védekezésről
(Dr. Gergely László)
A szerző írásában a burgonya egy régi kórokozóját, a Phytophthora infestanst és az ellene irányuló védekezés új kihívásait mutatja be. A betegség kontinensre kiterjedő pusztítása legutóbb az 1990-es években fordult elő, mely a kórokozó ún. második nagy, világméretű elterjedésével függ össze. Az említett migráció nyomán jelentős változások következtek be a helyi kórokozópopulációk genetikai szerkezetében – így a magyarországiban is. Ezen legfontosabb változások részletes ismertetését követően a burgonyavész elleni integrált szemléletű védelem legfontosabb elemeit tárgyalja. A genetikai védekezés keretében táblázatos formában olvashatják az államilag elismert burgonyafajták nem rassz-specifikus rezisztenciájának alakulását a burgonyavésszel szemben. Ismertetésre kerülnek a legfontosabb agrotechnikai védekezési módszerek, valamint a kémiai védekezés szempontjai is.
GÉPESÍTÉS, GÉPEK
A Fliegl Csoport ajánlata szerves- és hígtrágya kijutatására
(x)
A Fliegl Csoport által kínált trágyaszóró adapter és csigás hígtrágya-kijuttató egység rövid ismertetése.
Takarékos permetezés gyümölcsösökben
(Dr. Dimitrievits György)
A gyümölcsültetvények permetezésénél jelentős, 15-40 %-os, esetenként 80-90 %-os veszteségek keletkeznek, melynek legfőbb oka az, hogy a gépek a sorközökben folyamatosan és egyenletesen permeteznek függetlenül attól, hogy a szórásirányban van-e lombozat vagy sem. A veszteségek csökkentésére fejlesztették ki a növényfelismerő rendszerrel felszerelt permetező gépeket. Ezek közül a Mezőgazdasági Gépesítési Intézet szakemberének a tollából a Farmgép Kft. által kifejlesztett, Kertitox Bora 2000 típusú axiálventilátoros permetezőgépre szerelt infravörös rendszerű növényérzékelő felépítését, valamint az ezzel végzett munkaminőségi és permethasznosulási vizsgálataiknak az eredményeit ismerhetik meg. Az írás végén található összefoglaló értékelés teszi teljessé a berendezéssel végzett vizsgálatok bemutatását.
Láttuk, hallottuk, olvastuk. A VOGEL & NOOT ismét bemutatta teljes talajművelőgép kínálatát
(Dr. Demes György)
A VOGEL & NOOT Mezőgépgyár Kft. június 10-11-én „Nyílt napok” címmel az idén is megtartotta kétnapos rendezvényét, melyen az érdeklődő termelőknek lehetőségük nyílt a mosonmagyaróvári gyár megtekintésére, a legújabb fejlesztések (MasterDrill vetőgép, TerraFlex szántóföldi kultivátor, TerraCult exaktkultivátor, Heros váltvaforgató eke) megismerésére, valamint szántóföldi bemutatón való részvételre.
Láttuk, hallottuk, olvastuk. Szántóversenyek 2005-ben itthon és a nagyvilágban
(Dr. Demes György)
A Magyar Szántóverseny Szövetség képviselői 2005. június 6-án Gödöllőn, az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézetben ismertették az idén sorra kerülő hazai szántóverseny rendezvények programját és rövid tájékoztatást adtak a svédországi Európa-bajnokság és a csehországi Világ Szántóverseny megrendezésének pontos helyszínéről és időpontjáról.
Väderstad-klinika. Väderstad-országjárás: a hagyomány tisztelete, a szakma szeretete (x)
A Väderstad Kft. országjáró körútjának, valamint az ennek keretében – a szántóföldi gyakorlati bemutatókon – szereplő munkagépeiknek az ismertetése.
A Massey Ferguson zászlóshajója az MF 6400 traktor (x)
A Raiffeisen Agrárház Kft., mint a legnagyobb hazai Massey Ferguson forgalmazó, az MF 6400-as traktorokat ajánlja az érdeklődőknek.
EGYÉB KÖZLEMÉNYEK
Folyamatos korszerűsítés a Szekszárdi Növényvédő Kft.-nél
(Vesztergombi Angéla)
Kiváló Növényorvos kitüntetések
(AF)
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Budapest-Főváros, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Békés, Vas megyei Kiváló Növényorvos cím kitüntetettjei.
MAE Szaktanácsadási workshop
Sajtóközlemény a Magyar Agrártudományi Egyesület szervezésében tartott nemzetközi munkaértekezletről, melynek témája a civil szervezetek szerepe az agrár-szaktanácsadási rendszerben volt.
Magyar Mérnöki Kamara – Újjászervezik a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakértést
Jegyzet gazdálkodóknak. A szövetkezés alapelveiről
(Kurucz Miklós)
A jegyzet soron következő része a ma is mindennemű önkéntes szövetkezés alapját jelentő Nemzetközi Szövetkezeti Alapelvekkel foglalkozik, melyet 1844-ben, az angliai Rochdale-ban fektettek le.
Láttuk, hallottuk, olvastuk. Szoboravató Óváron
(Kettinger Gyula)
Szoboravatással emlékeztek a mosonmagyaróvári egyetem jogelődjének első igazgatójára, Wittmann Antalra.
Láttuk, hallottuk, olvastuk. Kiállítás és vásár az egyetemen
(Kettinger Gyula)
2005. június 16. és 18. között EU Régiós Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást szervezett a Nyugat-Magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara.
Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.