2005. májusi lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

KALÁSZOSOK TERMESZTÉSE

Az őszi búza betegségeiről, az ellenük történő védekezésről
(Dr. Békési Pál)
Mindenki egyetért azzal, hogy a jó minőségű csávázáson kívül általában kétszer (szárbaindulás kezdetén és a kalászolás végén – virágzás kezdetén) kell fungicides állománykezelést végezni az őszi búza táblákban ahhoz, hogy biztonsággal megvédjük azokat a betegségek ellen. Mekkora kockázatot vállal ugyanakkor az a termelő, aki pénzhiány miatt vagy – a pénz megléte esetén – tudatosan elmulasztja a védekezést? Létezik ésszerű kockázatvállalás? Ezeket a kérdéseket elemzi a szerző, a búza betegségeit három csoportra osztva. Szemléltető ábra alapján részletezi a leggyakoribb betegségek károsításának idejét és mértékét, valamint vázlatos formában kitér az ellenük való védekezésre is. Példán keresztül igazolja, hogy több termés takarítható be, ha az őszi búzát kétszer részesítjük állományvédelemben. Véleménye szerint, ha kényszerűségből mégis elhagynánk az egyik védekezést, az a második legyen, de azt is csak „halogató taktikával” tegyük: ha az előrejelzés esőt ígér, azonnal védekezzünk, még mielőtt lehullik a csapadék.

Hogyan kezeljük helyesen a strobilurin-rezisztenciát?
(Fordította: Balikó Eszter)
A Top Agrar német szaklap 1/2004. számában megjelent cikkét olvashatjuk fordításban. Az eredeti tanulmány aktualitását az adta, hogy a lisztharmat és a szeptóriás levélszáradás kórokozója egyre inkább rezisztenssé válik a strobilurinok ellen. A bevezetőben megismerhetjük a kórokozó-specifikus rezisztencia két típusát, majd az európai és hazai (németországi) rezisztencia-helyzetet is. A rezisztencia terjedését kevésbé a strobilurin mennyisége, mint inkább az alkalmazás gyakorisága befolyásolja (minőségi rezisztencia). A többszöri használat növeli a szelekciós nyomást. A szerzők és a megkérdezett növényvédőszer-gyártók – azonos véleményt képviselve – a megoldást abban látják, hogy a hatékonyság biztosítása érdekében stratégiaváltásra van szükség a védekezésben. A strobilurinok, a triazol csoport hatóanyagaival kombinációban és legfeljebb kétszeri alkalmazásban lehetnek hatékonyak a Septoria tritici ellen.

Könyvismertetés. Ajánlom szíves figyelmébe…
(Dr. Bódis László)
Az ismertetőben, az „Árpa” című monográfia kerül rövid bemutatásra, amely dr. Tomcsányi András és dr. Turcsányi Gábor szerkesztésében, a Magyarország kultúrflórája c. sorozatban jelent meg.

A közraktározás lehetősége az intervencióban
(Dr. Rieger László, Jancsok Zsuzsanna, Kató Norbert, Nógrádi Judit)
Hosszas előkészületek után a szaktárca megalkotta a gabonaintervenció sikeres befejezését megalapozó rendeletmódosítást, mely a közraktárak szakmai tudását és gabonapiaci ismereteit kihasználva lehetőséget teremt az intervenciós raktárak gyors kiválasztására és az intervencióra felajánlott gabona felvásárlásának lebonyolítására. Ennek tudatában, a tanulmány részletesen beszámol a közraktározás intézményrendszeréről (felépítéséről, feladatáról, működéséről, létjogosultságáról), valamint nyomon követi az intervenció végrehajtásának teljes folyamatát a normál és a közraktári eljárásrend szerint. A szerzők úgy vélekednek, hogy a rendeletmódosítással az elkövetkező két hónapban a három hazai közraktár kb. 1 millió tonna gabona intervenciós átvételét hajtja végre, így reális esély van arra, hogy a gabonaintervenció sikeresen lezáruljon.

„Táplálunk és védünk” program a kalászosokban (x)
(Tamás István)
A Magyar Kwizda ajánlásában olvashatunk a program elemeiről; a fejtrágyázáskor, a gyomirtáskor, a bokrosodás idején, a lombvédelemben és a lombtrágyázáskor leginkább alkalmazható, hatékony növényvédő szerekről.

KUKORICATERMESZTÉS

Egy új, gazdaságos lehetőség a kukorica vetőmag-előállításban
(László Gyula, Medgyesi Gábor)
2002 óta hazánkban is forgalomban van egy biológiai készítmény, mely hasznos parazita szervezetek, a Trichogramma petefürkész darazsak tömeges alkalmazásán alapszik. A technológia használatával szemben – ellentétben Nyugat-Európával és az USA-val – nálunk még viszonylag nagy a bizalmatlanság, de alkalmazásuk nagymértékben növekedett, főleg a csemege- és hibrid kukorica vetőmag-előállító területeken. A szerzők, az ország három táján, hibrid kukoricában végzett Trichogramma hatékonyság-vizsgálatok eredményeit ismertetik. Kísérleteik alapján megállapították, hogy a Trichogramma peteparazitákra alapozott növényvédelmi technológia hatékonysága gyakorlatilag megegyezik a „drasztikus” kémiai szerekével. Nagyszámú betelepítés, jó időzítés és pontos kihelyezés esetén a kezelés hatékonysága 60-90 %-os lehet.

Ismét a kukoricabogárról. Riport
(Györök Zsuzsanna)
Az elmúlt évben nagyon hosszú idő állt rendelkezésre a megtermékenyített, tojásokat hordozó nőstény kukoricabogarak számára, hogy petéiket lerakják. Éppen ezért nem árt tudnunk, milyen mértékű kukoricabogár lárvakárosításra számíthatunk 2005 tavaszán. A témakör specialistájával készített riport elolvasása során javaslatokat kapunk arra nézve, hogyan csökkentsük a lárvakártételt, továbbá megtudhatjuk azt is, mikortól várhatjuk a lárvák megjelenését. Megoldást talál az írásból az is, aki elmulasztotta a lárvák elleni védekezést, továbbá arra is választ kapunk, hogyan készüljünk fel a védekezésre az imágók esetleges megjelenése esetén.

Kukoricabogár „altató” (x)
(Dr. Tóth Bertalan)
A Biomark Kereskedőház Rt. elemzésében ismerhetjük meg a kukoricabogár elleni integrált védekezés módszereinek előnyét és gyenge pontjait.

Univerzális kukorica-gyomirtószer új tapadás- és hatásfokozóval (x)
(Rikk István)
A cikkben a Bayer CropScience széles hatásspektrumú készítményét, a Mestert kínálja a kukorica gyomirtására.

ZÖLDSÉGFÉLÉK TERMESZTÉSE

Stúdium. Zöldségféléket veszélyeztető egzotikus vírusok fellépése Magyarországon
(Dr. Salamon Pál, Dr.Palkovics László)
A zöldségtermesztésben évről-évre jelentős károkat okoznak a különböző vírusbetegségek. Három évtizedes kutatómunka eredményei alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a zöldségnövényeken tapasztalható vírusos kártételek nem csökkentek hazánkban. A már ismert betegségek mellett újak léptek fel, melyek egy része – feltehetően – vetőmaggal vagy vegetatív szaporítóanyaggal került be az országba. A tanulmány felhívja a figyelmet az újabb vírusokra – Tobamovírusok (paprikán), paradicsom foltos hervadás vírus, cukkíni sárga mozaik vírus, kolumbiai Datura vírus, pepinó mozaik vírus (paradicsomon) és paradicsom bokros satnyulás vírus –, az általuk okozott betegségekre, valamint azokra a tényezőkre, amelyek elősegítették megjelenésüket és elterjedésüket. Az ellenük való védekezés leghatékonyabb módját a rezisztens fajták termesztése jelenti, illetve jelentené.

A héjnélküli olajtök vírusbetegségei
(Nataša Dukić, Dr. Branka Krstić, Dr. Berényi János, Papp Dezső)
A tökfélék vagy a kabakosok családjába tartozó növények termesztésében jelentős károkat okozhatnak a vírusbetegségek. A szerzők vizsgálataik során három vírust mutattak ki, amelyek a héjnélküli olajtök vírusfertőzéseinek szinte teljes egészéért felelősek. A cikkben a három vírus – cukkini sárga mozaik vírus, uborka mozaik vírus és görögdinnye mozaik 2-vírus – tünetei, meghatározása, életciklusa, valamint az ellenük való védekezés lehetőségei kerülnek nagyító alá.

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

Műtrágyaszóró gépek szerkezeti felépítése (4.) Lengőcsöves műtrágyaszóró gépek
(Dr. Csizmazia Zoltán)
A lengőcsöves műtrágyaszóró gépek sikere azzal magyarázható, hogy akkor jelentek meg jó keresztirányú eloszlást biztosítva, amikor a röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépek szórásegyenletessége még nem volt megfelelő, és amikor a pneumatikus gépek fejlesztése még nem érte el a kívánt színvonalat. A lengőcsöves műtrágyaszóró gépek építésénél általános elv, hogy a műtrágyával rendelkező géprészek műanyagból, rozsdamentes acélból, vagy a korróziónak ellenálló öntvényből készüljenek. Ezen gépeknek különböző tartályméretű, függesztett és vontatott változatai ismertek, melyek részletes szerkezeti felépítését és működését ismerteti a szerző írásában.

Környezet-orientált talajművelés – versenyképes termelés
(Dr. Jóri J. István)
A kilencvenes évek gazdasági változásai alapvetően hatottak a hazai mezőgazdaság szerkezetére és ezen keresztül az alkalmazott talajművelési eljárásokra. Napjainkban az európai intenzív és az észak-amerikai extenzív technológiák használatára egyaránt igény van. Ezért a hazai kutatás és fejlesztés területén dolgozók feladata mindkét hatás figyelembe vétele a mai okszerű, talajvédő és környezetkímélő talajművelési rendszerek, illetve azok géprendszereinek kialakításánál. A szerző írásában áttekinti a hazai talajviszonyok és időjárási körülmények között sikerrel alkalmazható talajművelési rendszereket. A talajművelő gépek bemutatásánál pedig a modern, hatékony termesztést lehetővé tevő megoldások ismertetésére helyezi a hangsúlyt

Horsch Terrano – gyors, biztos és egyszerű! (x)
(Szász Zoltán)
A Horsch cég többéves tapasztalata és a termelőkkel való állandó kapcsolata során fejlesztette ki a Terrano névre hallgató szántóföldi kultivátor családot. Az írás e munkaeszközök legfontosabb paramétereit foglalja össze.

Láttuk, hallottuk, olvastuk. Újra kaphatók a VALTRA traktorok
(Dr. Demes György)
A Valtra traktorok hivatalos új forgalmazója, az AGROKER Kft. március 18-án, Kecskeméten mutatta be a 2005-ben Az év traktora címet elnyert és a Design-kategóriában Aranytraktor-díjat nyert Valtra erőgépeket. A rendezvényről készült írásunkból röviden megismerhetik a 7 szériában és 28 modellváltozatban rendelkezésére álló Valtra traktorokat.

Väderstad-klinika. „Sajátos talaj- és csapadékviszonyainkhoz kerestünk és találtunk megfelelő gépet, a Väderstad Rapid Air 600 S-t” (x)
A Zöld Kert Magyarország Kft. számol be a Rapid Air 600 S vetőgépről szerzett kedvező tapasztalataikról.

Láttuk, hallottuk, olvastuk. Ismét ott voltunk Lajosmizsén
(Dr. Demes György)
Szabadtéri gépkiállítás és fedett sátor alatt megrendezett gépbemutató keretében ismerkedhettek meg a meghívott mezőgazdasági szakemberek az Axiál Kft. teljes gépkínálatával Lajosmizsén. A rendezvényt az ország minden tájáról mintegy 15.000, a mezőgazdasági termelésben érdekelt szakember kereste fel. A rendezvény megnyitásával egyidejűleg tartott sajtótájékoztató után Harsányi Zsoltot, az Axiál Kft. igazgatóját kérdeztük a hazai mezőgéppiaci beruházások jelenlegi állásáról, az Axiál Kft. 2004. évi eredményeiről és további terveikről.

EGYÉB SZAKMAI KÖZLEMÉNYEK

Szántóföldi cirkálók: QUEYRAS és AUTAN (x)
(Jáger Ferenc)
A Summit-Agro Hungária Kft. ajánlásából az Euralis-Rustica nemesítőház két új cirokhibridjét (Queyras és Autan) ismerhetjük meg.

Sajtóközlemény
(AF)
Április 13-án megállapodást írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának dékánja, a Gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdaság-tudományi és Környezettudományi Karának dékánja, valamint a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezőgazdaság-tudományi Karának dékánja és az OMMI főigazgatója. Ezzel egységes irányítás alá került az a három kihelyezett tanszék, amelyeket az elmúlt években létesítettek a felsorolt egyetemek az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetben.

Jegyzet gazdálkodóknak. Az ültetvényerdőről (1.)
(Kurucz Miklós)
A sorozat májusi és júniusi témája a hagyományos erdészeti tevékenység új változata, az energiaerdő, vagy más néven ültetvényerdő, amely az utóbbi években jelent meg. Alkalmazásával a néhány éves vágásforduló miatt kiszámíthatóbb és gyorsabb a jövedelmezőség. Az ültetvényerdő kizárólagos célja az energia-alapanyagtermelés. Ezt figyelembe véve, a telepítésre leginkább az akác, a nemesnyár és a fűz felel meg, melyekből ideális termőhelyen 75-100 tonna/ha faanyag is nyerhető. A következő jegyzet az energiaerdő biztos piaci hátterének megteremtéséhez nyújt információt.

GrowHow lombtrágyázási kísérletek (x)
A Kemira cég termékminősítése a Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálatának vizsgálata alapján őszi búza és napraforgó kultúrában.

Nutri-Phite Ultra (x)
Az Agrosol 2000 Kft. ajánlása a növények igényének megfelelő, gyors foszforutánpótlásra.

Bemutatkozik egy gyümölcstermesztő vállalkozás – a Kevefruct Rt.
(Dr. Sárospataki György)
Gagyhy Józseffel, a ráckevei Kevefruct Rt. ügyvezetőjével, a Zöldség és Gyümölcs Terméktanács helyettes vezetőjével készült beszélgetés az alma-, a meggy-, a cseresznye- és a szilvatermesztésük 2004-es gondjairól és eredményeiről.

Láttuk, hallottuk, olvastuk. Megalakult és működik a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület
(Dr. Demes György)
A Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület április 5-én sajtótájékoztatót szervezett azzal a céllal, hogy a média útján széles körben adjanak számot céljaikról, feladataikról, működésükről és terveikről. A sajtótájékoztatón elhangzott fontosabb hozzászólásokba nyerhetnek bepillantást az olvasók.

Bemutatófarm Kétsopronyban (x)
(Bubik Sándor)
Az elmúlt évek DuPont rendezvényei, bemutatói, írásos anyagai sok esetben említették, hogy a kétsopronyi „Rákóczi” Szövetkezetben végzett munkák milyen eredményeket hoztak. A beszámoló elsősorban az őszi búza és a napraforgó növényvédelmében gyűjtött tapasztalatokat teszi közzé.

A növényvédőszeres méhmérgezések megelőzése
(Malya Péter)
A méhmérgezés az az esemény, amit a növényvédők a hatósági, bírósági elmarasztalás lehetősége, a méhészek pedig – az elszenvedett káron túlmenően – a bizonyítás nehézségei miatt szeretnének elkerülni. A megelőzés tehát mindkét fél számára rendkívül fontos. Ennek jegyében foglalja össze a szerző, hogy melyek a méhmérgezés megelőzésének kulcspontjai a jogszabályok által előírt kötelezettségeken túl.

Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen