10℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Ház, táj blog

Kaptam egy levelet

Agrofórum Online

A levél tartalma okán ide kívánkozik, a blogba, de van abban némi személyes indíttatás is, hogy szóba hozom…

A levelet Kósa Lajostól, az Óvári Gazdászok Szövetségének jeles képviselőjétől kaptam, aki lokálpatriótaként szívén viseli a mosonmagyaróvári történéseket.

Kapcsolatunk még az Antal-kormány idejére nyúlik vissza, amikor Kósa tanár úr, Gergátz Elemér miniszter kabinetfőnöke volt.

Nem szeretném, ha ebből bárki bármilyen politikai áthallást vélelmezne, mert az óvári kötődés erősebb bármilyen a politikai elkötelezettségnél.

Ennek bizonyítéka, hogy Nagy István miniszteri kinevezésekor az elsők között gratuláltak Nagy Frigyes és Gergátz Elemér korábbi agrárminiszterek.

*

Rátérve a levélre, annak végén ezt olvastam: Barátsággal üdvözöllek – K. J. (Bódis Julianna dédunokája).

A vezetéknevemet olvasva, gondolom érthető, hogy felkaptam a fejemet, meg a telefont is.

  • Hogy van ez Lajoskám? – kérdeztem a levél írójától.
  • Úgy, hogy kicsi ez az ország – válaszolta.

Kiderült a beszélgetésünk során, hogy csak névrokonságról van szó, de akkor is meglepett vele.

*

A levél valójában néhány érdekes és kevéssé ismert információt tartalmazott Óvár vonatkozásában.

Ebből idéznék most:

„Többen kitérnek arra (megyei és kistérségi lapoknak adott interjúkban), hogy a rendszerváltoztatás utáni 3., korábbi időket is számítva 4., de valójában 5. fm. minisztert adja városunk, illetve az Alma Materünk.

Dr. dr. hc. bethleni gróf Bethlen István mezőgazdász, jogász, nagybirtokos, az MTA tiszteleti tagja, ogy. képviselő, földművelésügyi miniszter, Magyarország miniszter elnöke (1921-31), mg-i tanulmányai vendéghallgatóként Magyaróvárott végezte. Gazdász oklevelét 1900-ban szerezte meg.

A Hír14 Mosonvármegye Független polgári lapjában – III. évf. 5. sz. 2018. május 25.  – megjelent Nagy István miniszterrel kapcsolatos írás szerzője nyilvánvalóan nem tudott arról, hogy Bethlen István is volt agrárminiszter, ezért írhatta az 5. helyett az alábbiakat:

Valójában a negyedig agrárminiszter a térségből dr. Nagy István. Pálffy Fidél volt az első, őt a nyilas hatalomátvétel idején nevezték ki miniszternek, és 1945. március 27-ig töltötte be ezt a pozíciót. 1946. március 2-án kivégezték. Pálffynak birtoka és kúriája is volt Magyaróváron.

Figyelemre méltó még az is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mg.-i alelnöke, Zászlós Tibor is óvári gazdász. Évfolyam felelőse Kósa Lajos volt (véletlenül).

Nagy Zsuzsi a Győri Filharmonikus Zenekar első hegedűse, koncertmestere immár 20 éve. Bp-en járt zene konzervatóriumba és a Zeneakadémiára. Zenekari művész diplomája van. Örökölte apjának, Fricinek a tehetségét, aki a gimnáziumi tanulmányai mellett, párhuzamosan elvégezte a győri konzervatóriumot. Három hangszeren (trombita, zongora, tangóharmónika) előadóképes szinten játszik ma is. (Egy a vele kapcsolatos interjú során engem is megtisztelt a zongorajátékával – B.L.)

Jövőre 2019. júniusában lesz 80. éves.

Bocsánat, hogy Óvárról ennyi mindennel terheltelek, de hát mikor, ha nem a bicentenáriumon.

*

Köszönöm a levelet és folytatom a sort. Azt írod: Bocsánat, hogy Óvárról ennyi mindennel terheltelek… Csatlakozom hozzád: bocsánat, hogy ennyi mindennel terheltük az Olvasót; de a történeti hűséghez némi korrekció és Óvár hírességei előtti tisztelgésünk okán is hozzátartozik.

Segít a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátora – tervezzük meg tudatosan az ünnepi menüt!

2025. december 6. 05:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége adagkalkulátorral segíti a karácsonyi menütervezést.

November 30-ig szavazhatunk a 2026-os Év Fájára!

2025. november 29. 05:40

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium kezdeményezésére és szervezésében már tizenkettedik alkalommal kerül sor az online nyílt szavazásra.

Mi a különbség a mikrozöld és a csíra között?

2025. november 22. 05:40

A csíráztatás és a mikrozöldek nevelése fenntartható és egészséges alternatívát jelent a lecsökkent zöldség- és gyümölcsválaszték idején.

Ökológiai sövény gondozása

2025. november 14. 06:10

Mivel az ökológiai sövény számos cserjefajból áll, azt várnánk, hogy jelentős figyelmet kell szentelni a gondozására. Pedig éppen ellenkezőleg!

Burgonyakrémleves és kolbászchips

2018. január 5. 13:07

Télen sokszor az is elég, ha van egy kis forró leves otthon, és már kész is a vacsora.

Szeptember 30-án véget ért az Agrofórum előfizetői nyereményjátéka

2018. október 2. 08:53

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is előfizetői nyereményjátékkal jelentkezett az Agrofórum.

Mi lesz a krumplilevesünkkel?

2023. november 19. 13:10

Megjelent az Agrofórum újság nyomtatott kiadásának 2023. novemberi száma. Ezúttal Fórián Zoltán burgonyapiaci elemzését emelnénk ki belőle, amely nem fest rózsás képet a szektor helyzetéről.

Húzzon haza!

2019. január 28. 08:42

Fizessen elő vagy váltsa meglévő nyomtatott, illetve digitális éves előfizetését 2019. január 23. és 2019. október 31. között kombinált előfizetésre, mert most szaklapunkat nyomtatott + digitális formában megrendelő olvasóink között egy PRONAR T653/1 pótkocsit sorsolunk ki a DORKER Kft. jóvoltából.