18℃ 15℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár

Mitől foltosodik a körtefa levele?

Agrofórum Online

K. István kérdése: Körtefám levelein fekete foltosodást tapasztaltam, amely a levél mindkét oldalán megjelent. Mi okozhatja ezt és mit tehetek ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

A körte egyik kártevője a körte gubacsatka (Eriophyes pyri), mely leggyakrabban a fiatal körtefák zsenge leveleit támadják meg. Károsításuk hatására apró, kiemelkedő, hólyagszerű, kemény, zöld színű majd később elsötétülő foltok jelennek meg a leveleken. A levéllemez vastagodása is megfigyelhető kártételük nyomán. Szívogatásuk hatását a sok kis szemölcsszerű foltot a levél mindkét oldalán már a virágzás elején megfigyelhetjük.

Az apró, szabad szemmel nem látható atkák a hideg telet a rügypikkelyek alatt vészelik át. Évente 2-4 nemzedékük fejlődik ki. A kártevő életmódjából adódóan, mivel szinte csak a gubacsokban él, igazából csak a vándorlási időszakuk alatt gyéríthetőek hatékonyan. Az okozott kárkép feltűnő, viszont jelentős károkat nem okoz, csak ritka esetben szükséges az ellene való kémiai védekezés, amely rejtett életmódja miatt nem is olyan könnyű. A legtöbb, amit tehetünk – mivel gazdasági jelentőségük csekély – hogy jelenlétükkel megbékélünk.

Az atkák közül körtén a piros gyümölcsfa takácsatka (Panonychus ulmi) károsítása is esetenként megfigyelhető. Más takácsatka fajokkal ellentétben szövedéket nem képeznek. A kártevő nem telepekben él, ezért kártételük elszórtan figyelhető meg a növényeken. Az évente 4-6 generációjú atkák tojásai a fák kérgén telelnek át. A virágzás idején kelő lárváik a fejlődő levélkéket szívogatják. A szívogatás hatására a leveleken klorofilelhalás következik be. Súlyos esetben akár a fák korai lombhullást is okozhatják. Kora tavaszi károsításuk révén akár a termések kötődését is csökkenthetik. Felszaporodásuknak kedvez a száraz meleg időjárás.

A védekezést már nyugalmi állapotban elkezdhetjük lemosó permetezéssel, ebben az esetben az olajtartalmú szerek használata hatékony. Vegetációs időszakban alkalmazott széles hatásspektrumú készítményekkel természetes ellenségeit is gyérítjük, ezért ezek használata kerülendő. A kémiai védekezésre pl. etoxazol hatóanyagú készítmény ajánlható. A kémiai védekezés mellett fontos a növények egyenletes tápanyagellátása is, mellyel a tömeges elszaporodását eleve akadályozhatjuk.

Hogyan védhetjük meg a körtefát házikertben?

2021. május 20. 12:44

Visszatérő problémám van egy körtefám fiatal terméseivel. Kicsi megkötött termései között sok olyan van, ami nagyobb, mint a többi, hamar lehullik, benne apró lárvák élnek. Milyen kártevő lehet? Kertemben nem használok semmiféle permetszert kicsi gyerekek miatt.

Gubacsot okozó atkák a körtén, I. rész

2024. július 12. 09:40

A Gubacsatkák családjából 3 nemzetség fajai fordulnak elő a körtéken, de gubacsokat okozó fajokat csak a Epitrimerus, és az Eriophyes nemekben találunk.

Évi mintegy 20-25 ezer tonna körte terem hazánkban

2022. november 25. 14:26

Hazánkban közel 2000 hektáron termelnek körtét, köztük számos tájfajtát.

Mi okozza a körtefák hajtásvégeinek elhalását és barnulását?

2023. május 11. 04:36

Kérem válaszukat: Mi okozza a körtefák hajtásvégeinek elhalását és barnulását?