Az idő felmelegedésével és a nappalok hosszabbodásával a kerti munkák száma és időigénye is sokszorosára nő. Már februárban megkezdhettük egyes növényeink idei metszését. Ebben a cikkben sorra vesszük, melyek azok a kertlakók, akiknek a metszését a tavaszi hónapokra kell időzítenünk.
Merthogy minden az időzítésen múlik! Ennek kapcsán a részletesebb tudnivalókat a cikk előző részében kifejtettem. Még mielőtt bármibe belekezdenénk, szeretném megköszönni az előző cikkemhez írt összes pontosítást és véleményt, hiszen így áll össze a lehető legteljesebb kép egy adott témáról. Az ebben a cikkben ismertetett gyakorlatok és körülmények is elsősorban a házikerti, háztáji viszonyok közt valósíthatók meg sikeresen.
Mi történik tavasszal?
A hazánkra jellemző kontinentális éghajlat „szabályai” szerint márciustól melegebbek és hosszabbak lesznek a nappalok, kevesebb lesz a dércsípte hajnal. A növényeket a megváltozott időjárás a nedvkeringés megindulására és gyors növekedésre késztet: a növényi szervezetben az elraktározott keményítő cukorrá alakul át, ennek köszönhetően indul meg az említett nedvkeringés, és fejlődésnek indulnak a rügyek. A napsütötte órák számának gyarapodása támogatja ezeket a folyamatokat, így a növények megkezdhetik vegetatív és generatív növekedésüket.
A tavasszal történő metszések időzítését – hasonlóan a téli hónapokban végzett műveletekhez – mindig a körülmények határozzák meg: már meglepett minket márciusban egy-egy éjszakai fagy, és érkezhetnek még tartósabb hidegfrontok. Arra ügyeljünk a növények metszésénél, hogy minél kisebb felületen végezzük el a vágást, így a lehető legkisebb metszési sebet ejtjük rajta. Ezenkívül ne hagyjuk ki még ilyenkor sem a fasebkezelő alkalmazását, hiszen meglephetnek még minket az éjszakai lehűlések vagy a kórokozók.
Itt az idő!
A március és május közti időszak a lombhullató cserjék erőteljes visszavágásának, díszfák és díszbokrok lombszépítő és fiatalító metszésének, illetve a gyümölcsfák (beleértve az őszi- és kajszibarack fajtákat is) metszésének az időszaka.
A következő táblázatban a különböző tulajdonságú növényfajok (egy-egy faj vagy fajtacsoport külön kiemelve), illetve a metszésükre vonatkozó tudnivalók kerültek ismertetésre. A teljességre törekedve a következő növények metszhetők, alakíthatók tavasszal:
Lágyszárú évelők | A télen örökzöld lombjukkal vagy korai virágzásukkal díszítő évelőink elszáradt hajtásait tövig visszavágjuk, így helyet kapnak a z új hajtások. |
Nyár végén virágzó évelők (Pl.: lángvirág, őszi napfényvirág, varjúháj) | Tavasz végén vágjuk vissza ezeknek a fajoknak a hajtását: kb. a hajtások felét-egyharmadát távolítsuk el, a növény fejlettségétől és egészségi állapoíától függően. |
Díszfüvek (Pl.: pampafű, zebrafű) | Azokat a díszfüveket, melyeket ősszel összekötöttünk – így saját magát védi a fagytól, a hólétől -, már márciusban jelezhetik új hajtásaik nevelésével az ébredésüket. Ekkor a tavalyi hajtásokat egyenes vágással vágjuk el 15-30 cm magasan, de ügyeljünk a friss hajtásokra, ne tegyünk bennük kárt! |
Kései virágzású iszalagok (pl.: olasz iszalag) | Az iszalagok csak az új hajtásaikon nevelnek virágokat, így az előző évi hajtásokat visszavághatjuk, hogy a friss hajtások nevelésére több energiája maradjon a növénynek. Hagyjunk meg 1-2 látható rügyet, vagy támaszték mellett nevelve térdmagasságig is igazíthatjuk a hajtásokat. |
Gyümölcsfák | Elérkezett a kajszi és az őszibarack koronaformáló-metszésének ideje is az almatermésűek mellett. A különböző koronaformák kialakítását a fajtából adódó lehetőségek és mi magunk határozzuk meg. Gribek Dániel videói szakszerű segítséget nyújtanak az alma, a kajszi és az őszibarack metszéséhez. |
Lombhullató, levelükkel díszítő cserjék (Pl.: cserszömörce, hólyagvesszőfélék, fürtös bodza, egyéb cserjének nevelt bodzafélék) | A leveleikkel díszítő cserjék lombja akkor ékeskedik legnagyobb pompájában, ha kevesebb régi hajtás fenntartására kell koncentrálnia erejét. Ezért fontos a tél végi, tavasz eleji fiatalító metszés, amit akkorra időzítünk, mikor még nem indult meg a nedvkeringés: a talajtól kb. 15 cm-re (vagy idősebb növényeknél akkorára, amekkorára tetszik), végezzük el a metszést ezeknél a fajoknál! |
Lombhullató, ősztől tavasz végéig virágzó cserjék (Pl.: aranycserje, babarózsa, japánbirs) | Ezeknek a cserjéknek nagy része sövénynek is nevelhető. Ebben az esetben a virágzás után rögtön vágjuk vissza. Egyedülálló bokorként még kora tavasszal metsszük le róla az öreg vesszőket, akár a talaj felett 10-15 cm-re (kivéve a japánbirset, akit virágzás után mettszünk!) |
Örökzöld cserjék (Pl.: korallberkenye, babérmeggy, magyal, mahónia) | Ezeknek a fajoknak a legidősebb hajtásait eltávolíthatjuk, ha már elmúltak a fagyveszéllyel fenyegető napok. Ezzel újabb, intenzívebb színű és egészségesebb levélzet kialakítására ösztönözzük a növényt. |
Lombhullató díszfák (Pl.: szivarfa, lepényfa, császárfa | Felesleges, sérült vagy beteg hajtások visszavágását időzíthetjük tavasz elejére ezeknél a fajoknál. Igazíthatjuk a koronaformát, szellősebbé tehetjük az ágrendszer szerkezetét. |
Eukaliptusz | Metszését abban az esetben végezzük el, ha ritkítani szeretnénk a koronáját, vagy levágni a túl nagyra nőtt ágakat. Rendszeres visszavágásával akár cserjét is nevelhetünk belőle. |
Som (fehérsom, óriástermésű som, veresgyűrű som, selymes som, sárga lombú som) | Kora tavasszal metsszük meg a somot, abban az esetben is, ha díszítő értékéért tartjuk, és akkor is, ha terméséért lakik a kertünkben! Egészen addig metsszük vissza a hajtásokat, amíg a talaj felett csak egy 5-10 cm-es rész marad! |
A lombhullató díszfák és díszcserjék metszését már tél végén is elvégezhetjük, de ha lekéstünk róla / nem volt időnk eddig elvégezni, még most belevághatunk (szó szerint), ezen apropóból került bele a táblázatba.
NE metsszük!
A fiatal (pl.: frissen vásárolt és ültetett) dísznövényeket, gyümölcstermő cserjéket és fákat néhány évig ne metsszük meg (kivéve sérülés, illetve kórokozó vagy kártevő jelenléte esetén), hagyjunk időt a növénynek megerősödni, új helyét megszokni.
Ne metsszük meg továbbá a tavasz végén, kora nyáron virágzó növényeket (pl.: gyöngyvirágcserje)! Ezeket a fajokat virágzás után vágjuk vissza!
A tavaszi munkálatokhoz türelmet, kitartást és gyönyörű időt kívánok!