Ház, táj blog

Szaúd-Arábia rengeteg mezőgazdasági terméket vásárol

Agrofórum Online

Összesen 533 millió dollárban határozza meg Szaúd-Arábia azt az összeget, amelyért mezőgazdasági termékeket vásárolnak a közeljövőben.

A szaúdi kormány 2 milliárd szaúdi riált, azaz nagyjából 533,3 millió dollárt különített el mezőgazdasági termékek behozatalának és az élelmiszer-ellátás biztosításának finanszírozására. Az ország a koronavírus terjedése miatt tartalékol be ilyen mértékben mezőgazdasági termékekből – közölte az ország Mezőgazdaságfejlesztési Alapja.

A kezdeményezéssel, amelyben közvetlen és közvetett eszközöket vegyesen alkalmazásnak, főleg rizst, cukrot, szójababot és kukoricát vásárolnak az első szakaszban. Később más termékekkel is kiegészítik a programot, a piaci igényeknek és az élelmiszerbiztonság garantálásának megfelelően – hangsúlyozta az alap.

„A kezdeményezés célja a fejlesztési prioritások és a gazdasági igények kielégítése a szaúdi kormány által jóváhagyott sürgős intézkedéssorozat keretében, amelyekről az új típusú koronavírus (COVID-19) hatásainak kezelése miatt döntöttek” – állt a nyilatkozatban. Emellett cél az is, hogy „mérsékeljék a magánszektor, azon belül is a mezőgazdasági ágazat jövőbeni kihívásait”.

Szaúd-Arábia egyre inkább függ a gabonaimporttól és a búza, illetve az árpa piacán már jelentős importőrnek számít az ország. Még 2008-ban felhagytak az önellátásra irányuló tervek végrehajtásával, mivel a sivatagi gazdálkodás kimerítette az amúgy is szűkös vízkészleteket.

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Folytatódott az alma lendületes drágulása

2020. július 12. 10:17

Éves összehasonlításban az alma drágult a legjobban, de a citrom 45 százalékos és a narancs 43 százalékos ralija is kiemelkedik a zöldségek és gyümölcsök országos fogyasztói átlagárának változásai közül.

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.

Tematikus aloldalt indított a Nébih a termékvisszahívásokról

2019. március 5. 16:02

Az eredményes termékvisszahíváshoz egyaránt nélkülözhetetlen szereplő a felelős vállalkozás, a támogató hatóság és a tudatos vásárló.

Még mindig a liszt vezeti az áremelkedési listát

2025. január 25. 10:10

2024 sem hozott könnyebbséget a lakosságnak, alig találni olyan terméket, amelynek ára nem nőtt volna. A különbség sok esetben jelentős.