Mikor és hogyan szaporítsuk a muskátlit?

Agrofórum Online

Mikor és hogyan szaporíthatom a muskátlit?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos 

Kedves Kérdező!

Házi körülmények között a muskátli vegetatív, vagyis dugványról történő szaporítása terjedt el. Ezt a műveletet augusztusban, de még szeptemberben elején is sikeresek végezhetjük el. Amennyiben ebben az időszakban nem dugványozzuk a muskátlit, akkor a szaporítást már következő év tavaszára kell elhalasztanunk. A meglévő, szaporításra szánt úgynevezett anyanövények közül mindenképpen egészséges, megfelelően fejlett és betegségektől mentes egyedeket válasszunk ki. A sérült növények nem alkalmasak szaporításra, ugyanis nagyon kicsi az esélye annak, hogy belőlük életerős növény fog kifejlődni. A hajtások közül a csúcsdugványok gyökereznek a legjobban, a laza szövetű fiatal, és az öreg, elfásodott, felkopaszodott hajtások nem alkalmasak a dugványozásra. Fontos továbbá, hogy a kiválasztott hajtásokon bimbók és virágok se legyenek, ezeket távolítsuk el.

A dugványokat úgy vágjuk le egy éles késsel a növényekről, hogy a vágás felülete sima legyen. Ezzel elősegíthető, hogy a gyökérképződés könnyebben és hamarabb meginduljon. A 10-15 cm-es hajtások alsó leveleit is távolítsuk el, mert ezek is akadályozzák a gyökerek képződését. A dugványokon, minimum egy, de maximum három teljesen és egy félig kifejlődött levél legyen. A szaporításra felhasznált közegünket is megfelelő körültekintéssel válasszuk ki, vagyis talajunk legyen morzsás szerkezetű és tápdús. A dugványokat megszikkadásuk után 3-4 centiméteres mélységbe helyezzük bele a talajba. Az edényeket ezután helyezzük el árnyékos helyre és az öntözést rendszeres időközönként végezzük el akkor, amikor a talaj felszínének kiszáradását észleljük. A kis növények számára ilyenkor a 18-20 fok az optimális, magasabb páratartalommal. A sikeres dugványozás eredményeképpen kb. 3-4 hét múlva az első lomblevelek megjelenését már tapasztalhatjuk.

Új növénykéinket mérséklet öntözés mellett, tápoldatozás nélkül 12-14 fokos hőmérséklet mellett teleltessük, átültetésük után.  A fagyok elmúltával, tavasszal, a többi elteleltetett muskátlihoz hasonlóan szoktassuk őket fokozatosan a kerti körülményekhez.

Amit a krotonról tudni érdemes

2023. március 8. 05:36

Érdekessége a krotonnak, hogy ahogy öregszik a növény, úgy sötétednek a levelei is. Akár egy egészen nagy bokorformává is nevelhető még lakásban is. De hogyan? Nézzük, mit kell tudni az ápolásáról!

Mi lehet a furcsa, fehér kártevő a hortenzia levelén?

2022. június 22. 04:36

Egyik hortenzianövényem levelein, amit nemrégen kaptam, furcsa, fehér, több milliméteres, puha, alig mozgó talán rovarokat vettem észre. Leírásom alapján azonosítható a károsító?

Kerti kalendárium - tennivalók az év utolsó hónapjában

2019. december 2. 04:37

Egy gazdag, sokrétű kert gondozója decemberben sem pihenhet. Számos teendő sorakozik még a feladatlistánkon, amit még idén tető alá kell hozni. Vegyük sorra, milyen „négyfalközti” és milyen kerti munkák várnak még ránk az ünnepek előtt.

Nőnap: csúcsforgalomra készülnek a virágosok

2021. március 3. 11:05

Készülnek a virágüzletek a közelgő nőnapra, amikor napi forgalmuk megtöbbszöröződik. A tapasztalatok szerint ajándékozottanként jellemzően legalább 1000 forintért vásárol egy-egy vevő virágot, többségében hazai termesztésű fréziát, jácintot, tulipánt, nárciszt, illetve az örök klasszikus rózsát, gerberát, szegfűt – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.