25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Házikert

Ormányos bogár a kertben

Agrofórum Online

Régen, még gyerekkoromban a mogyoróormányosokkal feküdtem és keltem, fogtam őket befőttesüvegbe és vizsgálgattam, mert a hatalmas szemek, az érdekes ormány és a nagy test rendkívül viccesnek tűnt gyerekként. Mára már felnőtt és kertészmérnök végzettséggel kicsit másképp tekintek az ormányosbogarakra a kertünkben.

ormányos bogár

A lomblevelű fák egyik lakója az ormányos bogár

A lombos fákon a legkülönbözőbb rovarfajok érzik otthonosan magukat. Az egyik ebből a mogyoróormányos (Curculio nucum), mely egy szemmel is könnyen észrevehető rovar, akár 1 cm-es nagyságot is eléri. Általában világos vagy sötétbarna színű. Ormánya jellegzetesen hosszú és hajlott. Érdekessége, hogy a nőstények ormánya a testük hosszával egyenlő, míg a hímeké rövidebb.

A mogyoróormányos a törökmogyoró egyik legkellemetlenebb kártevője.

A nőstények májusban az ormányukkal átfúrják a még friss, zöld mogyoróhéjakat és ebbe helyezik el a petéiket, természetesen az ormányuk segítségével.

A lárvák elkezdenek dolgozni és kirágják a mogyoró belét, majd lyukat rágnak a már keményebb héjon és elhagyják a terméseket, hogy a földben un földgubót készítsenek.

A földgubóban telelnek át.

Érdekessége, hogy a lárváknak csak alig 2/3-a bábozódik be tavasszal, a többi a földgubóban marad még 1-2 évig is akár. A fiatal bogarak májusban kelnek ki.

A legtöbb fajt számláló család

Világviszonylatban az egyik legtöbb fajt számláló család az ormányosbogarak családja. Világszerte mintegy 50-60 ezer fajt számlálnak a tudósok.

Magyarországról 922 fajuk ismert, így biztosan mindenki találkozott már ormányosbogárral!

További érdekességük még, hogy a felső jura idejéből is találtak fosszíliákban ormányosbogarakat, csak azok hossza nagyobb volt, a ma ismertekhez képest. A legnagyobb, Magyarországon honos faj, az acsalapu-ormányos (Liparus glabrirostris) hossza elérheti a 15–22 millimétert, de a világ trópusi övezeteiben ennél lényegesen nagyobb ormányosbogarak is élnek. A legtöbb ormányosbogár oligofág, de vannak polifág és monofág fajok is.

Mivel az egyik legváltozatosabb rovarfajnak számítanak, így sokfelé találkozhatunk vele. Ormányukkal lyukat fúrnak a növényekbe, és ebben helyezik el petéiket. Lárváik pedig a növényben fejlődnek ki – ez okozza a fő kártételt is ezáltal. Szaporodásuk miatt az ormányosbogarak számos, kultúrnövényeken élő faja mezőgazdasági kártevő. Sokszor nem is gondolnánk, hogy ormányosbogarakkal van dolgunk, így például a hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici) lárvái a lucerna és a szőlő, a lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris) a cukorrépa gyökereit, az apró csipkézőbarkók (Sitona spp.) pedig a pillangósvirágú növények leveleit károsítják.

Mivel védekezzünk ellenük?

Mivel változatos fajról van szó, így a kultúrnövényhez igazodóan érdemes megválasztani a rovarölő szereket vagy a mechanikai megoldásokat. A mogyoróormányos esetében kora tavasszal érdemes lerázni a bokrokról a rovarokat egy ponyvára és úgy könnyen összeszedhetők. A megfelelő és alapos talajmunka is jó megoldás, majd bátran engedjük rá a tyúkokat és megteszik a megfelelő csipegetési szakmunkát. A fertőzött mogyorók összeszedhetők és célszerűen el érdemes égetni őket (nyáron). De a májusi rajzás idején rovarölő szert is alkalmazhatunk. Sajnos természetes ellensége alig ismert.

Így itassuk a rovarokat a kertben! – Apró segítség, nagy jelentőség

2025. szeptember 10. 05:40

Ahhoz, hogy a hasznos rovarok hosszú távon megmaradjanak kertjében, nem elég virágot ültetni, megfelelő ivóvízforrásra is szükségük van.

Rózsák gondozása ősszel – tippek a jövő évi virágzásért

2025. szeptember 9. 13:10

Ősszel a rózsák különös figyelmet igényelnek: a helyes metszéssel, tápanyag-utánpótlással és talajtakarással biztosíthatjuk a téli védelmet.

“Zöldre hangolt” kertek, sűrű növényzettel - a legújabb trend

2025. szeptember 9. 05:40

Ha zöldre hangolná kertjét, érdemes bátran engedni a természetességnek. A sűrű növényzettel beültetett, biodiverz kertek szépek és praktikusak.

Mohás a gyep? Így szabaduljon meg tőle végleg!

2025. szeptember 8. 13:10

A mohásodás nemcsak esztétikai gond: a fű fejlődését is akadályozza. Íme a leghatékonyabb módszerek a gyep megtisztítására.

Mitől foltosodik és hal el a platán levele?

2018. június 14. 04:00

S. Csaba kérdése: Platánfánk levelein cikk-cakkos elhaló foltok láthatók. Mi okozza?

Hüvelyesek betárolása: ötletek zsizsikesedés ellen

2022. október 12. 06:37

Mai témának a hüvelyesek betárolását hoztam, hiszen mindannyian találkoztunk már zsizsikkel a konyhaszekrényben vagy a kamrapolcon, amit utána nagy bosszúság és sok takarítás után tudtunk kiebrudalni csak a kamrából.

Ficus ginseng: bonsait kaptam, mi tévő legyek?

2022. szeptember 22. 06:38

A bonsaiok hagyománya a messzi Japánból ered, ahol ezeket a különleges megjelenésű növényeket már kétezer évvel ezelőtt is nevelgették a mesterek.

Kertünk talajának minőségi javítása tavasszal

2023. március 14. 05:39

Első lépésként ismerjük meg kertünk talaját. Ássunk fel egy részt és vizsgáljuk meg milyen a szerkezete, morzsalékos laza, netán összetömörödött agyagos?