Ház, táj

Használjuk a Parlagfű Bejelentő Rendszert!

Agrofórum Online

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által működtetett Parlagfű Bejelentő Rendszer idén arculatot váltott: átláthatóbb és informálisabb lett annak érdekében, hogy a regisztrálók minél könnyebben küldhessék meg az általuk észlelt, parlagfűvel fertőzött területekkel kapcsolatos információkat.

A jogszabály kötelez

A parlagfűvel szembeni védekezés mindenkinek kötelessége és érdeke. Ez a hazánkban nem őshonos, agresszíven terjedő gyomnövény már bebizonyította, milyen károkat képes okozni a növénytermesztésben és a hazai ökoszisztémában, sőt milyen súlyos humán-egészségügyi következményeivel kell szembenéznünk a virágzási időszakában.

Éppen ezért a 2019-ben módosult jogszabály szigorította a parlagfűvel szembeni védekezési kötelezettséget: a földhasználók egész évben kötelesek megakadályozni a parlagfű virágzását, így csökkentve a pollenterhelést és meggátolva a növényeket a szaporodásban. Pontosan idézve az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvényt, a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által működtetett Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül lehetőségünk van gyorsan és könnyen az eljáró hatóság tudtára adni a parlagfűvel fertőzött terület nagyságát, helyzetét és a növény fejlettségéről is adhatunk információkat a hatóságnak. A bejelentő felület idén megújult, színesebb, információkban és segédletekben gazdagabb lett.

Regisztráció szükséges

A Bejelentő Rendszer főmenüjében található tartalmakat (pl.: fotók, videók, hírek, jogszabályok, tájékoztató anyagok a parlagfűről stb.) bárki szabadon elérheti, viszont egy parlagfűvel fertőzött terület bejelentéséhez előzetes regisztrációra van szükség!

A regisztrációkor kötelezően meg kell adni a következő adatokat:

  • Felhasználónév
  • E-mail cím
  • Teljes név
  • Mobil telefonszám
  • Jelszó

Opcionálisan megadható a vezetékes telefonszám és a bejelentő lakcíme. Ezen kívül a már megszokott „Nem vagyok robot” ellenőrző funkció bepipálását és az adatvédelmi tájékoztató elfogadását követően regisztrálhatunk a rendszerben. A regisztráció megerősítését az e-mailben megküldött linken keresztül még szükséges megtennünk, ezután a link visszairányít a bejelentő rendszerhez. Ezt követően a felületen rögtön megtehetjük az első bejelentésünket.

A bejelentkezéssel és a bejelentések rögzítésével kapcsolatban már a főoldalon találunk egy segédletet, amennyiben bizonytalanok vagyunk vagy elakadtunk a folyamatban. Ezen kívül az Információk főmenüben található elérhetőségeken kérhetünk segítséget a rendszer használatával kapcsolatban.

Tegyünk bejelentést!

A Bejelentések menüpontban három lehetőség közül választhatunk:

  • A rendszerben eddig megtett bejelentésekben szűréseket végezhetünk, innen megtudhatjuk, hogy az általunk bejelenteni kívánt parlagfüves területet jelezte-e már más előttünk.
  • Rögzíthetünk új bejelentést.
  • A térképi megjelenítés mellett is lehetőségünk van egy adott megyére, városra, stb. szűrni, mint az első lehetőségnél, csak ebben az esetben a szűrés eredményeit térképen is megjeleníti a rendszer.

Új bejelentés rögzítésekor az alábbi adatok megadása kötelező:

  • szennyezett terület helye (vagy elkezdünk beírni egy általunk ismert címet, vagy koordinátát, vagy a térkép segítségével rábökünk a megfelelő helyre)
  • szennyezett terület mérete (legördülő menüből kiválaszthatjuk)
  • kultúrnövény (termesztett növény) van-e a fertőzött területen (legördülő menüből kiválaszthatjuk)
  • telefonszám megadása (a rendszer automatikusan beírja a regisztrációkor megadott telefonszámot)
  • e-mail cím megadása (a rendszer automatikusan beírja a regisztrációkor megadott telefonszámot)
  • az adatkezelési tájékoztató és adatkezelési hozzájárulás bepipálása

Ezeken kívül lehetőség van képeket is csatolni a bejelentéshez, illetve a hatóság munkáját segítheti, ha a Megjegyzés-ben röviden leírunk még hasznos tudnivalókat a területtel kapcsolatban (pl.: évek óta visszatérő probléma, hulladékkal is szennyezett a terület, a parlagfű már 1 m magas, már virágzik stb.)

Lehetőség van arra, hogy bejelentőként e-mailben vagy telefonon visszajelzés kapjunk az ügy státuszváltozásairól, illetve, hogy bejelentésünket az esetlegesen megindult eljárás során anonim módon kezelje az eljáró hatóság.

A bejelentést követően a kért csatornán (e-mailben vagy sms-ben) visszajelzés érkezik az ügy további menetéről. A visszajelzések tartalmazzák az eljáró hatóság elérhetőségét is, ahol a továbbiakban majd érdeklődhetünk a bejelentéssel kapcsolatban.

Bejelentések szűrése

Új bejelentés rögzítése előtt meggyőződhetünk róla, hogy a parlagfűvel fertőzött területet előttünk már más bejelentette-e a bejelentések előzetes szűrésével. Egy bizonyos megyére, településre, dátumra vagy egy konkrét bejelentésre történő szűréssel is lehetőségünk van leszűkíteni a listázott bejelentéseket a minket érintő ügyekre.

Tájékozódjunk!

A Parlagfűről főmenüben számos információhoz juthatunk a parlagfűvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a növény megjelenéséről és előfordulásáról, a terjedésének mértékéről, és ugyaninnen az oldal alján további tájékoztató anyagokat is elérhetünk a parlagfűvel összetéveszthető növényekről, a parlagfű-allergiáról és a parlagfű fejlődéséről.

A Médiagyűjtemény főmenüben a parlagfű felismerését segítő fotókat és tájékoztató, ismeretterjesztő videókat is találunk, amelyek mind a növény megismerését és könnyebb felismerését szolgálják.

A Hírek főmenüben jelenik meg kéthetente a Nébih tájékoztatója, az Országos parlagfű helyzetkép, innen szerezhetünk aktuális információkat a növény idei fejlődéséről és terjedéséről, illetve itt tájékozódhatunk további lehetőségekről is: a ParlagfűSTOP nevű digitális tananyaggal és az általános iskolások számára igényelhető Parlagfű Kisokos foglalkoztató füzettel kapcsolatban is találunk itt információkat.

Végül, de nem utolsó sorban a parlagfűvel és az ellene történő védekezési kötelezettséggel kapcsolatos aktuális jogszabályok is megtalálhatóak az oldalon, amelyek PDF formátumban letölthetők.

A Bejelentő Rendszer nem minden!

Akár allergiások vagyunk, akár nem, akár a növénytermesztésből élünk meg, akár nem, segítsük a társaink munkáját és életét azzal, hogy odafigyelünk a parlagfűre! Tartsuk rendben a tulajdonunkba tartozó telket, területeket, hívjuk fel a másik figyelmét a kötelezettségre!

Ha sétáink, kirándulásaink során találkozunk a növény egy-egy képviselőjével, és esetleg van nálunk egy kesztyű vagy zsebkendő, ne legyünk restek, és gyökerestül húzzuk ki a növényt a földből! Ha ezt virágzás előtt sikerült megtennünk, máris rengeteget tettünk a parlagfű terjedésének meggátolásában! Már egy növény kihúzásával is!

Segítsünk egymásnak, vigyázzunk egymásra!

Kapcsolódó cikkek:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészek karácsonya – legjobb ötletek felnőtt kertészeknek

2024. december 19. 05:40

A kertünk folyamatos ápolása, bővítése, a haszonnövények termesztése, vagy a dísznövények szaporítása sok eszközt igényel. Miért ne kerülhetne ezekből a szerszámokból, kellékekből egy pár a karácsonyfa alá?

Hogyan előzzük meg a madarak ablaknak ütközését?

2024. december 15. 05:40

Télen fokozottabb a veszélye annak, hogy a kistestű, környezetünkben élő és telelő madarak nagy erővel nekirepülnek a házon lévő üvegfelületeknek. Egy kis odafigyeléssel ennek elejét tudjuk venni, lássuk, mit tehetünk!

Jótanácsok a karácsonyi élelmiszer-vásárláshoz

2024. december 13. 05:40

Nemcsak anyagilag spórolhatunk az előre megtervezett bevásárlásokkal és a tudatos termékválasztással, hanem a környezetet és az egészségünket is óvjuk vele.

Mi a teendő, ha nálunk áttelelő fehér gólyát láttam?

2024. december 5. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is több bejelentést kapott itthon maradó fehér gólyákról. Miért maradnak télen is nálunk? Mit kell tennünk, ha látunk egy madarat?

Majonéz: egy kis kémia a konyhában

2018. december 22. 04:38

A majonéz olajból, tojásból, ecetből vagy citromléből áll, mégsem válik szét alkotórészeire, ennek titka pedig a tojássárgája „kémiájában” rejlik.

Kampány indult a zöldség-gyümölcs pazarlás ellen

2019. július 3. 10:47

Magyarországon évente fejenként csaknem 6 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt dobnak ki, ennek egy részét pusztán azért, mert alakjuk vagy esztétikai megjelenésük nem annyira tetszetős.

157 millió forint büntetést szabtak ki a NÉBIH erdészeti szakemberei

2020. február 11. 15:32

Az Európai Unió (EU) az illegális fakitermelések ellen akciótervet indított, az EUTR-szabályozás célja, hogy megakadályozza az illegális fakitermelésekből, erdőirtásokból származó faanyag értékesítését.

Közös ügyünk a méhvédelem!

2019. június 20. 16:42

A méhekről sokaknak a finom méz jut először az eszébe, ám ezen állatok munkája ennél jóval összetettebb és fontosabb az emberiség számára. Rengeteg olyan élelmiszer létezik, amelyek termésbiztonságához a méhek és egyéb beporzók munkája elengedhetetlenül fontos.