Házikert

Milyen permetezőt válasszunk a kiskertbe?

Agrofórum Online

Minden kertbe kell egy jól működő permetező. Akár biokertészkedünk, akár a vegyszeres kertészkedés hívei vagyunk, ugyanúgy vannak olyan munkák, melyekhez egy permetezőgép elengedhetetlen lesz.

Kis kézi vagy háti?

Kertmérettől függően bármelyik verzió jó lehet. Az első megfontolandó, hogy egyszerre mennyi permetszert vagy lombtrágyát kell bekeverjünk általában, ami a kertméret szerint is végiggondolható. A kézi akkor praktikus, ha pici kertünk van és csak nagyon ritkán kell foltszerűen permetezni vele. H

Ha már gyümölcsfák is vannak, akkor a háti permetező sokkal praktikusabb lesz, mert ezzel permetezni vegyszeresen is lehet és lombtrágyázni is, illetve nanotechnológiás biológiai készítményeket is ki lehet juttatni.

Háti permetező: motoros vagy kézzel pumpálós?

Mivel árban nagyságrendi különbségek vannak a két fajta között, ezért akkor érdemes motoros háti permetezőt venni kiskertbe is, ha nagyon magas fákat kell permetezni, illetve olyan növényt termesztünk, ahol a lombot teljesen át kell tudni mozgatni, fújni. Klasszikusan most a dióburok-fúrólégy esetében az idős diófákat csak motoros permetezővel lehet teljesen felérni, kézi pumpálóssal aligha.

A motoros permetezők másik nagy előnye, hogy sokkal nagyobb levegőmennyiséggel áramlik ki a finom szemcsemérettel a lé, így a lombot is teljesen át tudja mozgatni, ami sűrű növényzetnél nagyon praktikus. Sokszor sokkal hatékonyabbá tudja tenni a növényvédelmet is, akár chilipaprika állományról beszélünk, akár fák sűrű lombkoronájáról.

Elég egy permetező vagy több kell?

Akik csak vegyszerekkel dolgoznak, ott elég szokott lenni az egy permetező. Viszont ahol nanotechnológiás bio készítményekkel is, netán gyomírtóval, illóolajokkal és sok egyéb mással is dolgoznak, ott általában bizony több permetezőre van szükség.

Tipikusan a gyomírtót nehéz kimosni (főleg házi körülmények között), így célszerű erre külön permetezőt fenntartani, már ha szoktunk vegyszeresen gyomírtani.

A nanotechnológiás szerekben élő anyagok, szervezetek vannak, így azokat nem célszerű kijuttatni olyan tartályból, mellyel előtte már baktériumölőt, gombaölőt kijuttattunk. Sajnos a legtöbb esetben már tartályon belül töntretesszük az élő szereket, mert nehéz jól kimosni a permetezőt, a vezetékeit, fúvókáit.

Általában az illóolajokkal is ez a helyzet. Mivel ott is technológiailag más a keverék összetétel is, szintén érdemes erre külön kézi permetezőt beszerezni. Várhatóan az illóolajos növényvédelemmel eleinte úgyis csak kísérletezni fog mindenki, nem is kell nagy adagokat bekeverni.

Összefoglalva a permetező kiválasztásánál mindig először az igényeinket kell alaposan megnézni, hogy vajon mekkora kerünk van, mire fogjuk használni és mennyire kalandozunk el a természetes anyagoktól egészen a vegyszerekig, mert ezeket sosem jó keverni, még ha alaposan is próbáljuk kimosni kerti eszközünket.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

2026. szeptember 25. 09:10

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

A „minél több víz, annál jobb” kertészeti tévhit, ami tönkreteszi a növényeit

2026. szeptember 25. 05:40

Az egészséges kertben a víz nem ellenség és nem is csodaszer. Egy erőforrás, amellyel meg kell tanulnunk jól gazdálkodni, úgy mint a talajjal.

Így szaporítsa a páfrányt: egyetlen tőből több új növény is lehet

2026. szeptember 24. 14:10

A páfrány szaporítása nem feltétlenül bonyolult, de a módszert a növény fejlődési módjához kell igazítani. Mutatjuk, mikor érdemes tőosztással próbálkozni.

A kalászosoknál is szükség van a permetezőgépekre

2021. március 2. 12:09

Március van, lassan beindulnak a munkák a szántóföldeken is. Zajlanak a fejtrágyázások mind a kalászosokban, mind pedig a repceállományokban, de rövidesen eljön az idő, amikor a permetezőgépeket is elő kell vennünk.

Hardi Percek II. rész - Delta Force keret

2018. november 16. 08:42

A Hardi Delta Force szórókeret a jelen és jövő mezőgazdaságának minden igényét kielégíti. A nagysebességű teljesítmény, a csekély szállítási szélesség és a nagymértékű robusztusság mind fontos jellemzője.

Új Hardi NAVIGATOR classic – egy ismert gép új köntösben

2019. március 6. 07:27

Európa több országában, így Magyarországon is a Hardi NAVIGATOR az egyik legnépszerűbb vontatott szántóföldi permetezőgép család a gazdák körében, amely most a NAVIGATOR Classic típussal bővül.

Nagy teljesítmény és megbízhatóság a kis gazdaságban is - Hardi permetezőgéppel

2018. július 21. 08:14

Gyuricza István és sógora 1984 óta foglalkozik mezőgazdasággal Enyingen, 130 hektáros vállalkozásukat szinte a semmiből építették fel.

Gépészet Videó