Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Aflatoxin-szennyezettségtől mentes kukoricát termesztettek Magyarországon

Nébih

A Nébih Baranya vármegyei Fajtakísérleti Állomásának kukoricakísérletében sikerült megfelelő, jól időzített rovarok elleni védekezéssel megelőzni az aflatoxin szennyeződést.

Azokon a fajtakísérleti állomásokon pedig, ahol mérsékeltebb volt a nyári hőmérséklet és az aszály, idén sem volt gyakori az Aspergillus fajok megjelenése a kukoricán. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy az aflatoxin-szennyeződés a szántóföldön elsősorban a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat alkalmazásával csökkenthető.

Az aflatoxinok a természetben előforduló, állatokra és emberekre egyaránt veszélyes rákkeltő mikotoxinok, amelyeket talajlakó penészgombák termelnek (Aspergillus fajok). Az Aspergillus flavus egy gyakran megjelenő penészgomba, amely magas páratartalom és hőmérséklet mellett terjed leginkább.

A fertőzéshez a virágzás idején párás, mérsékeltebben meleg időjárásra, viszont a későbbi toxinfelhalmozódáshoz már száraz, forró időjárásra van szükség. Legalább 13 különböző aflatoxint találhatunk a természetben, melyek közül a B1 aflatoxin számít a legmérgezőbbnek.

Már szántóföldön is károsít

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) honlapján 2012-ben megjelent modellszámítások szerint, ha az átlaghőmérséklet +2 °C-kal nő, akkor a kukorica aflatoxin-szennyeződésének kockázata a dél-európai régióban nagymértékben, míg Magyarországon mérsékelten növekszik.

A korábban raktári kórokozóként számon tartott gomba a gyors klímaváltozás hatására (az extrém magas hőmérséklet vagy a hosszan tartó aszály) már a szántóföldön is károsít. A kukorica Aspergillus flavus, betakarítás előtti fertőződéséhez az időjárási körülmények mellett a rovarfertőzöttség is hozzájárul.

A hazai fajtakísérleti állomások különböző éghajlati zónákban helyezkednek el. Ezek közül a leginkább aszállyal és extrém magas hőmérséklettel sújtott dél alföldi régióban található, Székkutasi Fajtakísérleti Állomás kukoricakísérlete során találtak nagymértékben Aspergillus-fertőzöttséget. A toxinmérések alátámasztották a fertőzöttség súlyosságát.

Jól időzített védekezés

Azonban az ország déli területén, a Baranya vármegyében lévő Eszterágpusztai Fajtakísérleti Állomás kukoricakísérletében a szakemberek megfelelő, jól időzített rovarok elleni védekezéssel sikeresen megakadályozták a fertőzöttséget.

Az olyan fajtakísérleti állomásokon, ahol kevésbé magas a nyári hőmérséklet és kisebb az aszály, mint Vas, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, idén sem volt jellemző az Aspergillus fajok megjelenése a kukoricán.

A hivatal azt tanácsolja a gazdálkodóknak, hogy a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat alkalmazásával minimalizálják az aflatoxin-szennyeződést a szántóföldön. Fontos tudni, hogy minden olyan technológiai művelet, amely csökkenti a növényeket érő stresszhatásokat, ellenállóbbá teszi azokat a penészgombákkal szemben is, egyúttal csökkentve a mikotoxin-képződés esélyét.

A megfelelő vetésforgó alkalmazása és a rovarok elleni védekezés jóvoltából mérséklődik az aflatoxin-képződés és felhalmozódás kockázata. A hosszútávon ellenálló hibridek nemesítése fontos feladat.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Meddig és hogyan növelhető a kukoricavetés sebessége? - Amerikai szakértők válaszolnak

2021. április 20. 04:36

Nagy sebességű vetésre alkalmas vetőgépet több társaság fejlesztett és ajánl.

Folytatódott a búza ralija a romló termésbesorolás miatt

2024. április 24. 10:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Magas a kukorica termésátlaga Tolnában

2020. október 14. 08:17

A 71 ezer hektáros termőterület 42 százalékán végeztek a betakarítással, a kukorica egészséges, de a csapadékos időjárás növelheti a fuzáriumos fertőzést.

Hét hónapos csúcsról csökken a szójabab ára

2020. augusztus 21. 08:41

A párizsi árutőzsdén a kukorica ára nem változott, de másik három fontos teremék, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára csökkent.