Növénytermesztés

Ha ősz, akkor faültetés: de hogyan?

Agrofórum Online

A faültetés ősszel is és tavasszal is elvégezhető, de talán a hulló levelek időszaka, a mélynyugalmi állapotot megelőző fázis az, amely kétség kívül alkalmas a műveletre. Hogy mi a helyes faválasztás módja, arról Sipos József egyetemi docenssel beszélgetett az Agrofórum.

Elérkezett az ősz, és ezzel a szakszerű faültetés is esedékessé vált. A hiányos faállomány pótlásának, a facsemete-választásnak azonban megvannak a megfelelő ismérvei, melyeket jobb figyelembe vennünk ahhoz, hogy ültetésünk beváltsa a hozzá fűzött reményeket.

Sipos József egyetemi docenssel egy hódmezővásárhelyi kertészetben találkozott az Agrofórum, ahol kérdésünkre elmondta, hogy az őszi faválasztás során milyen tényezőket kell figyelembe vennünk. Nem mindegy, hogy szabadgyökerű, vagy konténeres facsemetét választunk, hiszen mindkét lehetőségnek megvannak az előnyei és a hátrányai.

A témában készült videónkból kiderül az is, hogy milyen környezeti tényezőkre kell figyelnünk, továbbá, hogy milyen oltványt ne válasszunk. Lebegjen a szemünk előtt, hogy a faültetés mindig hosszú távú gondolkodást feltételez: a fát a jövőnek ültetjük.

Átgondolt, tervezett és akár szabályokat betartó művelet előtt áll hát az, aki ültetésre adja fejét.

A kiválasztás szempontja

Milyen faj, esetleg fajtában gondolkodunk? Virágport adó, vagy termő fajtát válasszunk? Hogyan helyezzük el a kiválasztott fát? Ha kipusztult fa helyére ültetnék a pótlásunkat, akkor azt miért ne tegyük?

Ezekre a kérdésekre talál választ nézőnk az alábbi videónkban, Sipos Józsefnek pedig köszönjük közreműködését a téma feldolgozásában!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tovább?

2026. szeptember 23. 14:10

Az aszály már nem rendkívüli helyzet. A kalászosok termésbiztonságához a talajélet támogatása is egyre fontosabb eszköz lehet.

Hogyan lehet nyereséges búzatermesztést folytatni Magyarországon aszályos feltételek között?

2026. szeptember 22. 13:10

A címben feltett kérdés sok hazai gazdát foglalkoztat, és biztatásként kijelenthetjük, hogy nem lehetetlen feladatról van szó, nem eleve esélytelenek a klímaváltozással szembeni harcban.

Gazdaságos növénytermesztés, csúcshozam nélkül + VIDEÓ

2026. szeptember 15. 04:55

A KWS célja, hogy támogassa a termelőket a kockázatok csökkentésében azzal, hogy több lehetőséget kínál számukra egyre bővülő termékpalettájával.

Megvannak az idei termésgyőztesek

2026. szeptember 11. 11:10

A GOSZ–VSZT–NAK őszi búza posztregisztrációs fajtakísérletek 2026 aranyérmesei az SU HYANKEE és a KAROQUE.

Okozhat problémát a facsemete fejlődésében a vakond túrása?

2023. december 11. 04:36

Két hete ültetett cseresznye gyümölcsfa-csemete törzse mellett közvetlenül feltúrt a vakond. Jelenhet problémát a fa fejlődésében, a gyökerek erősödésében? Tavasszal ültessem át máshová miatta, vagy ne bántsam?

Le kell-e törni a fa koronája alatt fejlődő új hajtásokat?

2022. május 7. 04:37

Fiatal fáim törzsén új hajtások nőttek a korona rész alatt. Mi a helyes, hagyjam meg vagy törjem le azokat?

Az aszályos és forró nyár milyen díszfákat károsított leginkább?

2022. szeptember 24. 04:36

Az idei aszályos és forró nyár milyen díszfákat károsított leginkább? Melyik fás növényfajok ültetését érdemes mellőzni a jövőben?

Támogatják az erdészeti facsemeték termelését

2019. október 18. 13:18

Az erdészeti szaporítóanyag-termelés fontosságát mutatja, hogy az erdők fenntartása érdekében csak az állami erdőgazdaságok az elmúlt tíz évben mintegy 450 millió facsemetét ültettek el.