Növénytermesztés

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

Agrofórum Online

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Az ideihez hasonló, aszályos, 40 Celsius-fok fölötti napi csúcshőmérsékletekkel tarkított nyár nemcsak a kultúrnövényeinket, de a termesztési közegükként szolgáló talajainkat is megviseli. Van tehát létjogosultsága minden olyan rendezvénynek, ami nemcsak problémafelvetésre, de megoldási javaslatok felmutatására is vállalkozik. Ilyen volt az az október 9-i online szeminárium is, amelyet a TMG – Talajmegújító Gazdák Egyesülete és az Erasmus+ REGE-FARMS projekt partnerei szerveztek.

A Regeneratív mezőgazdaság a gyakorlatban című előadássorozat számos európai esettanulmánnyal és hasznos beszélgetésekkel zajlott, a résztvevők között pedig egyaránt voltak gazdálkodók, szaktanácsadók és oktatók. A szeminárium gerinceként öt előadást hallgathattak meg magyarországi, csehországi, szlovákiai, olaszországi és görögországi gazdaságokról – maguktól a gazdálkodóktól.

A magyar termesztőket Szeredi Attila, a Kiszomborban (Csongrád-Csanád megyében) működő Szeredi Kft. ügyvezetője képviselte, aki 1300 hektáron alakított ki regeneratív, vízközpontú gazdaságot. A céljuk az volt, hogy kitörjenek a mókuskerékből, és egy valóban fenntartható termesztési rendszert alakítsanak ki. A farmot 1992-ben még az édesapa alapította, és idén júliusban már a harmadik generáció, Szeredi Attila legkisebb fia csatlakozott a no-till (direktvetéses) rendszerben működő gazdasághoz.

Három gyakorlat

Három gyakorlat hozott igazi változást az életükbe, az átállást lépésről lépésre végezték, 2017-ben kezdték. Először is abbahagyták a szántást és a mélylazítást, majd csökkentették a talajművelési műveletek számát és mélységét. Saját takarónövény-keveréket használnak, így mindig élő gyökerek vannak a talajban. Váratlan akadállyal is szembesültek: a traktorosok és más kollégák meggyőzése három évig tartott, a munkatársak ugyanis féltették az állásukat. Ezért új feladatokat kerestek nekik: 54 hektár oregánót (olajnak) és 9 hektár francia levendulát (magnak) telepítettek. 2022-től pedig már erdősávokat telepítenek a táblák köré, és a helyi madárvédő egyesülettel ragadozómadár-programot indítottak.

Szeredi Attila beszámolója szerint a költségek terén 74 százalékos csökkentést sikerült elérniük a termesztésben. Ezt a napraforgó vetése előtti műveletek összehasonlításával mutatta be, ami a következőképpen alakult:

Művelési rendszerKöltség (Ft/ha)Relatív költség
Forgatással (szántás)57 000100%
Forgatás nélkül, lazítással55 00096%
Talajkímélő „mid-till” (nehéz grubberrel)38 00066%
Min-till18 00032%
Min-till + takarónövény24 00042%
No-till + takarónövény15 00026%

Látható, hogy minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség. A forgatásos rendszerről (57 000 Ft/ha) a no-till + takarónövény rendszerre váltva a költség 15 000 Ft/ha-ra csökkent. Jelenleg a kiszombori gazdaságban sokszínűbb a termelés, mint korábban, hiszen 11-féle kultúra (kalászos gabonák és hüvelyesek, napraforgó, kukorica, lucerna, takarmányfű, oregánó és levendula) szerepel a vetésszerkezetben.

Szeredi Attila tanácsa szerint mindenképpen megéri elengedni a berögzült szokásokat és ismeretlen útra lépni. Nem szabad visszarettenni a kísérletezéstől sem, ők is több kultúrában próbálkoztak különféle takarónövényekkel, eltérő genetikával és eltérő tőszámmal. Az eredményt az egyre magasabb minőségű termények jelentik, vegyszerek és műtrágya nélkül. Kukoricában például öntözés nélkül idén 4,9 t/ha átlaghozamot produkáltak, miközben a szomszéd 5,9-et, de felszíni öntözéssel, 300 mm extra vízmennyiséggel. Az előadó véleménye szerint a felszíni öntözés károsítja a talajt, az tehát az egyetlen megoldás, ha a vizet a felszín alá juttatjuk, vagyis a talajban tároljuk.

No-till rendszer működése homoktalajon:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Új termékkel robbantott a Lemken, élére állt a talajkímélő gazdálkodásnak

2025. november 25. 16:10

No-till műveléshez alkalmas direktvetőgépet mutatott be a Lemken a hannoveri Agritechnica kiállításon. A talajkímélés, és a gyors, egyenletes kelés egyszerre valósítható meg.

Amerikából jöttem, no-till technológiát hoztam - Tanácsok a talajművelés elhagyásához (+VIDEÓ)

2020. március 25. 08:46

Az egyik ok, amiért a gazdák nem vezetik be gyorsabban a no-till technológiát, hogy nincsenek meg a saját gazdaságukban beállított kísérleteik.

No-till a magyar ugaron - Szántóföldi növénytermesztés talajművelés nélkül

2022. július 17. 18:06

Mi is a no-till, milyen kísérletek zajlanak hazánkban, és hogyan érdemes elindulni? Ezúttal ezekre a kérdésekre kaphat választ az olvasó.

Házikert Videó

No-till - Talajvédelem és növénytermesztés Somogyban

2021. június 1. 09:53

Május első napjaiban már látni lehetett a kikelt napraforgót Berend Ferenc pusztakovácsi határában fekvő no-till tábláján.

Házikert Videó