Mi a titka azoknak az idegenhonos fajoknak, amelyek özönnövényként képesek megbolygatni nemcsak a szántóföldi és kertészeti mezőgazdasági tevékenységet, de gondot okozhatnak a kertben és a természetes vegetáció egyensúlyában is? Miért olyan sikeres a parlagfű, a szerbtövis-fajok és a különböző kölesfajok hazai terjedése?
Amióta a klímaváltozás fogalma berobbant a köztudatba, egyre többen kezdtek foglalkozni a jelenség szerteágazó következményeivel. Nemcsak a hőmérő higanyszála, vagy a tengerszint emelkedése jelezte a változást, hanem a különböző állat- és növényfajok terjedésére, meghonosodására is figyelni kell. A felmelegedés hatására olyan szárazságtűrő növények terjedhettek el hazánkban is, amelyeket eddig a hideg telek és a bőséges, egyenletes csapadék hatására fejlődő egészséges őshonos növényállomány visszatartottak.
Az előző cikkben megismerkedtünk a kisebb termetű, de rendkívül szívós kicsiny gombvirággal, három madársóska-fajjal és a kanadai betyárkóróval. Ebben a cikkben a parlagfű, a szerbtövis-fajok és a kölesfajok tulajdonságai és terjedésük kerül ismertetésre.
Ürömlevelű parlagfű
A fészkesvirágzatúak családjába tartozó, híresen hírhedt ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) Észak-Amerikából származik, ahol ma összefüggő elterjedési területe van egészen Kanada déli részéig. A növényt a világ minden részére széthurcolták, mára mérsékelt és szubtrópusi zónákban minden földrészen elterjedt. Nyugat-európai megtelepedése a XIX. század végére tehető. Máig tartó terjedésének következtében az északi skandináv és a földközi-tengeri régió között a hegyvidéki területek kivételével mindenhol megtelepedett Európában.
Mivel a parlagfű hazánk első számú és legközismertebb gyomnövénye, nincs olyan ember, aki ne találkozott volna a nevével és magával a növénnyel is, ugyanis ez a faj az özönnövények „zászlóshajója”. Tömeges elterjedése és erősen allergén virágpora miatt vált valóságos közellenséggé. Erre és morfológiájára külön nem térnék ki, mivel ezzel a témával korábbi cikkemben foglalkoztam.
Az ürömlevelű parlagfű gazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű: alapvetően a mezőgazdasági területek jellemző gyomfaja, de bolygatással időszakosan megjelenik különböző gyepekben, és évekig gondot jelenthet erdőfelújításokban. A parlagfű valamennyi fontosabb termesztett kultúrnövényben előfordul, legnagyobb problémát a kapás kultúrákban, elsősorban a vele azonos növénycsaládba tartozó napraforgóban jelenti.
Szerbtövis-fajok
A fészkesvirágzatúak családjában tartozó szerbtövisfajok (Xanthium spp.) terjedése szintén nagy problémát okoz a hazai kapás kultúrákban. Egyik legismertebb, hazánkban is elterjedt özönnövény a szerbtövisek közül az olasz szerbtövis (Xanthium italicum).
A szerbtövis-fajok robusztus megjelenéséhez remekül „passzolnak” a mélyreható, erős gyökerek és az érdes, egyenes, felálló, sárgászöld szárak is. Májustól találkozhatunk velük, egyre nagyobb gondot okoznak a szántóföldi növénykultúrákban, kiemelten a kukoricában, de a napraforgó-, burgonya- és cukorrépatermesztők is küzdenek vele.
Fontos tudni, hogy a szerbtövisek termései és csíranövényei erősen mérgezőek. Ha bekerül a takarmányba, a mérgezés tünetei néhány órán belül jelentkeznek, és súlyos esetben az állatok rövid időn belül elhullanak. Érzékenyek a sertések, a szárnyasok, a juhok, a kecskék, de különösen a lovak és a szarvasmarhák. Szerencsére házikertekben és települések környékén kevésbé gyakori, de a legeltetett állatok esetében kiemelten figyelni kell arra, hogy a területen ne forduljanak elő szerbtövis-fajok.
Kölesfajok
A szántóföldeken komoly problémát okoz a Földünk trópusi és szubtrópusi területeiről származó különböző kölesfajok (Panicum spp.) térhódítása is, amely hazánkban megközelítőleg az 1970-es években kezdődött. A már jól ismert termesztett köles (Panicum miliaceum) mellett az alábbi fajok jelentek meg hazánkban is:
- cérnaköles (Panicum capillare),
- gyomköles (Panicum miliaceum subsp. ruderale),
- parti köles (Panicum riparium),
- kései köles (Panicum dichotomiflorum).
A kölesfajok és -alfajok elkülönítése nehéz, de fontos a szántóföldi védekezés szempontjából, hiszen nem azonos ezeknek a növényeknek a biológiája. Ebből kifolyólag a sikeres védekezés időzítése is eltérő lehet, sokszor a hatékony gyomirtó szer is más. Mindez megnehezíti a védekezést, és teret ad a kölesfajok terjedésének.
A leggyakoribb közülük a termesztett köles, amely akár 2 méter magasra is megnőhet. Laza bugavirágzatában neveli szemterméseit, levelei lándzsa alakúak. Gyors elterjedését annak is köszönheti, hogy a parlagfűhöz hasonlóan nagyon sok magot képes érlelni egy növény egy év alatt. A házikertekben elvétve találkozhatunk vele, de tömeges elterjedése nem jellemző.
Mindegyik faj előfordulhat a szántóföldi nagy kultúrákban, köztük a gabonafélék tábláiban, napraforgóban és kukoricában is. Érdekesség, hogy például a nagyüzemi kukoricavetésekben nálunk is tömegesen fellépő köles alfajok valószínűleg többszöri visszamutációval a termesztett kölesből alakultak ki.
Kapcsolódó cikkek: