Agrárközélet

A termelői árak a ráfordítási áraknál nagyobb mértékben nőttek

Agrofórum Online

2019-ben az előzetes adatok szerint a mezőgazdasági termelői árak 5,4%-kal emelkedtek az előző évhez képest. A növényi termékek 4,1, az állatok és állati termékek 7,7%-kal drágultak.

A búza áremelkedése 3,9%-ra mérséklődött, a kukorica ára ugyanennyivel csökkent. A napraforgómag árának elmúlt években megfigyelhető csökkenése megállt, tavaly 4,6%-kal drágult. A repcéért 7,8%-kal kértek többet a gazdálkodók, mint az előző évben. A paradicsom 13%-kal drágult. A gyümölcsfélék között a nagyarányú alma ára évről évre nagymértékben ingadozik: 2018-ban 33%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, 2019-ben viszont 17%-kal nőtt. A szőlő termelői ára 11%-kal csökkent, elsősorban a magas borkészletek következtében. A hazai termelés visszaszorulásával a burgonya ára 2019-ben is jelentősen, 33%-kal nőtt, egyre inkább az importáru fedezi a belföldi szükségleteket – derült ki a „Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019” című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

Forrás: KSH

 

Forrás: KSH

Az élő állatok ára 10%-kal nőtt, főként a vágósertés 22%-os áremelkedése miatt. Ebben szerepet játszhatott, hogy az afrikai sertéspestis miatt megnőtt a sertéshús iránti nemzetközi kereslet, ami megemelte a magyarországi árakat. A vágómarha és a vágóbaromfi ára nem változott jelentősen. Az állati termékek közül a tej ára 4,7%-kal nőtt, a tojásé 5,8%-kal csökkent.

Forrás: KSH

2019-ben a mezőgazdasági ráfordítási árak 3,5%-os emelkedése a folyó termelőfelhasználás 3,1%-os és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,1%-os növekedéséből adódott – hívta fel a figyelmet a KSH. A takarmányok ára 3,0, ezen belül az egyszerű takarmányoké 1,8, a keveréktakarmányoké 3,8%-kal nőtt. A takarmányok közül a legnagyobb mértékben a sertéstakarmányok ára emelkedett, 8,0%-kal. A műtrágyaárak 7,8%-kal emelkedtek az előző évhez képest, ami az egyszerű műtrágya árának 8,6 és az összetett műtrágya árának 6,2%-os növekedéséből adódott. A növényvédő szerek 2,9, az állatgyógyászati készítmények 5,9%-kal drágultak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az energia és kenőanyagok ára 0,8, ezen belül az üzemanyagoké szintén 0,8, a kenőanyagoké 5,7%-kal lett magasabb. A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 9,6, a gépberuházásoké 2,3%-kal emelkedett.

Forrás: KSH

2019-ben a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben nőttek, mint a ráfordítási árak, ennek eredményeként az agrárolló értéke 101,8% volt.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mik az amerikai elnökjelöltek tervei a mezőgazdaságban?

2024. október 10. 14:40

Kamala Harris és Donald Trump a legtöbb mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésben gyökeresen eltérő nézetet képvisel. Íme, a legfontosabb témák.

Méhekkel és mézzel hívják fel a figyelmet az ukrán aknamezőkre

2024. október 1. 16:10

Ukrajnában rengeteg az elaknásított terület. Egy projektben az ezeken létrehozott méhlegelővel és termelt mézzel hívják fel a figyelmet az aknákra.

Megvan, kit választott új elnöknek a NAK a lemondott Győrffy Balázs helyére

2024. szeptember 13. 13:13

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2024. szeptember 13-án tartotta meg az erről döntő országos küldöttgyűlését.

Ő lehet Győrffy Balázs utóda a NAK élén

2024. augusztus 30. 08:40

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát, Papp Zsoltot jelölik a NAK élére, a 304 országos küldött szeptember 13-án dönt a javaslatról.

A tőzegmoha helyett új „csodaszert” találtak a kertészeknek

2023. július 16. 17:10

A Heirloom Soils négy éve csendesen dolgozik, tökéletesíti tudományát és tökéletesíti talajkeverékeit.

Tanulja meg a termésadatok elemzését – programozási ismeretek nélkül

2024. január 7. 13:40

Az üvegházi kertészettel foglalkozó vállalatok a szenzorok használatával egyre több adathoz férnek hozzá, például a betegségek tekintetében. De hogyan lehet ezeket az adatokat hasznos információkká alakítani?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erős a levéltetű-invázió, rajzik az almamoly

2023. május 31. 09:16

Külön ki kell emelni a levéltetű fajok igen erős invázióját, mely szinte minden növénykultúrát érint.

Erősödőben a nyugati dióburok fúrólégy rajzása – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. augusztus 3. 09:10

Az elmúlt héten folytatódott a nyárias időjárás. Az országon több hullámban átvonuló időjárási frontok többfelé hoztak csapadékot, de sok tájegység nem kapott az esőből. A hirtelen hőmérsékletváltozás néhány körzetben komoly jégveréssel társult, jelentős károkat okozva. A nappali és éjszakai hőmérséklet már lecsökkent, megszűnt a 30 fok feletti forróság.