Ház, táj

A madárbarát kert kora tavaszi teendői

Agrofórum Online

Kellően megelőzte az időjárás a naptári tavaszt, ehhez mérten a kertben élő vagy kertet látogató madarak is sokkal aktívabbak. Elképesztő ricsaj fogadhat minket reggelenként, de mit tehetünk most a népes kis csapatért?

Megdobbant a szívem, amikor most hétvégén, az etetés vége felé megjelent a nagy etetőnknél még egy tengelicpár és egy zöldike is a verebek és széncinegék mellett. Rögtön eszembe juttatták, hogy a kora tavaszi bokros teendők közé bizony be kell iktatni a madárbarát kert átállítását is márciusra. Lássuk, mik a feladataink ilyenkor!

Ébred a kert

A napközbeni napsütésben nagy a nyüzsgés, és a madarak mellett már a rovarok, pókok, kétéltűek és hüllők is ébredeznek. Legyeket és méheket, darazsakat lehet már látni lépcsőkön, házfalakon sütkérezni, ahogy melegítik a testüket és a szárnyaikat.

Indul a fészekrakás a kertben
Indul a fészekrakás a kertben

Azonban az éjszakai és reggeli hőmérséklet emlékeztet rá, hogy még megtréfálhat minket a tavasz egy-egy nullafokos vagy fagypont alatti reggellel, ezért még egy hétig bátran hagyjuk kint a madáretetőt! Az itatókat rendszeresen ellenőrizzük, hogy legyen bennük friss víz a madaraknak és a rovarok számára is!

Figyeljünk az odúkra is!

Februárban az etetők és itatók mellett már az odúkat is egyre sűrűbben látogatják a madarak. A cinegék például már ilyenkor nagy lázzal keresik a megfelelő fészkelőhelyet tavaszra, és a fészeképítéshez megfelelő anyagokat is elkezdik gyűjtögetni.

Nézzük át most az odúkat, hogy szükség esetén ki tudjuk őket tisztítani! Ha télen behúzódott egy kismadár, biztosan hagyott maga után tollat, ürüléket, amitől érdemes megtisztítani az odút, nehogy betegségek terjedjenek el a fiókák között tavasszal!

Ellenőrizzük az odúkat, szükség esetén tisztítsuk is meg őket!
Ellenőrizzük az odúkat, szükség esetén tisztítsuk is meg őket!

Madárodúk és növényvédelem

Ha a veteményesünk vagy gyümölcsfáink mellé telepítettünk költőládát, és az lakóra is talált, akkor nagy szerencsénk van, hiszen évközben komoly segítséget nyújtanak haszonnövényeinknek a táplálékgyűjtő szülők, amelyek több száz hernyót és bogarat képesek zsákmányolni a család etetésére.

Éppen ezért a permetezőszerek végzetesek lehetnek a fiókák számára, így ha valóban szükséges beavatkoznunk a növényeink védelme érdekében, akkor mindenképpen a biológiai növényvédelem lehetőségei közül válasszunk!

A drága fecskék

Várjuk felkészülten a fecskéket! Már most érdemes készülni a hamarosan érkező vendégek fogadására, hiszen a fecskefajoknak másféle „felszerelésre” van szükségük, mint általában a kert többi lakójának. Takarítsuk le a fecskepelenkákat, tegyünk ki új műfészkeket oda, ahol az indokolt, és gondoljuk végig, hol létesíthető majd számukra sárgyűjtő hely.

Időben készüljünk elő a fecskék érkezésére!
Időben készüljünk elő a fecskék érkezésére!

Támogassuk a kert többi lakóját is!

Rovarhotelek, pillangóházak, katicaházak, süngarázs kihelyezésével sokat tehetünk a kert biológiai sokféleségéért. A beporzást végző rovarok és lepkék, a levéltetvekkel táplálkozó katicabogarak és a komposztálóban lakó, lebontó tevékenységet végző állatfajok kertünk termelékenységét, egészségét és sokszínűségét is őrzik.

Egy szakszerű komposztáló létesítésével nemcsak csökkentjük a háztartási hulladék mennyiségét, hanem helyben tudjuk hasznosítani a kerti nyesedéket is, sőt a tápanyagnak, amelyet a talajból nyertünk, egy jelentős részét visszajuttatjuk a földbe, ha az érett komposzttal trágyázunk. A talajunk termőképessége mellett a kertünket segítő rovarokat is támogatjuk vele, hiszen a komposztáló számos rovarfaj élő- és szaporodóhelye is.

Mindenkinek gyönyörű tavaszt és örömteli kerti időtöltést kívánok!

Kapcsolódó cikkek:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan előzzük meg a madarak ablaknak ütközését?

2024. december 15. 05:40

Télen fokozottabb a veszélye annak, hogy a kistestű, környezetünkben élő és telelő madarak nagy erővel nekirepülnek a házon lévő üvegfelületeknek. Egy kis odafigyeléssel ennek elejét tudjuk venni, lássuk, mit tehetünk!

Jótanácsok a karácsonyi élelmiszer-vásárláshoz

2024. december 13. 05:40

Nemcsak anyagilag spórolhatunk az előre megtervezett bevásárlásokkal és a tudatos termékválasztással, hanem a környezetet és az egészségünket is óvjuk vele.

Mi a teendő, ha nálunk áttelelő fehér gólyát láttam?

2024. december 5. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is több bejelentést kapott itthon maradó fehér gólyákról. Miért maradnak télen is nálunk? Mit kell tennünk, ha látunk egy madarat?

Hogyan történik a fák injektálása?

2024. december 3. 05:40

Egyáltalán, mit jelent az injektálás? Mi a célja az eljárásnak? Milyen előnyei vannak a permetezéssel szemben, és mik a legfontosabb szabályai?

Mindenkinél lehet egy igazi „biológiai fegyver” a legyek és szúnyogok ellen

2023. augusztus 14. 09:10

Legyek és szúnyogok. Ezek azok a rovarok, amelyek garantáltan megkeserítik a nyári nappalokat és éjszakákat. Az ellenük bevethető készítményekről elmondható, hogy amelyik valóban hatásos, azt nem szívesen alkalmazzuk a nap 24 órájában a közvetlen környezetünkben.

A költési időszak előtt elvégzett munkákkal segíthetünk tollas barátainknak

2019. február 19. 05:37

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra figyelmeztet, hogy a nem megfelelően végzett épületfelújítások, fa- és bokorkivágások, vezetékhálózat-oszlopkarbantartások súlyos természetvédelmi kárt okozhatnak, ezért arra kérik az érintetteket, hogy ezeket a munkákat még az áprilisban kezdődő költési időszak előtt végezzék el.

Mi is a gond a dolmányos varjakkal?

2020. május 28. 04:36

Az evolúciót a változások okozzák, egy városban pedig nagyon gyorsan történnek változások. A különböző hatásokra a növények, állatok belső és külső tulajdonságaikban egyaránt változhatnak, így napjainkban az evolúciós kutatások forró pontjai a városok, metropoliszok.

Gólyafészket látott? Küldje el az MME-nek az adatokat!

2024. július 4. 10:10

A Magyar Madártani Egyesület a fehér gólyák országos elterjedtségét méri fel, ebben kéri a lakosság – és az Ön – segítségét.