A magról kelő gyomnövények közül az Ujvárosi-féle életformarendszerben T4-es kategóriába sorolt növényekkel gyűlik meg évről évre a legtöbb bajunk. Sikeresebben védekezünk ellenük, ha mihamarabb felismerjük a gaztevőt – fajra vagy növénycsaládra pontosan.
Az előző cikkben bemutatott sebforrasztó zsombor (Descurainia sophia), közönséges füstike (Fumaria schleicheri), repcsényretek (Raphanus raphanistrum), vadrepce (Sinapis arvensis), mezei tarsóka (Thlaspi arvense), mezei árvácska (Viola arvensis) jelenléte is megkeserítheti az életünket egyes területeken – kedvező időjárás esetén -, de a sokkal agresszívebb tavasszal csírázó nyárutói egyévesek (T4) még rajtuk is túltesznek.
Tavasszal csírázó nyárutói egyévesek (T4)
A T4-es életformacsoportba tartozó gyomnövények tavasszal kelnek, és a nyár utolsó heteiben érlelnek magot. Az optimális csírázási hőmérsékletük a magról kelők közül nekik a legmagasabb: 18-30 oC közötti. A kedvezőtlen időszakot – ami esetükben a fagypont alatti hőmérséklettel kecsegtető téli évszak – mag alakban vészelik át. Emellett a száraz időszakokat rendkívül jól tűrik. Számunkra jó hír, hogy már a 0 oC-ot sem viselik el, ennél a hőmérsékleti értéknél már sem vegetatív, sem generatív szerveik nem tudnak fejlődni.
Mivel a fontos gyomokban bővelkedő T4-esek közül senki sem szorulhat háttérbe, két külön fejezetbe kerültek a két nagy növényi rendszertani osztály szerint: ebben a cikkrészben az egyszikű T4-esek, a következőben a kétszikű T4-esek jellemzése szerepel.
Egyszikű növények jellemzői
Az egyszikűek közé tartozó növények a zárvatermők növénytörzsének tagjai, azon belül is az egyszikűek osztályába tartoznak. Fő jellemzőjük, hogy egy sziklevéllel rendelkeznek. Ezzel a sziklevéllel csíráznak, tehát a növények egyedfejlődése során ez a levél alakul ki legelőször. Funkciója többféle lehet: szerepe átalakulhat – lomblevéllé fejlődhet -, vagy tartalék-tápanyagraktárként „üzemel” az első lomblevelek kifejlődésétől. Szikleveles korban a legérzékenyebbek a gyomnövények a herbicides beavatkozásokra. Az egyszikű gyomnövények gyökérzete bojtos, sziklevelük tagolatlan, a szik- és lomblevelek erezete párhuzamos. Ide tartoznak a pázsitfüvek (Poales), és velük szoros rokonságban a pálmavirágúak (Arecales), a gyömbérvirágúak (Zingiberales) és a kommelínavirágúak (Commelinales).
A leggyakoribb egyszikű T4-esek mindegyike a pázsitfüvek, azon belül is a perjefélék (Poaceae) növénycsalád tagjai. Név szerint említve őket:
- Kakaslábfű (Echinochloa crus-galli)
- Pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis)
- Termesztett köles (Panicum miliaceum)
- Muhar-fajok (Setaria spp.)
- Zöld muhar (Setaria viridis)
- Fakó muhar (Setaria pumila / glauca)
Kakaslábfű
A kakaslábfű a legveszélyesebb egyszikű gyomnövényünk. Hazánkban mindenütt elterjedt: tarlók, gyepek, kertek, kapások, ültetvények fontos gyomnövénye. Szinte minden termesztett kultúrában találkozhatunk vele, még a rizs árasztásos művelése esetén is (mocsári vegetációknak még ma is tiszteletbeli tagja, eredetileg csak ilyen területeken fordult elő) Nem veti meg a szárazabb körülményeket sem, szereti a lazább homoktalajokat, mert innen könnyebben fel tudja venni a vizet. A mag 3-7 évig csírázóképes, a csírázáshoz magas hőmérsékletre van szüksége.
A csíranövény színe zöld, levélhüvelye alapjánál lehet ibolyaszínű vagy pirosas sávozottság. A levéllemezre és a levélhüvelyre sem jellemző a szőrözöttség, csak a lemez alapjához közel fordulhat elő pár szőrszál. A levélhüvely jellegzetesen laposra nyomott, nyelvecske nincs.
Pirók ujjasmuhar
A pirók ujjasmuhar rendkívül agresszív gyom, hazánkban mindenféle talajon képes a tömeges felszaporodásra a kertekben, szántóföldeken, ültetvényekben is. Melegkedvelőként a forró nyári napokon is képes fejlődni, nedvesség hatására folyamatosan csírázik, májustól egészen szeptemberig.
A fiatal növény levelei szélesek, rövidek, végük kihegyesedik, a levél lemezét finom szőrök borítják, gyakran pirosas-lilás árnyalatú, mint a levélhüvely. A levélnyelvecske rövid, levágott végű.
Termesztett köles
Jófizető köles vagy kásaköles néven is találkozhatunk vele, illetve kukoricatáblákon tűnhet fel. Nagy károkat csak tömeges előfordulásában okoz a termesztett növénykultúra fiatal fenológiáiban. Talajokat tekintve a szárazabb vályogtalajok az előnyösebbek számára.
Csíranövénye a megszólalásig hasonlít a fiatal kukoricanövényre. Mind levele, mind levélhüvelye szőrözött. A levél rövid, hegyes, alapjánál viszonylag széles. Az ujjasmuhartól a zömökebb megjelenésén kívül elkülöníti az is, hogy neki nincs levélnyelvecskéje.
Muhar-fajok
A kakaslábfűhöz hasonlóan a muhar-fajok is előfordulhatnak minden termesztett növénykultúránkban, de talajra kicsit válogatósabbak. A T4-esekhez hűen maggal terjednek. Csírázásuk május és június hónapban a legnagyobb mértékű, virágzásukra júniustól egészen októberig számítanunk kell. Olyan területeken, ahol a talajművelés megszűnik, a többi növénnyel nem kompetitívek, így kiszorítják a muhar-fajokat.
Zöld muhar
A talaj nedvességtartalmára igényesebb, mint a kakaslábfű vagy a fakó muhar, viszont ha nedves körülmények között a fakó muhar jobban elterjedt, alkalmazkodik a szárazabb körülményekhez. Előfordulása a meszes talajokon tömeges, mivel ezt a talajt kedveli a legjobban. A fakó muharral fordul elő leggyakrabban. Magja a talajban akár 15-20 évig is életképes marad.
A sziklevél hüvelye vöröses. A fakó muhartól és a kakaslábfűtől a csíranövény hengeres, rövidebb szára különbözteti meg. Az első levél hosszúkás, kb. 1 cm hosszú, színe világoszöld. A levél erezete sűrű hosszanti, jellemzően kopasz. A levélhüvely vöröses, nyelvecskéje nincs, mint a kakaslábfűnél. A második levél az elsőhöz képest keskenyebb és hosszabb. Korán bokrosodik.
Fakó muhar
Mindenféle talajon megterem: a laza homoktalajoktól kezdve a tápanyaggazdag, kötöttebb vályogtalajokig. A homoktalajokon osztozik a zöld muharral, a kötött réti agyagtalajokon ritkább vendég. Míg a zöld muhar a meszes talajokat, a fakó muhar a savanyú talajokat uralja, a közömbös kémhatású talajokon testvériesen osztoznak. Csírázóképességét ő is sokáig, 15-20 évig megőrzi a talajban, csírázáshoz fényt és nedvességet is igényel.
A csíranövény felálló szárú. A szár lapos, alul pirosas színű. A levélhüvely kopasz, a kakaslábfűnél zártabb. Alul a szár és a levél találkozásánál a fiatal növényt hosszú szőrök borítják körbe.
