Ház, táj blog

Júliusi és augusztusi tennivalók a pázsit és a gyep körül

Agrofórum Online

Mik a teendőink a már meglévő pázsit- és gyepállományunk körül? Hogyan lássuk el plusz tápanyaggal a füvesített területeket? Mire figyeljünk a hőségben, és hogyan előzzük meg a fű barnulását?

Legyünk türelmesek!

A füvesítéshez legalkalmasabb időszak az április-május, illetve a szeptember-október hónapok. Viszont sok helyen azt olvashatjuk, hogy nyáron is eredményes lehet a füvesítés – érdemes azonban türelmesnek lenni, és megvárni az ősz kezdetét. Az elmúlt évek nyári időjárása ugyanis nagyon nem támogatja ezt az újkeletű ötletet: a forró, akár hetekig csapadékmentes időszakok még a bejáratott, többéves, ápolt állományokat is legyengítik. Amellett, hogy a növények nem jutnak a kellő mennyiségű csapadékhoz, öntözni meg egyszerűen nem győzi az ember, még a különböző kórokozók is felüthetik a fejüket egy fiatal állományban: nagy nyári melegben ugyanis, amikor az éjszakai hőmérséklet sem csökken 15 oC alá, a kelésben lévő füvet gombabetegségek támadhatják meg.

Előkészületek az őszi füvesítéshez

Ha még idén szeretnénk hatékonyan és eredményesen füvesíteni, akkor most kezdjük el az őszi teendőkhöz a felkészülést!

  • ásóvillával forgassuk át a füvesítendő terület földjét, és távolítsuk el a gyomokat, gyökérmaradványokat, nagyobb köveket, esetleges építési törmelékeket, amelyek akadályoznák a fű egyenletes kelését,
  • ha nagyon kötött, agyagos a talaj, ásó segítségével lazítsuk fel 1-2 ásónyomni mélységben,
  • a túlságosan kötött talaj szerkezetét hozzáadott homok (kvarc, folyami) segítségével lazíthatjuk, a túlzottan laza szerkezetű talajt pedig kéreghumusz vagy kéregkomposzt segítségével feljavíthatjuk,
  • a fűmag elvetése előtt 1-2 héttel szórjunk ki általános trágyát vagy direkt erre a célra szánt gyepindító trágyát, majd gereblyézzük el a talajfelszínen, hogy egyenletesen kerüljön mindenhova tápanyag,
  • ezután egyengessük el a területet kerti henger vagy egy nagyobb méretű deszka segítségével,
  • ha az elkövetkezendő napokra szárazabb időt jósoltak, érdemes megöntözni a földet, hogy hatékonyabban és egyenletesebben bekerüljön a tápanyag a talajba.
  • a fellazítást és tápanyag-utánpótlást követően pihentessük a talajt, és a közben kelő gyomokat távolítsuk el, így kevesebb munkánk lesz a fű kelését követően

Tápanyag-utánpótlás, főként fiatal állománynak

A tavasszal telepített pázsitot mostanra már néhány hete rendszeresen nyírhattuk, hogy kellőképpen megerősödjön. Most itt az ideje annak, hogy tápanyaggal segítsük ahhoz, hogy az év hátralevő részében is egészséges, erős és zöld maradjon.

Tegyünk rózsát a locsolókannára, hogy a pázsiton lassan haladva, egyenletesen juttassuk ki a tápanyagot

Az egyik legjobb megoldás a pázsit üde zöldjének megőrzésére a kifejezetten pázsitoknak szánt, magas nitrogéntartalmú tápoldat kijuttatása, amelyet mindenképpen alkonyatkor, napnyugta után vagy borús időben juttassunk ki. A következő lépésekben haladjunk:

  • mielőtt kiöntözzük az oldatot, távolítsuk el a nagyobb gyomokat és a pázsiton maradt játékokat, kerti szerszámokat,
  • ha a tereprendezéssel megvagyunk, töltsünk meg egy öntözőkannát vízzel (a legjobb az összegyűjtött esővíz, de ha az nem áll rendelkezésre, megfelelő lesz a csapvíz is),
  • a tápoldatot a készítmény használati utasításának megfelelően adagoljuk a vízhez, majd alaposan keverjük el,
  • a locsolókannára mindenképpen tegyünk rózsát, hogy a pázsiton lassan haladva, egyenletesen juttassuk ki a tápanyagot,
  • ügyeljünk rá, hogy ne maradjanak se érintetlen területek, se bőséges áldásban részesülő foltok – ez utóbbi azért fontos, mert a túlságosan sok tápanyag kiégetheti a füvet,
  • ezután már csak gyönyörködnünk kell az eredményben, ugyanis a helyesen kijuttatott tápanyagot pár napon belül meghálálják a növények.

Mit tegyünk, ha barnul a fű?

A perzselően forró, száraz nyarakon a fű foltokban, vagy akár egyszerre az egész állományban megbarnulhat. Nem kell megijedni, hiszen a pázsitot és a gyepet alkotó fűfélék meglepően szívósak, és néhány csapadékos nap után új életre kelnek.

Magasabbra hagyjuk meg a füvet fűnyíráskor, így lassíthatjuk a fűszálak barnulását

Aszályos időszakban, mint a mostani is, annyit tehetünk, hogy fűnyíráskor magasabbra meghagyjuk a füvet, és öntözéssel pótoljuk a kieső vízmennyiség egy részét. Ezzel lassíthatjuk a barnulást, mert így több tápanyagot és vizet képes elraktározni a növény a zöld részeiben.

Az öntözéssel kapcsolatban annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy nem érdemes minden nap öntözni a füvet, a csapadékhiányt ellensúlyozandó, mert így a növények hozzászoknak a dőzsöléshez, és ezt követően egy egyhetes nyaralás alatt teljesen kiszáradhatnak. A gyökereik ugyanis a nagyobb vízmennyiséget a talaj közelében is fel tudják venni, és nem fognak arra törekedni, hogy a mélyebb talajrétegekbe is lenőjenek. Ha ez megtörténik, akkor egy kisebb csapadék nélküli időszakot is nehezebben fognak átvészelni.

Mindezeken kívül ki lehet próbálni azt is, hogy a lenyírt füvet nem összegyűjtve a komposztra visszük, hanem kint hagyjuk a füvön. Ezzel egyrészt nem szállítjuk el a még lebomlani képes tápanyagokat tartalmazó nyesedéket, másrészt a kint hagyott, lekaszált fű mintegy plusz talajtakaróként kevésbé engedi a talajban maradt, utolsó cseppnyi víztartalékokat is elpárologni.

Üde, zöld és élményekben gazdag gyönyörű nyarat kívánok Mindenkinek!

Kapcsolódó cikkek:

Miért részesítsük előnyben az őshonos növényeket a kertünkben?

2025. február 27. 05:40

A kertünk nemcsak a mi menedékünk, örömünk és kreativitásunk színtere, hanem számtalan élőlény otthona is. Nem mindegy, milyen növények élnek benne, és azokat hogyan gondozzuk. Miért érdemes minél több őshonos növénnyel körbevennünk magunkat?

Ritkább vendégek a madáretetőnél - II. rész

2025. február 25. 05:40

A fenyőfák lakói szintén a legritkább vendégnek számítanak az etetőnél hazánkban. A fenyőrigó, a fenyőszajkó és a fenyőpinty is egyedülálló látvány, így minden madármegfigyelő szerencsésnek mondhatja magát, ha találkozik velük.

Ritkább vendégek a madáretetőnél - I. rész

2025. február 23. 05:40

Vannak olyan fajok, amelyeknek megfigyelése az etetőnél csodaszámba megy. Ilyen vendégünk lehet a hósármány, a csonttollú, a süvöltő és a csíz is.

Mit jelent a rebarbara erőltetése?

2025. február 21. 05:40

A rebarbarát ismét kezdjük felfedezni és egyre többen ültetjük a kiskertjeink veteményeseibe. Termesztése nem bonyolult, és bizonyos trükkökkel befolyásolni is tudjuk a növekedését.

A póré: kellemes ízű, sokoldalúan felhasználható, egészséges zöldségkülönlegesség

2021. június 19. 05:39

A póréhagyma (Allium ampeloprasum L. var. porrum) az Alliaceae (hagymafélék) családjába tartozó, kétéves, lapos levelű, hagymatestet nem fejlesztő hagymaféle.

Az alma tápanyag-utánpótlása

2018. május 20. 13:00

Legkedveltebb gyümölcsünk tápanyag-utánpótlása nemcsak a növény egészsége miatt fontos, így érhetünk el megfelelő fizikai tulajdonságokat a gyümölcsnél, jó ízt és eltarthatóságot is.

A talaj káliumtartalma - aszályos évjáratokban megnő a káliumellátottság jelentősége

2022. január 10. 05:36

A megfelelő káliumellátottság javítja a nitrogénreakciót, gazdaságosabb lesz a nitrogén felhasználás. Aszályos évjáratokban pedig különösen megnő a felvehető kálium mennyiségének jelentősége.

VulcanAgro – AÖP-csomag. Biostimulátor és tápanyag együtt.

2023. április 5. 11:14

A VulcanAgro Kft. egy olyan csomagot állított össze, amelynek keretében biostimulátort és tápanyagot tudnak kijuttatni. A termékek így elszámolhatóak az AÖP keretében, várhatóan lényegesen kedvezőbben, mint amibe kerülnek.