Az odvas fák a holtfákhoz hasonlóan egy egészséges erdő szerves részei. Minél idősebb egy erdőállomány, annál több és változatosabb odú található benne, így különböző állatfajok számára nyújthat táplálékot, menedéket, vagy helyet az utódok felnevelésére. De hogyan alakulnak ki ezek az odvak a fán? Miért fontosak olyan sok állatfajnak?
Hogyan alakulnak ki az odvak a fán?
A fákon keletkező odvak különböző korhasztó gombák és odúkészítő állatfajok munkájának eredménye. Az odú kialakulásához a faanyag fizikai állapotának megváltozása (korhadása) szükséges, amit a fán keletkező sérüléseken bejutó gombák végeznek.
Ezek a sérülések, amelyeken keresztül a gombák bejutnak, számos különböző módon jöhetnek létre (pl.: vihar, villámcsapás, törések, állati tevékenység), és egyes gombafajok a fa más-más részein is képesek bejutni a fa szöveteibe: a gyökérzeten keresztül, ágak sérülésein, vagy a fa törzsén keletkező alkalmas területen.
A korhadás során a faanyag elkezd lebomlani, az alkotórészek összeesnek, és ennek köszönhetően a fában üregek képződnek. Az üregek mérete folyamatosan növekszik a korhadás természeténél fogva. Minél korhadtabb egy fa, annál több élőlénynek képes életfeltételeket biztosítani.
A korhadás mellett egy másik tényező is jelentős szerepet játszik odvak kialakításában, ez pedig nem más, mint az odúkészítő állatfajok szorgos munkája. Ennek a tevékenységnek hatalmas előnye van a korhadással szemben: sokkal gyorsabb és céltudatosabb odút készíteni, mint az évtizedek alatt elkorhadt fában keletkező üregekre várni. A legjelentősebb odúkészítők a harkályok, de egyes énekesmadarak is képesek odúkat készíteni a puha holtfákban (pl.: a búbos cinege és a kormosfejű cinege). A különböző méretű fajok megosztják egymás között a munkaterületet: a kisebb fajok általában a puhább fákat (pl.: fűzfa és nyárfa), a nagyobb termetű és erősebb csőrű madarak a keményebb fafajokat (pl.: tölgy, bükk) is megmunkálják.
Egyes fajok esetében a két üregképződési forma találkozik: a kisebb testű fajok csak abban az esetben képesek megmunkálni a keményebb fájú fafajokat, ha azokban a fákban jelentős mértékben korhadt a faanyag. Ezzel is magyarázható, hogy például a kis és a közép fakopáncsnak miért van nagy szüksége idősebb fákra.
Nem minden odúlakó odúkészítő!
Az odúkészítő állatokra és az idősebb fák alapvető jelenlétére elképesztő szükség van, ugyanis nem minden odúlakó állat képes elkészíteni a saját otthonát!
A harkályok saját odvaik készítésével rengeteg élőlény megtelepedését segítik elő, melyek vagy az odvakban nevelik fel az utódokat, vagy megpihennek bennük, esetleg ott töltik az egész telet a felhalmozott készletekkel. A harkályok jelenléte azért is rendkívül üdvözítő, mert évente új otthont készítenek maguknak, így az előző évi odúkba be is költözhetnek a többi odúlakók.
Ezek az élőlények, akik hálásak az odúkészítőknek: számos darázs- és lepkefaj, a madarak közül a cinegék, a baglyok, egyes galambfélék és a légykapók, továbbá a denevérek, mókusok, pelék, erdei egerek, sőt még a nyuszt és a vadmacska is.
A tökéletes otthon
Az üreges fa gyakorlatilag úgy működik, mint egy profin leszigetelt épület. A korhadás során keletkező és az üreg belsejében felhalmozódó törmelék idővel bomlani kezd, ekkor hő termelődik, így a téli hónapokban az odúlakó fajokat melegen tarthatja. A nyári melegben az élő fában áramló nedv hűtő hatása pedig megvédi az odúlakókat a hőségtől.
Az odú méretéből adódóan meghatározza, hogy azt melyik állatfajok tudják használni. Bonyolíthatja az „albérlők” kilétét, hogy ugyanaz az állatfaj más méretű odút használhat búvóhelyül, mint szaporodóhelyül. Ahhoz, hogy a fában a nagyobb gerinceseknek is megfelelő méretű odvak alakuljanak ki, lényegesen több idő szükséges. Ez az időtartam a különböző fafajok esetében eltérhet. Az üregek évtizedekig is növekedhetnek, mire az odúlakó állatok számára megfelelővé válnak.
Az odvas fák jelentősége a rovarok és denevérek számára
Ne feledkezzünk meg a kisebb testű lakókról sem! Az odvas fákban élő rovarfajok jelentős része képtelen néhány 10 méternél többet repülni. Ha ebben a távolságban nem talál odvas fát, az állat elpusztul. Az erdeifenyő, lucfenyő, nyír-, hárs-, tölgy- és égerfajok holtfáiban 300-nál is több rovarfaj fejlődhet – nagyságrendekkel több, mint az élő fában!
A hazánkban élő 26 denevérfajból 24 fajnak odvas fákhoz kötődik az élete! A denevérfajok az erősen elkorhadt, még lábon álló fákat keresik, amelyekbe felülről bele tudnak repülni.
További érdekességek
A kutatásoknak hála ma már hazánk területén is megkülönböztetünk különböző élőhelyeket, ahol az állat- és növényfajok függvényében különböző odúlakó közösségek alakultak ki:
- A hazai fenyvesekben készít odút a fekete harkály, a nagy fakopáncs, a kormosfejű és a búbos cinege.
- A bükkösöket kemény fájú fafajok alkotják, amelyek lassabban korhadnak, ezért nehezebb munkája van a fekete harkálynak, a hamvas küllőnek, a nagy és a fehérhátú fakopáncsnak. Jellegzetes odúlakó madarak a macskabagoly és az uráli bagoly, a fakuszok, egyes légykapófajok, a barátcinege és a széncinege.
- A középhegységeinkben fekvő tölgyeseket nagyon kemény fájú fafajok alkotják, ezért ezekben az erdőkben létfontosságú az idősebb, már korhadó fák jelenléte. A hamvas küllő, a fekete harkály, a kis, közép és nagy fakopáncs készít ezekben az erdőkben odút, és itt keres otthont a csuszka, az örvös légykapó, a rövidkarmú fakusz, a kék-, barát- és széncinege.
- A síkvidéki fűz-nyár ligeterdőkben a nagy és a kis fakopáncs, a zöld küllő, a fekete harkály, a nyaktekercs odvait foglalják el a légykapók, a kerti rozsdafarkú, a csuszka, a rövidkarmú fakusz, számos cinegefaj, de még a zöld levelibéka is! A nagyobb odvakat erdei fülesbaglyok és macskabaglyok lakják.
- Településeken és mezőgazdaságilag művelt területeken készíthet odút a zöld küllő, a nagy és a balkáni fakopáncs. Az elhagyott odúkat elfoglalhatja a füleskuvik, a rozsdafarkú, a búbosbanka, a nyaktekercs, a csuszka, a seregély, a mezei és a házi veréb, a szürke légykapó, a csóka és a szalakóta.
Felelős erdőgazdálkodás az élőhelyek védelméért
Az odúhoz kötődő állatok megőrzése szempontjából elengedhetetlen az odúkészítő állatok – különösen a harkályok – élőhelyeinek védelme. Erdeink biodiverzitásának megőrzése szempontjából fontos, hogy az erdőgazdálkodás során minél több korhadó és holtfa maradjon az élőhelyen!
Felhasznált irodalom:
Ónodi Gábor – Winkler Dániel: A holtfa szerepe az odúlakó madárközösségek kialakulásában
Kapcsolódó cikkek:
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
