2024. október 24.
Az uniós mezőgazdasági miniszterek megegyeztek a 2027-ben esedékes uniós agrárreform legfontosabb pontjaiban.
Mi valóban büszkék vagyunk azokra a kollégákra, akik a hazai agrárium érdekében „valamit” – nem is keveset – letettek az asztalra. Az augusztus 20-i Szent István államalapító királyunk ünnepe alkalmából Dr. Nagy István agrárminiszter kitüntetéseket adott át. Szent Istvánt Kós Károly országépítőként mutatta be, már a regénye címében is,…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
2019. június 9.
Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.
2019. április 21.
A tárgyalás legfontosabb témái az állat- és növényegészségügyi hatósági együttműködés, az agrár-élelmiszergazdaságra, az agrárdigitalizációra és a precíziós gazdálkodásra, valamint a GMO-mentes mezőgazdaságra vonatkozó együttműködés voltak.
2018. június 6.
A levél tartalma okán ide kívánkozik, a blogba, de van abban némi személyes indíttatás is, hogy szóba hozom…
Most is az Ő segített, meg az Ön titkára Ondré Péter. Kósa Lajos barátom azt kérdezte tőlem: - Te tudtad, hogy a Kisalföld ilyen termékeny? - Ezt, hogy érted? – kérdeztem vissza – kissé kétkedve. - Négy minisztert is adtunk, és ebből három óvári: Gergátz Elemér, Nagy Frigyes és most még egy Nagy, az István. - De Nagy István Újfehértói –…
Lapszám:
2018. június
Év:
2018
Hónap:
június
2018. május 14.
Nagy István közölte: ötvenezer közfoglalkoztatottat irányítana át a versenyszférába az agrárium számára a munkaerőhiány okozta feszültségek oldására.
2015. június 15.
Köztudott, hogy jelenleg az Európai Unió soros elnöksége tisztét Lettország látja el, így ezúttal június első napjaiban Rigában találkoztak az uniós agrárminiszterek a média akkreditált képviselőivel.