2020. október 15.
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a halhúsminőségi kérdésekre, a kitűnő haltermékek elismerésére, melynek része a földrajzi árujelzők létrehozása és a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy kialakítása is.
2020. július 20.
A kutatók úgynevezett indukált ginogenezis segítségével szerettek volna utódokat létrehozni a Duna vízrendszerében őshonos, fokozottan veszélyeztetett vágótok egy ivarérett génbanki egyedétől.
2020. július 10.
Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.
2020. június 29.
A halak genetikai állományának részletes elemzése révén számos különleges sajátosságra derülhet fény egy adott populációval kapcsolatban. Keszte Szilvia, a Szent István Egyetem (SZIE) fiatal kutatójának vizsgálatai révén például kiderülhet, hogy származásuk és genetikai állományuk alapján mely halpopulációk lehetnek a legértékesebbek, és melyeket érdemes kiemelten védenünk a jövő nemzedéke számára.
2020. június 11.
A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is.
2020. május 6.
A koronavírussal kapcsolatos járványügyi helyzet sajnos az akvakultúra ágazatot is súlyosan érinti. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egyaránt vonatkozik az intenzív és a tógazdasági haltermelésre.
2020. március 3.
A Nébih eljárást indított az elkövetővel szemben, továbbá felszólította, hogy igazolja a halak származását.
2020. január 20.
Természetvédő csoportok és szakemberek immár több éves hagyományt követve, minden évben megválasztják az év faját több kategóriában.
2020. január 16.
Az egy főre jutó halfogyasztás elérte a 6,73 kilogrammot. Az a cél, hogy ez a mennyiség 2023-ra egy kilogrammal növekedjen.