2019. április 19.
Sajnálatos, hogy a 2020 utáni hétéves tervezési időszak előkészítésekor nem újabb programok indításáról folyik a vita Brüsszelben, hanem arról, mennyi pénz fog rendelkezésre állni és ebből mennyi jut hazánknak.
2019. április 1.
A gabonafélék és készítmények forgalma 142 millió euró többletbevételt hozott az export 23,2 és az import 15,6 százalékos növekedése folytán.
2019. március 9.
Az import több mint fele – 51 százaléka – Ukrajnából érkezett, összesen csaknem 14 ezer tonna, ami több mint négyszerese volt a 2017-ben beszállított mennyiségnek.
2019. március 5.
Spanyolország elégedett lehet fő európai piacaira irányuló exportjával. A Németországba irányuló szállítmányok értéke 3 százalékkal, a Franciaországba és az Egyesült Királyságba szállított árué pedig 5, illetve 3 százalékkal nőtt.
2019. január 19.
Tavaly az USA szója eladásai Európában 243 százalékkal, míg a közel-keleti, észak-afrikai régióban 105 százalékkal emelkedtek.
2018. december 29.
Míg Írországban az elmúlt évben a vendéglátóipari szektor 60-80 euróért juthatott hozzá egy tonna hámozott burgonyához, addig most 340-350 eurót kell fizetniük
2018. december 18.
A fenyőfatermelés egy igen hosszú, 10-14 éves folyamat, és elég kockázatos a munka eredménye. A termelési, illetve értékesítési nehézségek mellett további problémát jelentenek a gazdálkodóknak a magas bérleti összegek.
2018. december 12.
Az orosz mezőgazdasági termékek exportjának értéke tavaly meghaladta a 20 milliárd dollárt, ami húsz év alatt több mint 18-szoros növekedést jelentett, és túlszárnyalta a fegyverkivitel értékét is.
2018. december 2.
Az olasz, francia, spanyol, és portugál emberek büszkék a boraikra, és nem óhajtanak kaliforniait inni, bármilyen jó szőlő is terem odaát. Ennek tehát semmi köze a vámtarifákhoz.