Állattenyésztés

Elárasztja az uniót az ukrán tojás

Szuperfarm

Több mint négyszeresére emelkedett az Ukrajnából származó tojás mennyisége az EU-ban, de az unió tojáskivitele még mindig jóval az import fölött van. Eközben jelentősen csökkent a magyar tojásimport, az export pedig nőtt - írja a Szuperfarm.

Az Európai Unió tojástermékimportja 19 százalékkal emelkedett 2018-ban a 2017. évihez viszonyítva, és közel 27 ezer tonna volt – írja piaci jelentésében az Európai Bizottság adataira hivatkozva az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Az import több mint fele – 51 százaléka – Ukrajnából érkezett, összesen csaknem 14 ezer tonna, ami több mint négyszerese volt a 2017-ben beszállított mennyiségnek. Eközben USA-ból származó tojás mennyisége 44 százalékkal 6 ezer tonnára, Argentínából pedig 34 százalékkal 2 ezer tonnára csökkent.

Az unió tojástermékexportja tavaly 5 százalékkal emelkedett, és elérte a 219 ezer tonnát. Japán 28, Svájc pedig 18 százalékkal részesedtek az exportból, és együttesen 102 ezer tonna tojást vásároltak a közösségből. Japánba 17 százalékkal emelkedett a kivitel, Izraelbe pedig 79 százalékkal több tojást szállítottak az uniós exportőrök.

A KSH adatai alapján Magyarország héjas tojás importja 2018-ban 17,6 százalékkal, 21,2 ezer tonnára csökkent, ezen belül pedig 11,3 százalékkal kevesebb, 6,5 ezer tonna friss tojást vásárolt a nemzetközi piacról, mint egy évvel korábban.

A héjas tojás exportja 14,5 százalékkal, 9,9 ezer tonnára emelkedett, ezen belül a friss tojás kivitele 86 százalékkal, 1,6 ezer tonnára nőtt.

Az Európai Bizottság adatai alapján az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 129 euró/100 kilogramm volt 2019 januárjában, ami 24,6 százalékkal maradt el a 2018. januári átlagártól. Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 28,1 százalékkal 25,5 forint/darabra csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Ukrajnában a tavaszi vetés 98 százalékával végeztek

2021. június 5. 07:38

A minisztérium szerint a kedvező időjárás segíthet Ukrajnában az idén legalább 75 millió tonna gabona betakarításában, szemben a 2020-as 65 millió tonnával.

Moszkva szerint nincs veszélyben a fekete-tengeri gabonakereskedelem

2021. április 18. 08:22

Oroszország azon terve, hogy ideiglenesen korlátozza a külföldi hadihajók mozgását a Fekete-tenger egy részén, nem érinti a Kercsi-szorost - jelentette a RIA hírügynökség, jelezve, hogy az orosz-ukrán feszültségek alacsonyabb kockázatokat jelentenek a regionális kereskedelem, így az agrárpiacok számára.

Eddig 37,6 millió tonnás az ukrán gabonatermés

2020. szeptember 27. 12:03

A kijevi agrárminisztérium arra számít, hogy a gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról az ország legnagyobb részén jelentkező súlyos aszály miatt.

Ukrajna eddig 15,6 millió tonna gabonát exportált

2022. november 17. 07:37

Ukrajna a 2022/2023-as gazdálkodási szezonban eddig csaknem 15,6 millió tonna gabonát exportált, ami 30,8%-os csökkenés az előző szezon azonos időszakához mért 22,5 millió tonnához képest.