Agrárközélet
Agrárközélet

Majdnem 400 millió euró volt az exporttöbblet januárban

Majdnem 400 millió euró volt az exporttöbblet januárban

MTI

Januárban az export euróban kifejezett értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A külkereskedelmi áruforgalom aktívuma 215 millió euróval 392 millió euróra csökkent - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az aktívum 10 millió euróval nagyobb az első becslésben közölt értéknél, amikor 0,1 százalékponttal kisebb exportnövekedést jelzett a KSH.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 4,3, exportban 3,3 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 1,0 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 3,5, a dollárral szemben 10 százalékkal gyengült – tette hozzá a jelentés.

Idén januárban a kivitel értéke 9,0 milliárd euró (2885 milliárd forint), a behozatalé 8,6 milliárd euró (2762 milliárd forint) volt.

A gépek és szállítóeszközök kereskedelme a kivitelben és a behozatalban egyformán 7,3 százalékkal nőtt. A közúti járművek exportja 14,9, míg importja 2,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, amiből 776 millió euró exporttöbblet származott. A növekedést a személygépkocsik és azok alkatrészeinek kereskedelme határozta meg.

A feldolgozott termékek exportja mindössze 0,1 százalékkal, importja viszont 6,2 százalékkal nőtt a tavaly januári adathoz képest, a deficit 357 millió euróra nőtt. A vas, acél és színesfémek importtöbblete 216 millió euró volt, a gyógyszerkerekedelem aktívuma az export 12,2 százalékos és az import 2,7 százalékos növekedése következtében 82 millió euró volt. A gabonafélék és készítmények forgalma 142 millió euró többletbevételt hozott az export 23,2 és az import 15,6 százalékos növekedése folytán. A húsexport 12,0 százalékkal visszaesett, az import 1,8 százalékkal nőtt.

Az Európai Unió tagállamaiba irányuló kivitel 8,7, az onnan érkező behozatalé 4,4 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi többlet 331 millió euróval nőtt, és 1,2 milliárd eurót tett ki.

Az unión kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 2,4 százalékkal csökkent, a behozatalé viszont 25,9 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi egyenleg ezáltal 546 millió euróval romlott, és 817 millió euró passzívumot mutatott.

A februári külkereskedelmi termékforgalom első becslését április 8-án közli a KSH.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Terményárak: lanyha piac, a kukoricánál jelentős árcsökkenés valószínű.

2019. szeptember 11. 10:30

Az európai és az észak-amerikai piacokon az elmúlt hét továbbra is lanyha volt, az árak csökkenő tendenciát mutattak.

Két hónapos hosszabbítást javasolnak az oroszok

2023. március 14. 10:39

Oroszország kész megújítani az ukrajnai gabonaszállítási megállapodást, de rövidebb távra.

Túl későn érkeztek az esőzések néhány orosz régióiban

2020. május 12. 08:02

Oroszországban, mely a világ legnagyobb búzaexportőre, áprilisban tartós száraz időjárás volt tapasztalható, amelyet májusban esőzések váltottak fel.

Bodzakészítményekkel, mézzel és mangalicahússal ismerkedhetnek Szingapúrban

2023. április 25. 12:29

Nyolcadik éve szervez közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum a délkelet-ázsiai (ASEAN) térség egyik legjelentősebb élelmiszer- és ital szakkiállításán.