Címke: Kénhiány

Korábban a kénhiány szinte ismeretlen volt a növénytermesztésben, de az intenzív termesztési módszerek alkalmazásával egyre gyakoribb élettani betegség lett.

A kénhiányos növény fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és lassúbb a fehérje szintézise. A korlátozott növekedés elsősorban a lombozatra érvényes.

A késő ősz sok helyen jelentős csapadékot hozott. Végre elkezdtek a talajok nedvességgel feltöltődni (sajnos, csak 40–50 cm mélységig), azonban hideg nélkül a növények vegetációja nem áll meg.

Az egyre szárazabb éghajlatunk hosszan tartó stresszt okoz a termesztett növényeinknek. A védekezés egyik fontos eleme a tápanyagok harmóniája. Ebben különös szerepe van a kénnek, mint másodlagos makroelemnek.

A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és a fehérje szintézise. A ként a növények főleg szulfát formában veszik fel a talajból, de a levegő kéndioxid-tartalmát is képesek hasznosítani. Magában ként trágya formájában nem szoktunk adni, más tápelemek kísérőanyagaként visszük a tápoldatba (talajba).

Nitrogén, a foszfor és a kén azok az ásványi tápanyagok, amelyek a legfontosabb szerepet játszák a növények elsődleges és másodlagos anyagcsere folyamataiban, mint szerkezet-alkotó és funkcionális elemek. Részt vesznek a fehérjék, az örökítő anyagok, az energia tároló és szállító vegyületek, valamint a növények stressztűrő képességét befolyásoló szerves anyagok kialakításában.

A kéntrágyázás fontosságát jelzi az a tény, hogy a növények által a vegetációs időszakban a talajból felvett kén mennyisége alig marad el a foszforétól.

Zöldségtermesztő körökben a ként elsősorban, mint növényvédő szert ismerik, növénytáplálási jelentőségével kevesebbet foglalkoznak.