2023. december 21.
Egyre terjed a tisztán elektromos hajtás a mezőgazdaságban, a Manitou is a közelmúltban mutatta be zéró-emissziós, szinte zajtalanul működő rakodógépét.
2020. szeptember 7.
Az augusztust szokás szerint a John Deere nyerte, ezúttal 41 darabbal, ami 23 százalékos piaci részesedést jelent.
2020. március 24.
A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések.
2020. február 4.
Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg.
2019. december 12.
Az AXIÁL Kft. a korábbiakhoz hűen, a rendezvény legnagyobb kiállítójaként a D pavilon 5000 négyzetméteres területén rendezi be standját, mutatja be termékeit és szolgáltatásait, melyek között számos világmárka is megjelenik.
2019. május 16.
Véget ért a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is kiállított 1500 négyzetméteren. A mezőgazdaságigép-forgalmazó cég elsősorban az állattartás technológiájára fókuszált.
2019. május 6.
Magyarország egyik legsikeresebb mezőgazdaságigép-forgalmazója 2019-ben is 1500 négyzetméteren várja partnereit Hódmezővásárhelyen, hogy bemutathassa számukra legújabb és legnépszerűbb modelljeit.
2019. január 13.
A hagyományokhoz hűen az AXIÁL Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját.
2018. április 20.
Kevesebb, mint egy hónap múlva, 2018. május 10-11-12. napokon immáron 25. alkalommal nyitja meg kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melynek a Hód-Mezőgazda Zrt. ad otthont.