2017. június 12.
Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén június 7-én a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Bednar ismét nagyszabású szántóföldi nap keretében mutatta be legkülönfélébb szántóföldi munkagépeit – közöttük számos újdonságot – a csehországi Sloveč-ben.
2017. április 25.
Rod Smith brit gazdálkodó 2015-ben az őszi búza betakarítása során 16,5 t/ha termésátlagot ért el, amivel világrekordot döntött. De mi is a sikerének a titka?
Mindazonáltal nem tehetem meg a tisztelt olvasóval, hogy mintegy bevezetésként ne tegyek említést annak az összetett talajművelési szemlélet kialakulásának körülményeiről, amelyet képviselek. Édesapám közlekedés-gépész végzettsége okán „csupán” 24 éve kezdte el teljes állásban a gazdálkodást, azaz folytatni felmenői munkásságát. Dr. Bódis László,…
Lapszám:
2017. március
Év:
2017
Hónap:
március
Tapasztalataim és a gazdák tapasztalatai alapján egy gazdasági éven belül az időjárási szélsőségek aránya folyamatosan növekszik. Ezek a szélsőségek már most is – és a jövőben – még inkább nehéz feladatok elé állítják a gazdákat. Szakítani kell a „több éve így csináljuk” szemlélettel, több területen is módosítások szükségesek, többek között…
Lapszám:
2017. március
Év:
2017
Hónap:
március
2017. február 20.
A talajok sérülékenysége megnövekedett, a gyógyító művelések elvégezhetősége szűkebb korlátok közé került.
2017. február 16.
Az Egyesült Államokban a termőhelyi feltételek változásának következtében a talajművelés új irányzata jelent meg.
2017. február 14.
A talajművelés a neolit forradalom (i.e. 12. évezred: vándorló, vadászó-gyűjtögető életformáról a letelepült, földművelő életformára való áttérés) óta elválaszthatatlan, szerves része a növénytermesztésnek.
2017. január 13.
A műveletek és eszközök helyes megválasztása csak az agrotechnikai igények ismeretében lehetséges.
2016. október 7.
Időben meg kell ismerni a lehetséges klíma eredetű károkat (mert amikor bekövetkezik, késő), és meg kell tanulni a kárcsökkentés változatos módszereit.