Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
Szeptemberi hajnal
(Dr. Bódis László)
A HÓNAP TÉMÁJA
A főbb növényi termékek világpiaci kilátásai (1.) Fontosabb gabonafélék
(Dr. Potori Norbert, Varga Edina)
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet szakemberei írásukban többféle makrogazdasági felvetésen alapuló középtávú előrejelzések alapján a gabonafélék és a kukorica világpiaci kilátásait ismertetik. Részletesen bemutatják, hogyan alakult a világ és Magyarország búza- és kukoricatermése 2006-ban, illetve milyenek a 2007-es várakozások. A kukorica és a búza világpiaci árának várható alakulását nézve, a 2006-os árszinthez képest 2016-ra csak kismértékű csökkenést prognosztizálnak, mely az EU számára több szempontból sem lesz kedvező. Egyrészt drága lesz a bioetanol-gyártás legfontosabb alapanyaga, másrészt tovább romlik az állattenyésztés versenyképessége. Az írásban az EU agrárszabályozásában bekövetkezett és a közeljövőben bekövetkező változásokra is rávilágítanak a szakemberek.
FÓKUSZBAN AZ ŐSZI BÚZA
Búzaminőség és agrotechnika
(Dr. Árendás Tamás, Dr. Láng László, Dr. Bónis Péter, Dr. Berzsenyi Zoltán)
Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete szakemberei írásukban a búzaminőség és az agrotechnika összefüggéseit szemléltetik. A tervezett mennyiség és minőség elérése, a termesztés biztonságának növelése a növények optimális trágyázásán alapul. A korszerű trágyázási szaktanácsadási rendszerek a trágyázási kutatások és a termesztési gyakorlat több évtizedes hazai eredményei alapján teszik lehetővé a környezetkímélő, költségtakarékos búzatermesztést. A minőségi termelés jobb talajállapotot feltételez, ezért kerülni kell a talajok kiszárítását, tömörödését előidéző eljárásokat, ugyanis ezen eljárások nyomán csökken a talajok hasznos biológiai tevékenysége, lelassul a tarlómaradványok, trágyák, tápanyagok feltáródása, romlik a növény tápanyag- és vízfelvétele.
Mit mutat a Magyar búza? Riport
(Kosztolányi Attila)
Dr. Réther Attilát, a Concordia Közraktár Zrt. – Gabona Control igazgatóját a cég tevékenységéről, az idei magyar búza minőségéről, a főbb minőségi paraméterekről kérdeztük.
Nézzünk a számok mögé! Búzatermés – 2007
(Dr. Bódis László, Petőházi Tamás)
A szerzők elemzésükben az idei búzatermés alakulását foglalják össze. Az országos adatokon belül külön ismertetik az ún. régiós eredményeket is.
A korai, ritka vetésű búza termesztéstechnológiájának tapasztalatai az idei aszályos időjárás tükrében
(Kosztolányi Attila)
Az Agrofórum májusi lapszámában már beszámoltunk a korai, csökkentett csíraszámmal vetett búza termesztéstechnológiájáról, a benne rejlő lehetőségekről. Figyelembe véve az idei aszályos időjárást, úgy gondoltuk, a terméseredmények birtokában talán érdemes lehet az olvasók számára annak bemutatása riportok keretében, hogyan vizsgázott ez a termesztéstechnológia a mögöttünk álló enyhe tél és tavasz, valamint a rendkívül száraz nyár nyomán a technológiát 2006-ban kipróbáló gazdaságokban.
Búzatrágyázás 2007/08 (x)
A LINZER AGRO TRADE Hungary Kft. őszi és tavaszi műtrágyázásai ajánlata a búzatermesztők számára.
Az idei év őszi kalászos vetőmag-szaporítási tapasztalatokról
(Benke Zoltán)
Az MgSzH Központ szakembere írásában több évre visszamenően összefoglalja, hogyan alakult az őszi kalászos vetőmag-szaporítások keretében a szemlélt területek és a fémzárolt vetőmagok nagysága. Az idei vetőmag-szaporítási tendenciák bemutatása után a rendelkezésre álló fajtákat veszi számba a szerző. A cikk lezárásaként az őszibúza-vetőmag fémzárolások várható alakulásáról szerezhet információt az olvasó.
A karcagi őszi búza fajták az idei szélsőséges időjárásban is megállták a helyüket (x)
(Puskás Árpád, Győri Zoltán)
Hogyan bizonyítottak a karcagi őszi búza fajták a 2006/2007. évi tenyészidőszakban? A választ megtudhatják a DE ATC Karcagi Kutató Intézet szakembereinek írásából.
Az őszi búza termesztését befolyásoló vírusbetegségek
(Dr. Kuroli Géza)
Gabonatermesztésünk eredményességét jelentős mértékben befolyásolják a kórokozó vírusok. A hazai kalászos növényállományokat közel 50 patogén vírus és fitoplazma károsítja, melyek közül a legjelentősebbeket táblázatban összegyűjtve mutatja be a szerző. A fontosabb vírusok okozta károk, valamint a megmutatkozó tünetek ismertetése mellett a vírusvektorokról, a kármegelőzés és kármérséklés lehetőségeiről is tájékoztat az írás.
Jelentős terméskiesést okoztak a kalászosok vírusbetegségei (x)
(Fehér Tamás)
A Magyar Kwizda Kft. rovarölő szer kínálata a kalászosok vírusbetegségeinek megelőzésére.
Csávázással a gabonafélék gombabetegségei ellen
(Dr. Békési Pál)
Az írásból a gabonafélék csávázással korlátozható gombabetegségeit, illetve kórokozóit tekinthetik át az olvasók. A szerző részletesen bemutatja és ismerteti a gabonabetegségek főbb csoportjait (üszögbetegségek, szártő-betegségek, levélfoltosság-okozók, rozsdabetegségek, lisztharmat, kalászfuzáriózis) és a fontosabb kórokozók morfológiáját, biológiáját és a csávázási lehetőségeket.
Amit a vetőmagok csávázásáról tudni érdemes (x)
(Chemtura)
A Chemtura a Vitavax 2000 (karboxin+thiram) csávázó szert és annak előnyeit ajánlja a növénytermesztők figyelmébe.
Őszi kalászosok őszi vegyszeres gyomirtása
(Hoffmanné Pathy Zsuzsanna)
A jövő évi jó termés érdekében, már az idei ősszel minden szükségeset meg kell adni az őszi kalászosoknak, ez alól az őszi gyomirtás sem lehet kivétel. Napjainkra az őszi kalászosok őszi vegyszeres gyomirtása sok helyen beépült a növénytermesztési technológiába, míg máshol még ki sem próbálták. Éppen ezért a szerző írásában az őszi gyomirtás előnyeire, valamint a gyomok károsító hatásai közül a talaj vízkészletének felhasználására hívja fel a figyelmet. Az Országos Gyomfelvételezések adatai alapján ismerteti a legfontosabb gabonagyomokat. A cikk lezárásaként kitér arra, milyen szempontokat kell figyelembe venni az őszi, gabonában alkalmazható gyomirtó szer megválasztásakor.
Logran 20 WG – biztonságot nyújt, szabadságot ad (x)
(Kurtz György)
A Syngenta Kft. a Logran 20 WG-t (triaszulfuron) ajánlja a kalászosok biztonságos őszi gyomirtására.
Az EURO-búza várható áralakulása a tőzsdén az új termésig
(Vágó György)
A Hamilton Tőzsdeügynökség Zrt. szakembere az EURO-búza tőzsdei áralakulását prognosztizálja írásában.
IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN
Kísérleti vizsgálatok kukoricabogár kártételének kimutatására távérzékeléssel
(Fényes Diána, Nádor Gizella, Oravecz Sándor, Vasas László)
A Földmérési és Távérzékelési Intézet Távérzékelési Központja (FÖMI TK) műholdfelvételek elemzése alapján próbálja földrajzilag beazonosítani a kukoricabogár lárvakártételét. A FÖMI szakemberei írásukban a kukoricabogár lárvakártételének távérzékeléses módszerrel való kimutatására kidolgozott vizsgálat eredményeit, és az ezekből eddig levonható következtetéseket ismertetik.
Termésbecslés az EU-27 tagállamokra
(Oravecz Sándor)
A Földmérési és Távérzékelési Intézet szakembere írásában az Európai Bizottság által július végén az EU-tagállamokra vonatkozó termésbecsléseket ismerteti.
Ismét a gyomirtószer-utóhatás kockázatairól
(Hoffmanné Pathy Zsuzsanna)
Az idei aszályos időjárás a repce előveteményeiben használt gyomirtó szerek lebomlását rendkívül megnehezítette, ezért a Somogy Megyei MgSzH NTI szakembere írásában a repcére fitotoxikus gabona-gyomirtó szereket foglalja össze.
A Caramba SL formába hozza a repcét (x)
(Pálfay Gábor)
A BASF Hungária Kft. fejlesztőmérnöke a Caramba SL (metakonazol) használatának előnyeit mutatja be a repcetermesztők számára.
Hungavit – a korszerű válasz (x)
(Pais István)
A Biolife 2000 Zrt. intenzív HUNGAVIT repcetechnológia javaslatát ajánlja a termesztők figyelmébe.
Scotts sikerreceptek – ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS (x)
Az Agroblen műtrágyacsalád használatának előnyei szőlő- és gyümölcstelepítéskor.
FIGYELMÉBE AJÁNLJUK!
A magyar fűszerpaprika termesztéséről
(Kosztolányi Attila)
A szerző írása elején rövid áttekintést ad az elmúlt években, a fűszerpaprika ágazatban történt változásokról. Bemutatja a fűszerpaprika klasszikus termesztő körzeteit, a fűszerpaprika élettani igényeit. Részletesen foglalkozik a fajtaválasztás kérdésével, a legújabb fajtákkal, hibridekkel. A termesztéstechnológia elemeinek ismertetése során kiemeli az új, intenzív termesztéstechnológiai módszereket, azok használatának előnyeit. Az írás lezárásaként a fűszerpaprika minősége, a szedés, a tárolás, az érlelés témaköre kerül bemutatásra.
Aeroallergén nyári gyomok
(Dr. Juhász Miklós)
Hazánkban a három fő pollenszezon, a tavaszi (ún. fa-), a nyári (ún. fű-) és a későnyári (ún. gyom-) pollenszezon közül az utóbbi a legnagyobb jelentőségű, ugyanis ebben az időszakban termelődik a legtöbb pollen, valamint a szénanáthás betegek száma is ebben az időszakban a legmagasabb. Jelen cikkben a szerző a hazai allergénként megismert és a pollencsapdákban leginkább befogott gyomfajokkal foglalkozik.
Családi szőlőbirtok a Szekszárdi borvidéken
(Szekretár János)
A szerző saját szőlőültetvényét mutatja be az olvasók számára, mely a Szekszárdi Történelmi Borvidéken található. A sor- ás sorközművelés, az ápolás fontosabb mozzanatainak ismertetésén túl, az idei év növényvédelmi sajátosságaiba, valamint a család szőlőműveléssel kapcsolatos „hitvallásába” is betekintést enged az írás.
Elfelejtett növényünk, a kender
(Dr. Iványi Ildikó)
Nyugat-Európában az 50 évig nem termesztett kender az 1990-es években újjászületésen ment keresztül, ugyanakkor Magyarországon termesztése majdnem megszűnt. A szerző több mint ötven év adatain keresztül mutatja be a rostkender hazai vetésterületének és termésátlagának változásait. Részletesen ismerteti továbbá a kender felhasználásának lehetőségeit Európában és Magyarországon.
A kendertermesztés gazdasági értékelése
(Dr. Iványi Lajos)
A tanulmány a kender gazdasági értékelésével, a termesztés költségeinek és hozamának elemzésével foglalkozik, úgy, hogy a költségeket és a hozamszinteket a hasznosítási célok szerint kalkulálja. Az írás az energiakender témakörét is érinti, amelynek elterjedése a közeljövőben várható.
Több lábon, a Homokhátságon
(Kurucz Miklós)
A Duna-Tisza közének három megyében elhelyezkedő jellegzetes tájegysége a Homokhátság. Az alföldi tanyavilág legjellegzetesebb része ez, ahol sokan még mindig a családi szükségletek megteremtését tartják elsődlegesnek, és az értékesítés a maradékelv alapján történik. A térség egyik településén, Kunadacson gazdálkodik Szél István családi gazda, akit a tanya, a homok már apró gyermekként magához kötött.
A növényvédő szerrel szennyezett hulladékok visszagyűjtésének 2006. évi eredményei (x)
(Lantos Péter)
A Cseber Kht. ügyvezető igazgatója az általuk koordinált növényvédő szeres göngyölegek visszagyűjtésének 2006. évi eredményei ismerteti.
GÉPESÍTÉS, GÉPEK
CLAAS újdonságok (1.) – Betakarító gépek
(Dr. Demes György)
Mint néhány éve, a CLAAS vezetői most is Magyarországra invitálták az európai szaksajtó képviselőit, hogy az elmúlt időszakban végrehajtott fejlesztések egy részéről sajtótájékoztató, illetve az azt követő bemutató keretében adjanak számot. Az igazi szenzációt egy teljesen új CLAAS kombájn, a CLAAS TUCANO bemutatása jelentette. A sajtótájékoztatóról készült cikkünk első részében erről az új kombájnról, illetve a már ismert CLAAS betakarító gépeket (LEXION, MONTANA) érintő újdonságokról számolunk be olvasóinknak.
A Challenger program tovább bővül (x)
(Dr. Jóri J. István)
Bővülő kínálat a Challenger traktorok hazai forgalmazójától a HUNTRACO Zrt.-től.
Változatos programok a hazai és a világ szántóversenyeken
(Dr. Demes György)
A Magyar Szántóverseny Szövetség július végén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott sajtótájékoztatóján adott számot a szaksajtó képviselőinek az idei hazai szántóversenyek programjáról, és ismertette a világ szántóverseny megrendezésének helyét és idejét. A sajtótájékoztató után a versenyekkel kapcsolatos eddigi történésekről kérdezte kollégánk a Magyar Szántóverseny Szövetség elnökét, dr. Jóri Istvánt.
A VOGEL-NOOT vetőgépgyár vásárlásával bővíti kapacitását (x)
Újdonságok Vogel&Noot Mezőgépgyártó Kft. kínálatából.
Országjáró körút a Massey Ferguson traktorokkal és Väderstad munkagépekkel
(Dr. Demes György)
A Väderstad Kft. és a Massey Ferguson traktorokat forgalmazó Austro Diesel GmbH ismét országjárásra invitálta partnereit július 23. és augusztus 3. között. Az ország tíz különféle helyszínén sorra kerülő szántóföldi bemutatókon közvetlen közelről lehetett az MF traktorokat és Väderstad munkagépeket megtekinteni. Az országjáró körút után a bemutató-sorozat céljával, tapasztalataival kapcsolatban kérdeztük a két cég vezetőjét, Kalmár Tibort a Väderstad Kft. ügyvezetőjét és Lőwi Vilmost az Austro Diesel GmbH magyar kereskedelmi vezetőjét.
Väderstad-klinika. „A siker titka a magas színvonalú gépesítés” (x)
A talajművelés és a vetés tapasztalatai Väderstad munkagépekkel.
EGYÉB KÖZLEMÉNYEK
Isten veled János, nyugodj békében! Emlékezés Hetyei Jánosra
(Dr. Bódis László)
Egy rendhagyó, baráti emlékezés Hetyei Jánosra.
Agrármúltunk nagyjai Horváth Géza (1847-1937)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Horváth Géza életútját és munkásságát ismerhetik meg.
Jogi oldal. Támogatás a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez
(Dr. Szabó Lajos)
A jogi szakértő írásában az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozandó, a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről kiadott rendeletet ismerteti. Bemutatja e jogcímen igénybe vehető támogatás célját, illetve, hogy kik jogosultak a támogatás igénybevételére és milyen dokumentumokat kell a támogatási kérelemhez mellékelni.
Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.