Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
Év eleji köszöntő
(Dr. Bódis László)
Házunk tája
(Molnár Zoltán)
A HÓNAP TÉMÁJA
A fajta- és vetőmag-minősítés múltja, jelene és jövője
(Ertseyné Dr. Peregi Katalin)
A cikk keretében az „50 éves a Magyar Hibridkukorica Program” címmel, Debrecenben megrendezett emlékülésen elhangzott előadás szerkesztett változatát ismerhetik meg, mely a fajta- és vetőmag-minősítés történetét taglalja egészen a kezdetektől.
Ülést tartott a Fajtaminősítő Bizottság Szántóföldi Növények Szekciója
(Ertseyné Dr. Peregi Katalin, Dr. Lázár László)
A Fajtaminősítő Bizottság Szántóföldi Növények Szekciója 2008 novemberében tartotta ülését. Az ülés alkalmával állami elismerést kapott őszi búza, őszi árpa és őszi káposztarepce fajtákat és azok fontosabb tulajdonságait táblázatos formában adják közre a szerzők.
FÓKUSZBAN A BORKEZELÉS, BORMINŐSÍTÉS
Borminősítési és borellenőrzési helyzetkép Magyarországon
(Barátossy Gábor, Dr. Kocsi Emília)
Az írásból megtudhatják, mivel foglalkozik az MgSzH Központ Borminősítési Igazgatósága, milyen a szervezeti felépítése, továbbá arról is áttekintést kaphatnak, hogyan történik a must, a bor, a borpárlat és egyéb borgazdasági termékek minősítése.
A bor dicséretéről
(Kurucz Miklós)
Jelen írás a bor körül „utazásra” invitálja az olvasókat.
Néhány tanács az újborok kezeléséhez
(Dr. Pásti György)
A bor teljes letisztulásához, ízének és zamatának kialakulásához öntisztulásra, természetes stabilizációra és/vagy néhány borkezelési eljárásra van szükség. Ezek közül a modern újborkezelési technológia fontosabb elemeivel (fejtést, borkénezés, derítés) ismerkedhetnek meg az írást elolvasva.
IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN
Egy elmaradt hozzászólás szeptemberből…
(Dr. Inczédy Péter)
Már elődeink is írták… rovatunk állandó szerzőjének a XVI. Útkeresés „GMO moratórium de meddig?” rendezvényhez kapcsolódó hozzászólása, mely a készített kiadvány szerkesztői jegyzetét is pótolhatná.
Tavaszi árpa országos fajtakísérlet eredményei, 2008 (1.)
(Dr. Tomcsányi András)
Sörárpatermesztés eredményessége szempontjából létfontosságú, hogy a tavaszi árpa fajták viselkedéséről, tulajdonságairól a termelők objektív kísérletek alapján tájékozódhassanak. Ehhez nyújt segítséget a Gabonatermesztési Kutató Kht. szakembere, aki írásában az általuk beállított fajtakísérlet eredményeit mutatja be.
A Jubileum metamorfózisa (x)
(Farády László)
Régi gyomirtó szer csomag új összetételben a Bayer CropScience 2009-es kínálatában.
Államilag elismert őszi búzafajták 2008. évi kísérleteinek növénykórtani eredményei
(Hertelendy Péter)
Növénykórtani szempontból az egyes kórokozók genetikai anyagában bekövetkezett változásokat, új rasszok megjelenését, valamint a rasszok arányaiban történő eltolódást csak a már elismert fajták kísérletében lehet észrevenni. Most az őszi búza fajták 2008-as posztregisztrációs kísérleteiben fellépő fontosabb gombabetegségeiről olvashatnak.
A neuralgikus (marginális) pont (x)
(Tamás István)
Magyar Kwizda „Táplálunk és védünk” Programját ajánlja 2009-ben is a piaci kihívások egyik megoldási alternatívájaként a termelők figyelmébe.
Műtrágyahiány Magyarországon, 2009 tavaszán? (x)
Hogyan készül fel a LINZER AGRO TRADE Hungary Kft. a tavaszi műtrágyapiacra?
FIGYELMÉBE AJÁNLJUK
A 2008-as év időjárásának áttekintése a növénytermesztés szempontjából
(Vadász Vilmos)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szakembere a növénytermesztés szempontjából legfontosabb időjárási elemek alakulását értékeli, áttekintve a mögöttünk hagyott 2008-as évet.
Az elmúlt kalászos szezon növényvédelmi szemszögből (x)
(Tóth Csantavéri Szilvia, Máté Endre, Kurtz György)
Ismerjék meg, hogyan vizsgáztak a Syngenta Kft. gyomirtó-, gombaölő- és rovarölő szerei az elmúlt tenyészidőszak során kalászos kultúrákban.
Összefoglaló visszatekintés a 2007-2008-as termelési év növényvédelmi helyzetére (1.)
(Tóth Miklós)
Az MgSzH Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának szakembere írásában főbb kultúrák szerinti bontásban tekinti át a szántóföldi növények elmúlt évi növényvédelmi helyzetét.
Kipróbáltam a Taltost (x)
Új, széles hatásspektrumú gyomirtó szer a Dow AgroSciences kínálatában a gabonatermesztők számára.
Kipróbáltam az Ikarust (x)
A Dow AgroSciences az Ikarus (klopiralid + pikloram+ aminopiralid) gyomirtó szert ajánlja őszi káposztarepcében a magról kelő és évelő kétszikű gyomnövények ellen.
Dióhéjban a KITE bemutatóin elhangzott szakmai előadásokról. Tudósítás
(Dr. Széll Endre) 46
A KITE 2008. szeptember 2-án a Hajdú-Bihar megyei Hajdúböszörményen, 2008. szeptember 4-én a Zala megyei Hahóton azonos programmal tartott országos gépbemutatót. A meghatározó témakörökben – talajművelés, vetés, növényápolás, valamint a precíziós gazdálkodás – két előadás hangzott el. Az elmúlt évtizedek talajművelési kísérleteinek és gyakorlatának tapasztalatait Búvár Géza vezérigazgató foglalta össze. Gazdálkodás precízen – precíziós gazdálkodás tudnivalóit Hadászi László (üzletág-igazgató) ismertette.
Kipróbáltam a Genius-t (x)
Próbálja ki ön is a Genius (aminopiralid + piroxszulam + floraszulam + kloquintocet-mexil) gyomirtó szert kalászosokban a magról kelő és évelő kétszikű, valamint a magról kelő egyszikű gyomnövények ellen.
A Corvinus Egyetemen üléseztek a növényorvosok és növényvédő mérnökök
(Molnár Zoltán)
November 12-én rendezte meg a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara – immár harmadik alkalommal – a Növényorvos Napot. A rendezvény célja az volt, hogy a növényorvosok, növényvédő mérnökök naprakész információkkal rendelkezzenek a növényvédelem területén bekövetkező változásokról.
Mit tett a Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara…
(Dr. Vályi István)
Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöke röviden összefoglalja a Kamara lépéseit az új uniós, napirenden lévő növényvédelmi szabályozással kapcsolatban, ill. áttekintést ad a várható szervisszavonások okairól és hatásairól a fontosabb kultúrák szerint.
A SYNPLUS hibridek termesztési ajánlata – hogy a termés még nagyobb legyen! (x)
(Boncsarovszky Tivadar)
SYNPLUS hibridek a Syngenta Seeds Kft. kukorica kínálatában.
Az alapkezelés fontossága (x)
(Vereczkey Katalin)
A Syngenta a LUMAX-ot (mezotrion + terbutilazin + S-metolaklór) ajánlja a kukorica korai posztemergens gyomirtására.
A DEKALB innováció új generációs hibridjei (x)
Új generációs DEKALB hibridek a Monsanto Hungária Kft. kukorica kínálatában.
Napraforgó kísérleti eredményeink legfontosabb tanulságai 2008-ban (x)
(Dr. Kiss Erzsébet)
Hogyan alakult a Monsanto Hungária Kft. napraforgó portfoliójának teljesítménye az elmúlt év folyamán?
A fejlesztés élvonala – Dow AgroSciences (x)
2009-es újdonságok a Dow AgroSciences termékpalettáján.
ZÖLDSÉGTERMESZTŐK FIGYELMÉBE
Abiotikus tényezők okozta fejlődési rendellenességek zöldségféléken (2.)
(Dr. Terbe István)
A zöldségtermesztésben, főleg kisüzemekben, kombinált vetésforgók alkalmazása során elég gyakoriak a gyomirtó szerek okozta károk, de szép számmal kapnak a szaktanácsadó laboratóriumok házikertekből, hobbykertekből is mintákat, ahol a kapálást, gyomlálást vegyszeres úton próbálták a tulajdonosok megoldani. Éppen ezért a szerző írása második részében a teljesség igénye nélkül, néhány fontosabb gyomirtószer-hatóanyagcsoport okozta jellegzetes mérgezési tünetet mutat be az olvasók számára.
Általános tudnivalók a (fejes) salátáról
(Dr. Hodossi Sándor, dr. Dudás László)
A (fejes) saláta Magyarországon is igen régóta ismert és fogyasztott kultúrnövény, melynek az egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről, környezeti igényeiről olvashatnak részletesebben a hazai fogyasztási szokások bemutatása mellett.
Csigák a kertben
(Szabó Anna)
A kertekben leggyakrabban előforduló csigafajok néhány tulajdonságának, így az életmódjuknak, kártételüknek ismerete és a leghatékonyabb védekezési eljárások bemutatása hasznos lehet a kertészkedő olvasók számára.
Kertésztalálkozó Szekszárdon
(Dr. Terbe István)
November 14-én az Agrofórum meghívására fiatal oktatók és kutatók találkoztak Szekszárdon a Növény Zrt. székházában a részvénytársaság vezetőivel és a lap szerkesztőivel. A találkozónak a szaklap tartalmi és küllemi megújulása adta az apropót, valamint a Növény Zrt. most induló „Falu–város zöldség–gyümölcs” programja.
KITEKINTÉS
Sikertörténet – előremenekülés a párizsi agglomeráció árnyékában
(Dr. Somogyi Norbert)
Milyen változásokat hozott a Közösségi Agrárpolitika 1992-es reformja a franciaországi Ile-de-France régió gazdálkodói számára? A részleteket ismerjék meg a Rabourdin házaspár „történetén” keresztül.
Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította: Polgárné Balogh Eszter)
A külföldi szaklapban megjelent érdekesebb írás a Bulgár gabonaintervencióval foglalkozik.
GÉPESÍTÉS, GÉPEK
A VOGEL&NOOT átveszi a Holder cég permetezőgép részlegét
(AF)
A talajművelő és növényvédelem gépei kínálatának bővítése érdekében a VOGEL&NOOT mezőgépgyár 2008. november 1-jétől átvette a Holder cég permetezőgép-gyártó részlegét.
SHELL Service Award. Idén az Axiál Kft. bajai telephelye hozta el a díjat
(AF)
2008-ban az Axiál Kft. bajai részlege lett a SHELL Service Award mezőgazdasági gép, alkatrész és szervizszolgáltatást nyújtó kereskedők, illetve telephelyeik közötti verseny győztese.
Hogyan válasszunk… (7.) Kukorica szemenként vető gépet
(Dr. Fűzy József)
A sikeres kukoricatermesztés megalapozásának és eredményességének egyik döntő művelete a vetés. Az írásban ezért a hazai kukoricatermesztésben szinte egyed uralkodó szemenként vető gépek kiválasztására, a vetés lebonyolítására, gyakorlati megvalósítására kívánunk ajánlásokat és tanácsokat adni.
Felhasználók a DAMMANN-TRACK DT 2000H önjáró permetezőgépről (x)
(Dr. Demes György)
Gyakorlati tapasztalatok a DAMMANN-TRACK DT 2000H önjáró permetezőgép üzemeltetéséről.
Gyári vagy utólag beépített GPS-rendszert érdemesebb venni? (x)
Ma már minden nevesebb mezőgazdasági gépgyártó kínálatában szerepel valamilyen GPS-re alapozott rendszer. Ezek a hozamtérképezésre és az automatikus kormányzásra (robotpilóta) egyaránt megoldást kínálnak. Így joggal merül fel a kérdés, hogy ezeket, vagy az utólag beszerelt eszközöket érdemesebb-e választani?
Új MF Activa kombájnok most rendkívül kedvezményesen (x)
Új Massey Ferguson kombájnok az Austro Diesel kínálatában.
EGYÉB KÖZLEMÉNYEK
Kapcsolatfelvétel
(AF)
Programegyeztető megbeszélés Margittai Miklóssal, az MVH elnökével.
Jogi oldal. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvényről, valamint a kapcsolódó jogszabályváltozásokról (1.)
(Dr. Vercseg Orsolya)
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakembere a jogi oldal keretében a 2008. szeptember 1-jén hatályba lépett élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény célját és rendszerét mutatja be, továbbá ismerteti a növényvédelmi szakterületen életbe lépett jogszabályi változásokat is.
Bemutatkozott a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának új vezetője
(Dr. Demes György)
A BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának 2008. október 1-től Rácz Róbert vegyészmérnök személyében új vezetője van, aki egy sajtóreggeli keretében személyesen mutatkozott be a hazai szaksajtó képviselőinek. Az esemény jó lehetőséget kínált arra is, hogy megkérdezzük milyen új BASF-termékek megjelenése várható 2009-től a hazai piacon.
Évzáró a MAKHTESHIM-AGAN-nál
(Dr. Demes György)
A Makhteshim-Agan Hungary Zrt. szokásos év végi kereskedelmi rendezvényére 2008. október 30-án Visegrádon került sor. Ez alkalomból megjelent Rami A. Samash vezérigazgató, aki megnyitó beszédében a Makhteshim-Agan piaci fejlődését elemezte a globális világgazdaság tükrében. Ezt követően Dr. Sélley Tamás kereskedelmi vezető számolt be Makhteshim-Agan Hungary Zrt. kereskedelmi eredményeiről és terveikről, majd Szabó Géza, regisztrációs menedzser az európai növényvédőszer-engedélyeztetésben várható változásokat ismertette.
Jegyzet gazdálkodóknak. A mezőgazdaság növekvő szerepéről
(Kurucz Miklós)
A sorozat ezen része a mezőgazdaságban a rendszerváltás óta végbement folyamatokat, azok következményeit tekinti át, ill. kitér a napjainkban az ágazat előtt álló kihívásokra és lehetőségekre.
Agrármúltunk nagyjai. Klauzál Imre (1799-1847)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Klauzál Imre életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.
Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)
Melléklet: Az AGROFÓRUM 19. évfolyam (2008) fő témakörök szerinti éves tartalomjegyzéke
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.