2010. novemberi lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

Széttépett névjegyek
(Dr. Bódis László)

A HÓNAP TÉMÁJA

Kémiai növényvédő szerek. Múlt. Jelen. Jövő?
(Dr. Kőmíves Tamás)
MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének szakembere írásában a modern növényvédő szerek múltját, a jelenkor kihívásait (hatóanyag-visszavonások, elöregedő szerpaletta stb.), valamint az elmúlt évtizedek leglátványosabb fejlesztéseit, hatóanyagait mutatja be.

FÓKUSZBAN A NAPRAFORGÓ

Napraforgó betakarítási helyzetkép
(Lukács József, Horpácsiné Zsulya Ágnes)
Az MgSzH Központ összeállításból napraforgó-termesztésünk 2010. évi teljesítményével ismerkedhetnek meg a betakarítási eredmények egy részének birtokában.

Visszatekintés a napraforgó 2010. évi kórtani állapotára
(Dr. Békési Pál)
Az idei esztendő rendkívüli, emberemlékezet óta nem látott mennyiségű csapadékot hozott, éppen ezért érdemes áttekinteni, hogyan alakult a napraforgó legfontosabb betegségeinek megjelenése 2010-ben.

Napraforgófajták betegség-ellenállóságának vizsgálata fajta- és provokációs kísérletekben, 2010
(Dr. Gergely László és mtsai)
Az írásban az MgSzH Központ Növényfajtakísérleti Állomásain és néhány külső kísérleti téren, természetes fertőzöttségű kisparcellás fajta- és üvegházi provokációs kísérletekben beállított napraforgó-genotípusok (fajták/hibridek és fajtajelöltek) 2010-es növénykórtani eredményeit adjuk közre.

Az idei év napraforgó-termesztésének értékelése – Soponya. Riport
(Kosztolányi Attila)
A soponyai Varga-Farm Kft. ügyvezetője osztotta meg velünk a 2010-es napraforgó-termesztési tapasztalatait a gyomirtás és a kórokozók elleni gombaölő szeres védekezés terén.

Az idei év napraforgó-termesztésének értékelése – Kétsoprony. Riport
(Kosztolányi Attila)
A kétsopronyi Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet elnökét és a cég növénytermesztési ágazatvezetőjét, az idei, rendkívül csapadékos év kapcsán napraforgó-termesztési tapasztalataikról kérdeztük.

Ha mikrokapszulázott klórpirifosz, akkor Dursban Delta (x)
Régi hatóanyag új formulációban 2011-től a Dow AgroSciences rovarölő szer kínálatában.

Az NPK-műtrágyázás fontosságáról (x)
(Vári Rita)
NPK-műtrágyák a Linzer Agro Trade Hungary kft-től.

IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN

A növényvédőszer-hatóanyagok felülvizsgálatának hatása a hatóanyag-kínálat alakulására
(Dr. Pethő Ágnes, Somogyiné Pálos Éva, Baranyi Tibor)
A felhasználás szemszögéből tekinthetik át, miként változott az uniós felülvizsgálat hatására a hazai növényvédőszer-kínálat, az aktuális hatóanyag-paletta.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Miniszter voltam…(16.) Beszélgetés Gráf Józseffel
(Dr. Bódis László)
A egykori agrárminisztereket bemutató „miniszter voltam” sorozatot a Gráf Józseffel készített beszélgetés zárja.

2011. évi szántóföldi szezonnyitó (x)
Hírek és információk a Baki Agrocentrum Kft. háza tájáról.

100 %-ban támogatott gazdaképzés a naprakész tudás érdekében 32

Az írásból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program részeként igénybe vehető, vissza nem terítendő képzési támogatási lehetőségeket tekinthetik át.

Négyrétű védelem a gabonában (x)
(Farády László)
Új rovar- és gombaölő gabona csávázószer a Bayer CropScience kínálatában.

Beszámoló és gondolatok az idei Kukorica Termésversennyel kapcsolatban
(Dr. Szieberth Dénes)

TERMÉNYPIAC

Terménypiaci összefoglaló
(PN)
Nem árt a termelőknek a főbb szántóföldi kultúrák (búza, kukorica, napraforgó, repce) esetében a piac oldalról is naprakésznek lenni, melyben nagy segítségükre lehet a világ terménypiacain zajló folyamatokat, az árak és a termésmennyiségek alakulását összefoglaló írás.

BIOTECHNOLÓGIA

Tanuljunk „géntechnológiául(5.) Szakkifejezések
(Dr. Heszky László)
A sorozat mostani részében a genetikai szabályozás lényegéről, ill. arról olvashatnak hasznos információkat, hogy a mai ismereteink szerint mit is tartalmaz a genetikai program.

MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK

„Az energiahatékonyság mesterei”
(Dr. Somogyi Norbert)
Milyen kapcsolat húzódik egy francia környezetvédelmi törvénycsomag keretében meghirdetett új, az épületek energetikai hatékonyságának növelésére kidolgozott program és a mezőgazdaság között? Minderre fény derül egy párizsi nemzetközi építőipari szakkiállításról készült „élménybeszámolóból”.

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

A hazai dinnyetermesztés jelene és várható jövője
(Balázs Gábor)
Az írásból az elmúlt évtizedek és napjaink termesztéstechnológiai újításai mellett a hazai dinnyetermesztés idei évi nehézségeivel és a jövő évi kilátásokkal ismerkedhetnek meg.

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

Tápanyagpótlás a gyümölcsültetvényekben
(Dr. Szalay László)
A gyümölcsültetvények termőre fordulása után a talaj korábban feltöltött tápanyagkészlete folyamatosan fogyni kezd, ezért azt pótolni kell. Ennek lehetőségeit, módjait foglalja össze az írás mind a régebbi, hagyományos, mind a korszerű, intenzív gyümölcsültetvények esetében.

SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT

A 2010-es évjárat, avagy a rémálmok valóra válnak. Körkérdés
(Baranyai Péter, Czink János, Hollósy Attila, Kaptás Tibor, Mészárosné Pólya Diána, Mukli Dániel, Schmidt Ágnes, Simigh János, Somogyi László)
Nincs olyan borvidékünk, ahol teljes mertekben sikerült volna megvédeni a szőlőt, a termésveszteségek, a minőségi kilátások, a növényvédelem sikeressége, és a betakarított termés egészségi állapota tekintetében azonban tapasztalhatók kisebb-nagyobb eltérések. Külső munkatársainkat ezért arról kérdeztük, hogy hogyan alakult térségükben a sokak számára rémálmokat valóra váltó 2010-es évjárat.

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

Új generációs Lexion kombájnok a CLAAS kínálatában
(Dr. Demes György)
A CLAAS kínálatában szereplő, új fejlesztésű Lexion modellekkel, azok technikai újdonságaival, műszaki jellemzőivel ismerkedhetnek meg az írásból.

Dammann DT 2000H Plus Highlander önjáró alapgép „Profi-Class” permetezővel
(Dr. Demes György)
Az írásban a kifejezetten lejtős viszonyokra készült Dammann DT 2000H Plus Highlander önjáró alapgép, illetve a „Profi-Class” kivitelű permetező számos praktikus újdonságairól számolunk be olvasóinknak.

KITEKINTÉS

Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította: Polgárné Balogh Eszter)

EGYÉB KÖZLEMÉNYEK

Agrármúltunk nagyjai. Németh Márton (1910-1986)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Németh Márton életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.

Jegyzet (nem csak) gazdálkodóknak. Gondolatok a vidékfejlesztésről (2.)
(Kurucz Miklós)
A jegyzet soron következő része a vidékfejlesztés fontosságára irányítja rá a figyelmet.

Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen