2011. áprilisi lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

Akinek meg kell halnia
(Dr. Bódis László)

HÓNAP TÉMÁJA

A Közös Agrárpolitika (KAP) jövője 2013 után
(Dr. Neszmélyi Athéné)
Az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság brüsszeli munkatársa, a Bizottság közleményét ismerteti, a KAP-pal kapcsolatos 2013 utáni, 2020-ig vázolt időszak reform elképzeléseiről, az élelmezés, a természeti erőforrások és a területi kihívások vonatkozásában.

FÓKUSZBAN AZ ALTERNATÍV NÖVÉNYEK (folytatás)

Ötezer éves növényünk, a szója
(Dr. Balikó Sándor, Dr. Bódis László, Dr. Kralovánszky U. Pál)
Az írásból nemcsak egy ötezer éves növény múltját és jelenét ismerhetik meg, hanem részletekbe menően tájékozódhatnak a szójatermesztés agrotechnikai elemeiről is.

Szójatermesztés felsőfokon. Riport
(Kosztolányi Attila)
Egy, az országban méltán elismert szójatermesztővel, az újmohácsi Margittasziget 92 Kft. ügyvezetőjével a szójatermesztésük gyakorlatáról, a hektáronként 4 tonnát meghaladó termésátlag hátterében álló termesztéstechnológia sarokpontjairól beszélgettünk.

A szója feldolgozása, felhasználása

(Dr. Kralovánszky U. Pál)
Ősidők óta ismeretes, hogy a szójababot az emberi táplálkozásban és az állatok takarmányozásában csak valamilyen feldolgozott formában előnyös fogyasztani, éppen ezért most a feldolgozás módszereit, a különféle hőkezelési eljárásokat és kémiai műveleteket foglalja össze ez az írás.

Mindent rólunk (x)
Rövid „hírcsokor” a Dow AgroSciences háza tájáról.

Szója fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei – 2010
(Szekrényes Gábor)
Az államilag elismert és állami elismerés céljára bejelentett szójafajták különböző éréscsoportok, illetve minőségi tulajdonságok alapján végzett kisparcellás fajta-összehasonlító vizsgálatainak 2010-es eredményeit tekinthetik át az írásból.

A nagymagvú hüvelyes növények termesztésének jelentősége és fontossága
(Mendlerné dr. Drienyovszki Nóra)
A fehérjestratégiában, valamint a vetésforgóban betöltött szerepük, a talajtermékenységre gyakorolt hatásuk miatt úgy gondoltuk érdemes a figyelmet a hüvelyesek termesztésében rejlő lehetőségekre és előnyökre irányítani, melyről most a Nyíregyházi Kutatóintézet szakembere ad számot.

A lóbab és a csillagfürt táplálkozási értéke
(Léder Ferencné)
A Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet szakembere a lóbab és a csillagfürt főbb beltartalmi jellemzőit és e növények jelentőségét mutatja be a humán táplálkozásban, valamint az állatok etetésében.

A szegletes lednek  és termesztése
(Dr. Ábrahám Éva Babett)
A cikk keretében a történelem előtti időktől termesztett szegletes lednekről igyekszik átfogó képet adni a szerző, bemutatva többek között e növény származását, elterjedését, botanaikai leírását, ökológiai igényeit és gazdasági jelentőségét, valamint a termesztéstechnológiája legfontosabb elemeit, ismérveit.

Csicsóka, az újra felfedezett növény (2.)
(Dr. Hodossi Sándor, Dr. Győri Zoltán, Dr. Dudás László)
Az írás középpontjában a régóta ismert, cukorbetegek által is fogyasztható, de napjainkban is csak kis felületen termesztett, és a humán táplálkozásban mindez ideig alig megjelenő csicsóka felhasználási lehetőségei, a belőle készíthető legfontosabb termékek (sűrítmény, cukor, szesz és szárítmány) állnak.

A jövő ipari növénye, a csicsóka
(Dr. Kralovánszky U. Pál)
A cikk a csicsóka feldolgozási lehetőségeit, a felhasználási körtét igyekszik szélesíteni. Éppen ezért e növény táplálkozási értéke mellett a gyógyászati, bioenergetikai, takarmányozási felhasználási lehetőségei kerülnek bemutatásra.

IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN

Precíziós eljárások a növénytermesztésben
(Gyulai Balázs, Kemény Péter, Dóra Sebestyén)
A precíziós növénytermesztés gyakorlati alkalmazásának még csak a kezdeti szakaszában vagyunk, ám a tudás és a technikai feltételek már rendelkezésre állnak. Ezért a szerzők úgy gondolták, érdemes e technológia jellemzőit és kilátásait számba venni, egyfajta kitörési lehetőséget mutatva a növénytermesztőknek.

„Lát” a kukorica? (x)
(Tóth Csantavéri Szilvia)
A fény hatása a kukorica fejlődésére, avagy a hatékony gyomirtás fontossága a Syngentától.

A zöldszínű cserebogarak kártétele és csapdázása
(Sipos Kitti és mtsai)
Napjainkban a zöldszínű cserebogár lárvák gyökérkártétele gyakran veszélyezteti az alföldi homoktalajú gyümölcsültetvények létét, míg némely faj imágója a fák lombján okoz súlyos kártételt. E károsító cserebogár fajok közül most a kunsági zöld cserebogár honi populációjának csapdázhatóságáról közöl fontos és újszerű tapasztalatokat az írás.

A jobb minőség mindig nyerőbb (x)
(Dr. Zsom Eszter)
Az őszi búza tápanyag-ellátási javaslata a jobb minőségért a K+S Kali GmbH-tól.

Agro-biodiverzitásbiológiai sokféleség a mezőgazdaságban
(Kimmel István)
A Tudományos Kávéházi Beszélgetések a Sokszínűségről” rendezvénysorozat harmadik estjére kalauzolja el az olvasókat az írás, melynek középpontjában az archeo-botanika, ill. az Ormánság jövőjéért kialakítandó életstratégia állt.

Lombtrágyázzuk az őszi búzát! (x)
(Dr. Czinege Erik)
Őszi búza lombtrágyázási javaslata a Yarától.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

18 év egy nemzetközi szervezet vezetőségében
(Ertseyné dr. Peregi Katalin)
Ertseyné dr. Peregi Katalin a Nemzetközi Vetőmagvizsgálati Szövetségben betöltött közel 20 éves pályafutásáról ad számot.

SANTANA 1G – megkérdeztük a felhasználókat (4.) (x)
Az Arysta LifeScience Magyarország Kft. új talajfertőtlenítő szerének 2010-es felhasználói tapasztalatai.

Arcképcsarnok. „A jól végzett munka egyetlen jutalma, hogy elvégezhettük” Beszélgetés Ertseyné dr. Peregi Katalinnal
(Dr. Bódis László)
Beszélgetés az MgSzH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság korábbi  vezetőjével.

A gyomirtást a kukorica is meghálálja (x)
(A. Gy.)
Kukorica vegyszeres gyomirtása DuPont készítményekkel – ahogy a gyakorlati szakemberek látják.

A Lannate® „sztori” folytatódik (x)
2011 tavaszától az újraengedélyeztetési eljárás révén ismét felhasználható az erre engedélyezett kultúrákban a DuPont egyik első rovarölő szere.

A burgonya életútja – a szántóföldtől a gyorséttermek asztaláig
(Dr. Somogyi Norbert)
A gall burgonyatermesztés világába igyekszünk most elkalauzolni az olvasót, bemutatva a burgonya franciaországi jelentőségét, az elmúlt évek terméseredményeit, a legtekintélyesebb francia ágazati szakmai és érdekképviseleti szervezeteket, valamint a legfontosabb termesztési régiókat, és nem utolsó sorban e kultúra termeltetési szerződéssel biztosított kiszámíthatóságát egy helyi gazdaság példáján keresztül.

Még több oldalhajtást a magasabb repcehozamért! (x)
(Horváth József)
A Cheminova Repce Kondi Pack csomagját ajánlja a termesztők figyelmébe a nagyobb hozamért.

A repcetermesztés tapasztalatai a 2010-es év időjárásának tükrében Győr-Moson-Sopron megyében
(Godáné Biczó Márta)
A szerző írásában egy általános áttekintést ad Győr-Moson-Sopron megye 2010. évi repcetermesztésével kapcsolatban, külön kiemelve az utóbb évek átlagától eltérő időjárás hatását. A cikk végén néhány mondatban a 2010. évi őszi káposzta repce vetésekről is beszámol, arról, mennyit vetettek, milyen állapotban vannak most a vetések, mi várható 2011-re.

Könyvismertetés. Fenntartható szemléletű szántóföldi növénytermesztéstan 1. Szerkesztő: Radics László
(B. L.)

„A türelmes agronómus” és a  Pantera (x)
(Weszp Mihály)
A Chemtura a Pantera® 40 EC (quizalafop-P tefuril) gyomirtó szert ajánlja a növénytermesztők figyelmébe, mely számos kétszikű kultúrnövényben hatékonyan alkalmazható az egyszikű gyomok ellen posztemergens kijuttatásban.

Szezonnyitó kereskedelmi rendezvény a BAYER-nál. Tudósítás
(Dr. Demes György)
A Bayer CropScience szokásos év eleji szezonnyitó rendezvényén a cég üzleti eredményeiről és terveiről, a BCS portfoliójában bekövetkezett és az elkövetkező években várható változásokról kaphattak tájékoztatást a jelenlévők.

Protio – több mint egy azol (x)
(Farády László)
A Bayer a Prosarot (protiokonazo l+ tebukonazol) ajánlja a búza fuzáriumos betegsége elleni védekezés és a mikotoxin csökkentes új mérföldköveként.

ATONIK – megkérdeztük a felhasználókat (3.) (x)
Termelők vallanak az Arysta LifeScience ATONIK biostimulátorának használatáról.

TERMÉNYPIAC

Terménypiaci összefoglaló
(PN)
A főbb szántóföldi kultúrák (búza, kukorica, napraforgó, repce), valamint a növényi fehérjék vonatkozásában a világ terménypiacain zajló folyamatokat, az árak és a termésmennyiségek alakulását tekinthetik át.

BIOTECHNOLÓGIA

Tanuljunk „géntechnológiául” (10.) Szakkifejezések II.
(Dr. Heszky László)
A Tanuljunk géntechnológiául sorozat „Géntechnológia elmélete és módszertana” című II. fejezetének 1-4. részében megpróbáltuk alátámasztani azt, hogy a 21. század elején milyen ismeretek és módszerek alkalmazásával vagyunk képesek megváltoztatni a növények genetikai programját. Az I. fejezethez hasonlóan, a II. fejezetet is most a szakkifejezések rövid ismertetésével zárjuk.

MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK

Fás szárú energianövények Szlovákiában
(Fazekas András)
A Szlovák Agrártudományi Egyetem Fenntartható Fejlődéstani Tanszékének szakembere a fás szárú  energianövények szántóföldi termesztése terén elért eddigi kísérleti eredményeikről ad tájékoztatást írásában.

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

Gyökérzöldségfélék fejlődési rendellenességei
(Dr. Terbe István)
Bizonyos mértékig a fiziológiai betegségek okozta terméskiesés és minőségi hibák is közrejátszanak a gyökérzöldségfélék ingadozó termésátlagaiban. Éppen ezért úgy gondoltuk, érdemes áttekinteni azokat az abiotikus tényezőket, amelyek sokak véleménye szerint nagyobb mértékben okoznak minőségi károkat és terméskiesést, mint a gombás, baktériumos, vírusos betegségek és kártevők együttvéve.

Affirm – egy sokoldalú, innovatív rovarölő szer a kertészeti kultúrák védelmében (x)
Ismerjék meg a Syngenta széles hatásspektrumú, kertészeti kultúrák lepkekártevői ellen kifejlesztett, új, természetes hatóanyagot tartalmazó rovarölő szerét.

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

A mézelő méhek szerepe a gyümölcsfák megporzásában
(Dr. Szalay László)
Termesztett gyümölcseink nagy része rovarmegporzású, vagyis virágzáskor feltétlenül szükség van számukra a rovarok tevékenységére ahhoz, hogy megfelelő termest hozzanak. Éppen ezért érdemes áttekinteni a főbb gyümölcsfajok esetében a méhek megporzásban betöltött szerepét.

A virág- és gyümölcsképzés fontos mikroeleme a bór
(Dr. Szalay László)
A bor az esszenciális mikroelemek csoportjába tartozik. Ez azt jelenti, hogy a gyümölcstermő növények számára kis mennyiségben van rá szükség, de ha hiányzik, az zavart okoz a növények életében. Fontos tehát, hogy az ültetvényben, a többi tápelemmel együtt a bor mennyiséget is rendszeresen ellenőrizzük a talajban és a növényekben, időben felismerjük a hiányát, és szakszerűen be tudjunk avatkozni, ha szükséges. Ehhez nyújt most segítséget ez az írás is.

SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT

Az ökológiai szőlőtermesztés növényvédelme és tápanyag-utánpótlása (1.)
(Dr. Zanathy Gábor)
Az ökológiai szőlőtermesztés technológiája elsősorban a növényvédelem, a talajápolás és a tápanyag- utánpótlás gyakorlatában tér el a konvencionális jellegű gazdálkodástól. Így nem véletlen, hogy az immáron harmadik alkalommal megrendezett ökoszőlő tanácskozáson elsősorban ezekkel a műveletekkel kapcsolatos kérdések kerültek napirendre, melyek fontosabb megállapításait adjuk most közre.

Új, vegyszermentes növényvédelem a gyümölcs- és szőlőtermesztésben, a Biocont Kft. készítményeivel (x)
(László Gyula)
A Biocont Magyarország Kft. új növényvédelmi ajánlata szőlő- és gyümölcstermesztők számára.

Ilyen év még nem volt, de reméljük, nem is lesz!
(Dr. Füzi István)
Hogy milyen volt a 2010-es esztendő a szőlővédelemben? Ha azt mondjuk, nagyon nehéz, ez még messze nem fejezi ki hűen az akkori viszonyokat. Mert ha valamelyik fő gombás betegség (a lisztharmat, a peronoszpóra vagy a szürkerothadás) járványos méreteket ölt, az már komoly nehézségekkel jár. Ha egyazon esztendőben mind a három, az már emberfölötti erőfeszítéseket kíván. De mit mondhatunk arra, ha ráadásul a három közül kettő az utóbbi évtizedek legnagyobb erejű járványával rukkol ki?

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

Ismerjük meg a betakarító gépeket…(19.)A szecskavágótól a járvaszecskázó gépig
(Dr. Bense László, Nagy István)
A sorozat mostani részében megismerhetik, hogyan vált kézi hajtású állattartó telepi takarmány-előkészítő eszközből szántóföldi óriásgéppé a szecskázó szerkezet.  Emellett természetesen a járvaszecskázó gépek felépítésére, működési elvére is fény derül.

Gaspardo pneumatikus kukoricavető gépek (x)
GASPARDO pneumatikus, szemenkénti vetőgépek – mát több mint 10 éve az INTERAT Zrt. kínálatában.

„Ezt a vetőgépet minden forgatásos talajművelést alkalmazónak jó szívvel ajánlanám” (x)
(Dr. Demes György)
Gazdálkodó tapasztalatok a Monosem NG Plus Pro szemenkénti vetőgéppel.

KITEKINTÉS

Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította: Polgárné Balogh Eszter)
Külföldi szaklapokban megjelent érdekesebb írásokból olvashatnak összeállítást.

EGYÉB KÖZLEMÉNYEK

Agrármúltunk nagyjai. Paczelt János (1851-1937)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Paczelt János életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.

Jegyzet (nem csak) gazdálkodóknak. Az agrárlogisztikáról
(Kurucz Miklós)
A múlt havi Jegyzet a logisztika általános ismertetésének keretében, méret szerint tagolva, külön-külön említette a makro- és a mikrologisztikát. E témakör az agrárium szereplői közül nem keveset közvetve-közvetlenül is érinthet, ezért most a mezőgazdasági logisztikát vesszük „terítékre”.

Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen