2012. júliusi lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

Mint oldott kéve…
(Dr. Bódis László)

HÓNAP TÉMÁJA

A korszerű agrárium alapja a tudomány
(Dr. Gazdag László)
Magyarország a rendszerváltás utáni agrárátalakítás során szemben haladt a világtendenciákkal, amiért nagy árat fizettünk (dekoncentráció, üzemméret-csökkenés, a vertikumok feldarabolása). Szembe kell néznünk a napjainkban is fennálló hibákkal – hívja fel a figyelmet a szerző írásában, egyúttal azt is nyomatékosítva, hogy a mezőgazdaságban is a technikai-technológiai fejlődés a versenyképesség kulcsa.

FÓKUSZBAN: MEZŐGAZDASÁGUNK SZÁMOKBAN

Eredményes évet zárt a mezőgazdaság 2011-ben (1.)
(Andrási Zsolt, Valkó Gábor)
A Központi Statisztikai Hivatal szakemberei írásukban több évre visszatekintve ismertetik és elemzik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyének alakulását a nemzetgazdaságban, valamint összegzik a növénytermesztés és az állattenyésztés 2011-es főbb jellemzőit (földhasználat, vetésszerkezet, gabonafélék, ipari növények termesztése, ill. állatállomány, vágóállatok és állati termékek termelése), továbbá a termelői és ráfordítási ár alakulását.

Prosperáló élelmiszer-kivitel (1.)
(Dr. Szabó Jenő)
Jelen írásban az élelmiszer-gazdaság külkereskedelmi aspektusáról, az export árualapok és értékesítési árak, valamint kivitelünk és behozatalunk szerkezetéről, külpiacaink felvevő képességének alakulásáról esik szó.

IDŐSZERŰEN, KORSZERŰEN

Trendek a világ és hazánk búzapiacán
(Dr. Lakatos Zoltán)
A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének szakembere a búza vonatkozásában a világ, valamint hazánk búzapiacán zajló folyamatokat, az árak és a termésmennyiségek alakulását adja közre.

Aratás előtti teendők a magtárakban
(Dr. Bárány Sándor)
A gabonafélék tárolására alkalmas tároló típusokat, a betárolás előtt elvégzendő feladatokat és az annak érdekében figyelembe veendő szempontokat összegzi az írás, hogy a termés jó minőségben, épen, egészségesen megőrizhető legyen a tárolás folyamán is.

Üres raktárak fertőtlenítése + preventív terményvédelem = K-Obiol 25 EC (x)
Az üres raktárak fertőtlenítésére, illetve a preventív terményvédelemre kínál megoldást a Bayer CropScience.

KYLEO – a gyomtengerek csúcsragadozója (x)
(Salamon György)
Tippek a tarlóápoláshoz a Nufarm Hungária Kft.-től.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

A mezőgazdasági haszonbérlet szabályozása az Európai Unióban
(Dr. Mucsányi Zoltán, Dr. Ótós Attila)

A francia földbérleti rendszer jogszabályi háttere
(Dr. Somogyi Norbert)
A júniusi lapszámunkban olvasható termőföldvásárláshoz hasonlóan a mezőgazdasági haszonbérletre is speciális jogszabályi rendelkezések vonatkoznak az uniós tagállamokban, amelyek korlátozzák a felek szerződési szabadságát, többek között a haszonbérleti díj, a szerződések időtartama és egyéb tényezők tekintetében. E korlátozásokat vesszük most sorra, s igyekszünk bemutatni az egyes tagállamokban alkalmazott modellek eltéréseit is. A francia földbérleti rendszer jogszabályi hátterével pedig részletekbe menően ismerkedhetünk meg.

Arcképcsarnok. „Amikor az ember eléri a nyugdíjkorhatárt...” Beszélgetés dr. Szieberth Dénessel
(Dr. Bódis László)
Beszélgetés dr. Szieberth Dénessel a Magyar Kukorica Klub Egyesület elnökével.

Profittermő LG repcék (x)
(Mórocz Péter)
Ismerjék meg az LG hibrid repcéit.

Látogatás a Mikó-tanyán. Riport
(Dr. Békési Pál)
Szerkesztőbizottságunk ismert növénykórtanos specialistája „határszemlére” invitálja olvasóinkat a hazánk „mintagazdálkodói” között méltán számon tart Mikó Ferenchez, aki nemcsak talajművelési, hanem növénytermesztési és -védelmi tapasztalatairól is számot ad.

Magas hozam és termésbiztonság (x)
(Dr. Nagy Sándor)
Sikeres repcetermesztés EURALIS hibridekkel.

Új versenytárs a hazai növényvédőszer-piacon (x)
(Dr. Demes György)
Beszélgetés Fekete Józseffel, a Rotam kelet- és közép-európai területi igazgatójával.

Gazdaképző (5.) A talajok rendszerezése, talajjavítás
(Kovács József)
A sorozat első felében a szerző a főbb talajtípusok kedvező és kedvezőtlen tulajdonságait mutatja be, majd pedig néhány módszert ismertetet, amelyekkel a talajunk termést csökkentő hibáit javíthatjuk.

Őszi káposztarepce hibridválasztás tapasztalatok alapján és következetesen (x)
(Varga Gábor)
Ismerjék meg a RAPOOL Hungária Kft. hibrid repce portfólióját.

Syngenta Szer-Show Enyingen. Tudósítás
(Dr. Demes György)
Az idén 11. alkalommal Enyingen és Hajdúböszörményben megrendezett Syngenta Szer-Show fókuszában ismét a legújabb növényvédelmi technológiák, illetve a Syngenta őszi káposztarepce és őszi búza fajtáinak bemutatása állt. A már jól ismert Syngenta termékek mellett a látogatók olyan új eljárásokkal és technológiákkal is megismerkedhettek, amelyek a partnerek számára csak a jövő évtől válnak elérhetővé.

Repcét jövedelmezően Yara technológiával! (x)
(Dr. Czinege Erik)
A Yara tápanyag-utánpótlási ajánlata repcében.

Emlékképek a legnehezebb nyári munkákról
(Kaszás Dezső, Kimmel István)

Döntetlen egy pillanatra... Új elnöke van a Magyar Növénynemesítők Egyesületének! Beszámoló
(Dr. Oláh István)
Beszámoló a ma már 23. évében járó Magyar Növénynemesítők Egyesületének évi rendes közgyűléséről és ehhez tartozó tisztújításról, melyet 2012. május 10-én a Szegedi Gabonakutatóban tartottak.

A legjobb befektetés a Genezis műtrágya! (x)
Növényspecifikus műtrágyázás Genezis Műtrágyázási Technológiával.

Tisztújítás a MAÉT-ben. Beszámoló
(B. L.)
Május 21-én tartotta a Magyar Mező és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Szövetség tisztújító közgyűlését Budapesten a Hangya Szövetkezeti Együttműködés tanácstermében.

Egész évben kiskert. Júliusi teendők
(Tóthné Bogdányi Franciska)
Júliusra már az északi kitettségű, lassabban melegedő házikertekben is élvezhetjük a saját paradicsom semmi máshoz nem hasonlító ízét. S ha például a borsó, korai sárgarépa után üresre szedtük a sorokat, akkor itt az ideje a másodvetésekre gondolni.

Ismét gazdanapok Bábolnán (x)
Ebben az évben szeptember 5. és 8. között ismét megnyitja kapuit a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok kiállítás.

TERMÉNYPIAC

Terménypiaci összefoglaló
(TIE–VE)
A főbb szántóföldi kultúrák (búza, kukorica, napraforgó, repce) vonatkozásában a világ terménypiacain zajló folyamatokat, az árak és a termésmennyiségek alakulását tekinthetik át.

BIOTECHNOLÓGIA

Tanuljunk „géntechnológiául” (24.) Kockázatok lényege és főbb csoportjai
(Dr. Heszky László)
Mielőtt részletesen elkezdenénk foglalkozni a GM-fajták termesztésének különböző veszélyeivel és kockázataival, ebben a bevezető részben a fontosabb fogalmakat ismertetjük. Bemutatjuk továbbá a kockázatok főbb csoportjait és utalunk a veszélyek forrásaira és okaira.

MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK

VI. RENEXPO Central Europe – Kiállítás a megújuló energia jegyében. Tudósítás
(Balla István, Kovács Gergő Péter)
Hatodik alkalommal került májusban megrendezésre Magyarország évenkénti energetikai szakkiállítása, a RENEXPO Central Europe. Ez a nemzetközi kiállítás és konferencia a megújuló energia és energiahatékonyság területének vezető szakmai rendezvénye. Idén a megújuló energiaforrások mellett a rendezvény kiemelt témakörei a fenntartható és decentralizált energiatermelés, energiatárolás és az energia hatékony elosztása voltak.

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

A kápia paprika intenzív vándorfóliás termesztésének tapasztalatai
(Kobzos Sándor, Dr. Dudás László)
A kápia paprikát a paradicsomalakú típushoz hasonlóan nagy mennyiségben vásárolja fel a feldolgozóipar (konzerv- és hűtőipar), emellett frissen történő értékesítése is jelentős. A mezőgazdasági termelés, így a kápiapaprika-termesztés sikerességét is alapvetően a környezeti tényezők, a termesztéstechnológia és a gazdasági környezet együttesen határozzák meg. Jelen írás nemcsak e három tényező szerepét mutatja be, hanem konkrét példa alapján, havi bontásban ismerteti az intenzív vándorfóliás kápiapaprika-termesztés aktuális teendőit.

Dr. Túri István emléktábla avatása. Beszámoló
(Molnár Zoltán)
A zöldséghajtató kertészet egyik jeles képviselője, Dr. Túri Zoltán emlékére emléktáblát avattak Soroksáron a BCE Kísérleti Tangazdaságában. Lapunk főszerkesztőjének beszámolójából Dr. Túri Zoltán szakmai örökségbe pillanthatnak be az olvasók, amelyet az egykori pályatársak tolmácsolásán keresztül ismerhettek meg az ünnepség meghívott vendégei.

Őszi káliumtrágyázás a szántóföldi növények és a zöldségfélék esetében
(Dr. Terbe István)
Egy fontos növényi tápanyagról, a káliumról olvashatnak ebben az írásban, amellyel ősszel töltjük fel a talajokat. Hatása igen sokoldalú, növeli a növények hideg és szárazságtűrő képességét, javítja a termés minőségét, egyes szántóföldi és kertészeti növénynek pedig különösen magas a káliumigénye.

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

A kajszitermesztés helyzete Magyarországon
(Rádoczné Kocsis Teréz)
Agrárgazdasági Kutató Intézet szakembere írásában a magyarországi kajszitermesztés helyzetét elemzi, bemutatva a kajszi hazai felhasználását és értékesítését, a termesztett fajtákat és tulajdonságaikat. Mint rámutat, a magyarországi kajszitermesztés és -értékesítés perspektivikus, fejlődési lehetősége az exportban, főként az áruházlánci értékesítésben van, azonban az export bővítéséhez olyan intenzív új fajták termesztésbe vonására van szükség, amelyek jól tűrik a gépi osztályozást, szállítást, tárolást, jól színesednek és sokáig pulton tarthatók.

A kajszibarack-termesztés gazdaságossága
(Dr. Apáti Ferenc)
Jelen tanulmányában a szerző egy magas színvonalon művelt, jó kondícióban lévő, félintenzív művelési rendszerű kajsziültetvény költség- és jövedelemviszonyait, valamint gazdaságosságát jellemezi.

Jéghálók létesítésének termesztéstechnológiai és műszaki megfontolásai (2.)
(Dr. Apáti Ferenc)
A kétrészes tanulmány második része a Magyarországon is egyre szaporodó jéghálók kapcsán létesítésük műszaki kérdéseivel foglalkozik, melyben e beruházással kapcsolatos általánosabb következtetések és a hazai viszonyok között is felhasználható javaslatok is megfogalmazásra kerülnek.

SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT

Tápanyag-utánpótlás lombtrágyázással
(Dr. Zanathy Gábor)
A levelek képesek alapvető funkcióik (asszimiláció, légzés és párologtatás) mellett folyékony halmazállapotú tápanyagok felvételére is. A levélen keresztül történő táplálás alapvető célja azonban nem a növény teljes körű ellátása, hanem a hiányzó tápelemek kiegészítése, a fellépő anyagcserezavarok átmeneti kezelése. Az írásból a kutikuláris és sztómán keresztüli tápanyagfelvételi lehetőségek mellett a lombtrágya-kezelések időzítéséről, a formulázásról és a keverhetőség szempontjairól is olvashatnak.

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

Több mint harminc gép és gépkapcsolat Beleden
(Dr. Demes György)
Az AXIÁL Kft. meghívója Beledre, az Előre Mezőgazdasági Szövetkezetbe, mégpedig annak állattenyésztési telepére, illetve környező szántóföldjeire szólt, ahol a meghívottak az Axiál kínálatában szereplő, állattenyésztéshez kapcsolódó gépeket és gépkapcsolatokat tekinthették meg testközelből.

Figyelemre méltó finanszírozási akció a Massey Fergusonnál (x)
(Lőwi Barna)
A Massey Ferguson 2010 nyara óta hirdeti a piacon egyedinek számító finanszírozási ajánlatát.

Gépmúzeumok – muzeális gépgyűjtemények (6.) Gépszeretet és hagyománytisztelet találkozása egy pilisi portán
(Dr. Szekeres Béla)
Beszélgetés Felvinczi Istvánnal, veterángép gyűjtővel.

KITEKINTÉS

Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította és fordította: Polgárné Balogh Eszter)
Egy külföldi szaklapban megjelent írásból 40 évnyi amerikai talajművelési tapasztalatokról olvashatnak.

EGYÉB KÖZLEMÉNYEK

Agrármúltunk nagyjai. Fejes Sándor (1907-1977)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Fejes Sándor életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.

Jegyzet (nem csak) gazdálkodóknak. Egy téma-sorozat lezárásáról
(Kurucz Miklós)
Az agronómia politikai, gazdasági rendszertől független, „csak” technológiai folyamatok sora. Szép számmal van azonban olyan lehetőség, amely kizárólag piacgazdasági körülmények között érvényesülhet. Ezek közül néhány téma gondolatébresztő ismertetése kezdődött meg a Jegyzet hasábjain még az elmúlt évben. Sorozatnak is lehet nevezni, ami – mint minden – egyszer lezárul. A mostani írás azt a célt szolgálja, hogy egymás mellé-mögé állítsa ezeket a lehetőségeket, tömören bemutatva azok legfontosabb szempontjait.

Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)

 

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen