Ízelítő a tartalomból
Magas műszaki tartalom, kedvező üzemanyag fogyasztás
Az elmondottak alapján, könnyen felismerhető volt, hogy jó helyen járunk, mert már messziről irányt mutattak a jól ismert sárga színű…
A 2018. évi őszi kalászos vetőmaghelyzet
Csökkenő tendencia látható gyakorlatilag az összes jelentős kalászos faj termőterületének esetében is, az egyedüli kivétel a rozs termőterülete volt (1.…
Tafrina – már kajszin is?
Őszibarackon jelentős
A leveleken kialakulnak a jól ismert tünetek: ráncosodnak, fodrosodnak a levéllemez részleges vagy teljes megvastagodásának kíséretében. A levelek törékennyé…
Még mindig a Telihold
(Dr. Bódis László)
A HÓNAP TÉMÁJA
Beszélgetés Ondré Péterrel az AMC igazgatójával
(Dr. Bódis László)
Az Agrofórum honlapján július 24-dikén tettük közzé a hírt: Új vezető az AMC élén címmel. Akkor azzal zártuk a beszélgetést, hogy az interjú nyomtatott formában is megjelenik szeptemberi lapszámunkban. Július 20-dikán vette át a kinevezését Ondré Péter. Az azóta eltelt időszakban, volt esemény bőven, elég, ha csak a Sziget fesztivál halas kampányára gondolunk. Miután már valamilyen szinten „belakta” az AMC-t, célszerűnek láttuk, hogy a korábban készült interjút egy-két új információval kiegészítsük.
Elkezdené az őszi munkákat? Forrásra van szüksége? (x)
A Takarék Csoport nagy hangsúlyt helyez arra, hogy agrárügyfelei kiszolgálása minél gördülékenyebb és teljesebb legyen. Ennek érdekében a Takarék Agrár Igazgatóság elkötelezett kollégái kiváló agrárszakmai felkészültségükkel segítik ügyfeleinket a számukra optimális megoldások kiválasztásában.
FÓKUSZBAN A KALÁSZOSOK
A kalászosok vetésére készülőben
(Dr. Bódis László)
Kalászosokkal foglalkozó cikkeink bevezetőjében az ingadozó terméseredmények hátterében húzódó folyamatok és gyakorlat áll a középpontban.
A magyar búzatermesztés technológiai fejlődése a múltban, a jelenben és a jövőben
(Dr. Pepó Péter)
Búzatermesztésünk helyzetében az elmúlt években kedvező változások indultak el, a termésátlagok nőttek, a termésingadozás csökkent. Napjaink magyar búzatermesztését a fokozatos fejlődés, egyúttal a heterogenitás jellemzi. A hazai búzatermesztés jövőbeli fejlesztése alapvetően két lépcsőben képzelhető el. Az első lépést az eddigi ismereteink, az optimalizált fajta- és termőhelyspecifikus technológiák fegyelmezett végrehajtása jelenti, míg a másodikat a precíziós technológia alkalmazásának elterjedése.
A 2018. évi őszi kalászos vetőmaghelyzet
(Szabó Sándor)
A vetőmag-előállító területek csökkenésével szemben a szaporításokban szereplő fajták száma folyamatosan növekszik 2004 óta. A bőséges választékban történő eligazodást segítik a GOSZ és a VSZT szervezésében elindult Posztregisztrációs Fajtakísérletek eredményei, valamint állami fajtakísérletekben szereplő fajták esetén a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság fajtakísérleti szakterületének eredménysorai.
Jobb és több Élet – újabb ismeretek a búza táplálásáról
(Dr. Árendás Tamás és mtsai)
Az, hogy a búzafajtára, -fajtacsoportra jellemző képességek milyen technológiával, azon belül is milyen trágyaadagokkal érvényesülhetnek leginkább, több év, vagy akár egyidejűleg több kísérleti hely vizsgálati eredményei alapján pontosítható. A szerzők közreadják a martonvásári kísérletek alapján született eredményeket prémium kategóriás, nagy fehérje- és sikértartalmú, valamint jó malmi minőségű búzák esetén. Bemutatják azokat a mérési metodikákat, amelyek segíthetik búza esetében az éhezés mértékének, illetve a szükséges N-pótlásnak a meghatározását.
Érvek a tönkölybúza termesztése mellett
(Dr. Sugár Eszter és mtsai.)
A tönköly sikeres termesztése jó kultúrállapotú, jó tápanyag-gazdálkodású, mély termőrétegű talajokon, megfelelő vetésforgóval akár N-utánpótlás nélkül is megvalósítható, ami mind a konvencionális, mind pedig az ökológiai termesztéssel foglalkozók számára fontos szempont.
Államilag elismert őszi búza és őszi árpa fajták növénykórtani rezisztenciavizsgálati eredményei, 2018.
(Poós Bernát, Gyócsi Piroska)
Hazánkban a termesztésben levő búza- és árpafajtákkal a lehetőségeinknek jelenleg csak kb. a 60%-át használjuk ki, aminek oka egyfelől a növénytáplálásban, másfelől a termésveszteséget okozó kórokozók, kártevők elleni védelemben (annak hiányában) keresendők. Az integrált növényvédelem első lépése a fajtaválasztás, amely a rezisztenciális tulajdonságok mentén kijelöli a növényvédelmi stratégiát is. A NÉBIH kísérleti eredményeinek közzétételével ebben a döntésben szeretne a gazdálkodó szakemberek, növényvédelmi szakirányítók segítségére lenni.
Mire figyeljünk az őszi kalászos vetőmagok kiválasztásánál? (x)
Őszi kalászos gabona fajták a Genezis kínálatában.
Továbbra is nyerő pozícióban a Gabonakutató kalászosaival (x)
(Virágné Pintér Gabriella, Nagy Edit)
Őszi búza, durumbúza és tritikále fajták a Gabonakutató ajánlatában.
Búza fajták hazai és export piacokra (x)
(Molnárné Fehér Gyöngyi)
Őszi búza fajták a CAUSSADE SEMENCES HUNGARY Kft. ajánlatában.
AGRO.bio technológia ajánlata… (x)
(Kabai Gábor)
BactoFil A10 talajoltó mikrobiológiai készítmény, folyékony starter adapter, a KITEstart NP és Trichoderma harzianum hasznos gombát tartalmazó TrichoMax őszi kalászosokat termesztőknek az AGRO.bio-tól.
Érdemes a kalászosok vetése előtt meszezni? Nem kérdés! (x)
Talajjavításra a TERRACALCO 95 szemcsés szerkezetű talajmeszező anyag a Carmeuse Hungária Kft. kínálatában.
Miért kell a kalászosoknak ősszel is tápanyag? (x)
A Borealis L.A.T által forgalmazott műtrágyák közül az őszi kalászosok alaptrágyázására a COMPLEX 15/15/15+7SO3+Zn.
Hibridbúza. Fókuszban az alapozó műveletek és a vetés… (x)
(Varga Gábor)
A hibridbúza-állományok fejlődése szempontjából nagyon fontosak a vetéssel kapcsolatos munkálatok, továbbá „a precízen és pontosan” elvégzett előkészítő, ún. alapozó műveletek. A búzahibridek esetében fokozottan igaz az a megállapítás, hogy a jól időzített és precízen kivitelezett vetés már fél siker! – a SAATEN-UNION hibridbúza-technológiai javaslata.
Phylazonit technológia az őszi búza termesztésben (x)
Phylazonit tarlóbontó, Phylazonit talajoltó készítmény, Phylazonit talajregeneráló készítmény, Energia Humin lombtrágya, valamint Energia Plusz az őszi búza termesztőknek a Phyalzonit ajánlatában.
NÖVÉNYVÉDELEM
Inváziós kártevők (III./11.) Répa-gyökértetű (Pemphigus fuscicornis /Koch, 1857/)
(Dr. Ripka Géza)
A répa-gyökértetű származása, földrajzi elterjedése, rendszertana, életmódja és kártétele, valamint az ellene való védekezési lehetőségek ismerhetők meg az inváziós kártevőket bemutató sorozatunk e havi írásából.
Tafrina – már kajszin is?
(Varjas Virág, Kelemen Dóra)
A levélfodrosodás gyakori betegség, szinte minden évben jelentkezik őszibarackon és nektarinon. Idén nyáron a betegség megjelent a ’Ceglédi óriás’ kajszifajtán is.
Gyurka bácsi és a nigrospóra
(Dr. Békési Pál)
A nigrospóra és a politika találkozásáról olvasható egy történet az 1950-es évekből.
Corteva AgriScience: egy új név, és ami mögötte van. Beszélgetés Borsos Lászlóval ügyvezető igazgatóval
(Stefanits Csaba)
A Corteva Agriscience csak 2019 júniusától él majd. A név mögött a DowDuPont mezőgazdasági divíziója áll, amely a Dow AgroSciences és a DuPont összeolvadásából jött létre, magával hozva a DuPont Pioneert is.
Az alma növényvédelme korszerűen. Beszámoló
(Dr. Princzinger Gábor)
A Nyíregyháza határában álló, Simon László és Szilágyi Csaba tulajdonosok által 2016 tavaszán telepített almaültetvényben másodszor került sor nyári növényvédelmi bemutatóra és helyszíni, szabadföldi tanácskozásra a Sumi Agro Hungary Kft. és a Malagrow Kft. közös szervezésében. Az első termő évben, 2017-ben a gyümölcsös Red Jonaprince fajtájú részében hektáronként 40 tonna termést szüreteltek; hasonlóak a kilátások az idei szezonban is. A homoktalajon álló, jéghálóval védett gyümölcsösben intenzív módon folyik művelés, a termesztés, aminek elengedhetetlen technológiai eleme – egyebek mellett – a folyamatos, rendszeres tápoldatozás és öntözés, az intenzív növényvédelem.
A jövő igényének megfelelően. Beszámoló
(Szöőr Bea)
Hagyományteremtő céllal hívta össze kertszemlével egybekötött alma technológiai bemutatójára a termelőket és partnereiket a KITE Zrt. és az Arysta LifeScience Magyarország Kft. A rendezvénynek Poór Miklós pusztadobosi ültetvénye adott otthont.
Arysta válaszok a napjaink növényvédelmi kihívásaira. Beszámoló
(Kosztolányi Attila)
Az elmúlt évek számos meghatározó növényvédő szer hatóanyag-csoportját érintő, és még korán véget nem érő EU-s növényvédő szer hatóanyag-kivonási hullám napjainkban új, innovatív növényvédelmi megoldások keresésére ösztönzi az európai növényvédőszer-gyártókat és -forgalmazókat, közöttük az Arysta LifeScience-t is. Az Arysta BioSolutions termék portfóliója három fontos termékkörre, a biostimulátorokra, a biokontroll termékekre és innovatív tápanyagokra bontható.
Hogy Önnek is megérje… és a tavaszt is! – Repce Kondi Pack (x)
Repcetermesztők a Repce Kondi Pack technológia az FMC-Agro termékpalettájáról. A Repce Kondi Pack virtuális csomag 5 l Riza 250 EW-t (250 g/l tebukonazol) és 25 l Amalgerol®-t tartalmaz kedvező ár-érték arányban.
Gondolatébresztő az ősz kezdete előtt (x)
(Szabó Roland)
A Sumi Agro Hungary Kft. az idei őszre is ajánlja a kalászosok őszi gyomirtására a PLEDGE és ERGON nevű termékeit; akár önállóan, akár kombinációban.
GÉPESÍTÉS, GÉPEK
NZ Aggressive kombinátorcsalád – egy önálló kategória… (x)
Az NZ Aggressive magágykészítők annak köszönhetik sikerüket, hogy kialakításuk és szerkezeti robusztusságuk folytán a legrosszabb szántások elmunkálásától, az aprómagvú növények vetőágy készítéséig széleskörűen használhatók. Az Agrilla Cobra kapákkal kiváló magágyat készít a munkagép.
Gépriport. Magas műszaki tartalom, kedvező üzemanyag-fogyasztás…
(Hatala László)
A Heves megyei Szihalomban Tóbi Viktor családi gazdálkodónál tettünk látogatást, ahol a New Holland T7.245 AutoCommand sebességváltóval szerelt traktorral szerzett tapasztalatokról érdeklődtünk.
Az eszköz, ami több technológiát egyesít. Tudósítás
(Gribek Dániel)
Július utolsó napján tartott szántóföldi bemutatót a Veszprém megyei Kertán a Vektor-Holding Kft. A középpontban ezúttal a számos talajművelési feladat elvégzésére alkalmas Kerner Corona hibridkultivátor állt, amit egy Versatile 335 nagyteljesítményű nehéz univerzális traktor vontatott.
Automatikus finombeállításokkal érkezik a Case IH új kombájncsaládja. Beszámoló
(Gribek Dániel)
A nyár folyamán nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be új AxialFlow 250-es kombájnsorozatát a Case IH.
ANDEST GépShow félezer résztvevővel. Beszámoló
(Gribek Dániel)
Egy tucatnál is több gépkapcsolat, szakmai előadások, Lemken és Farmet munkagépek, köztük pedig számos újdonság. Ez várta a gazdálkodókat augusztus 3-án a Fejér megyei Lajoskomárom határában, ahol az ANDEST-2005 Bt. tartott nagyszabású szántóföldi gépbemutatót.
Dorker szántóföldi gépbemutató Tiszagyulaházán. Beszámoló
(Szöőr Bea)
Szántóföldi gyakorlati gépbemutatóra gyűltek össze a termelők és a Dorker Kft. partnerei Tiszagyulaházán július 27-én. Az érdeklődőknek lehetőségük volt munka közben is megfigyelni többek között a Deutz-Fahr 9340 Warriort, valamint a Deutz-Fahr új kompakt négyhengeres modelljét, de találkozhattak még a Faresin, a Pronar és a Hardi legújabb fejlesztéseivel is.
Lóerők viadala hajdúföldön. Beszámoló
(Szöőr Bea)
Valószínűleg kezdetben csak kevesen hittek abban, hogy a Hajdúböszörményben 2003-ban elindult amatőr traktorhúzóverseny egy európai rendezvénysorozat részét fogja képezni. Pedig így lett, és idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a városban a Traktorhúzó Európa Kupát.
„Nincs hozzá fogható permetezőgép a piacon.” – interjú a Hagie-ről (x)
A Hajdú-Bihar megyében, Hajdúnánáson gazdálkodó Szilágyi Sándorral, egy Hagie STS 12 önjáró permetezőgép tulajdonosával és a gép kezelőjével, Fazekas Miklóssal beszélgettünk tapasztalataikról a permetezőgép kapcsán.
Multiva DiscMaster + rövidtárcsa – minden részletében átgondolt (x)
Integrált futómű, a nagy géptömeg, az önélező kúpos tárcsák, a gondozásmentes csapágyazás, a precíz mélységállítás – ezek a DiscMaster+ rövidtárcsa legfontosabb jellemzői.
HORSCH talajművelés és műtrágyázás egy menetben (x)
(Szász Zoltán)
A HORSCH néhány éve kifejlesztett egy szántóföldi kultivátorokra szerelhető kijuttató rendszert, amelyet a régebben gyártott gépekre is fel lehet szerelni. Ezzel lehetővé válik a talajműveléssel együtt végzett műtrágyázás.
Axiál CLAAS Reman program (x)
A CLAAS ebben a felgyorsult világban is igyekszik megoldást kínálni azon partnerei számára is akik adott esetben egy idősebb gépet üzemeltetnek. A REMAN program keretében gyári felújított alkatrészekhez juthatnak a gazdálkodók, az új termékkel megegyező garanciális feltételekkel, jelentősen kedvezőbb áron.
FIGYELMÉBE AJÁNLJUK!
Tudatos talajhasználat és a talajok szervesanyag-gazdálkodása (5.)
(Tóth József Attila)
A sorozat e havi részében szó esik a talajtani alapokról, a nyári tarlóápolásról és a precíziós gazdálkodásról, valamint az okszerű talajművelésről.
Komló, árpa, ég áldása – a sör
(Bálint Edina)
Tudjuk-e, hogy miből és hogyan is készül a meleg napok kedvenc hűsítője, a sör? A skóciai BrewDog sörüzemben mikrobiológusként dolgozó szerző feleleveníti a sörgyártás több ezer éves történetét, bemutatja az alapanyagokat, emellett bepillantást nyerhetünk a gyártástechnológia folyamatába is.
Sörön innen boron túl…
(Szöőr Bea)
Sokáig úgy tűnt, hogy a cider és a magyar ember közti fagyos viszonyt nem lehet megtörni, amíg aztán a kétezres évek elején óvatos enyhülés kezdődött, majd egyszer csak megtört a jég, és a forró nyarak elképzelhetetlenné váltak nélküle. Szabó Katalin pszichológus és Tölyhi Orsolya közgazdász 2012 áprilisában alapították meg a Magyar Czider Kft.-t. Éves szinten kb. tízezer liter cidert készítenek és ezt a nagyságrendileg kb. 30.000 palackot értékesítik. Főként Budapesten érhetők el a termékeik, de újabban már vidéken is megtalálhatóak a nagyobb városokban.
Élt 12 évet – feltámadt 12 éve
(Dr. Bódis László)
A NAK, a GOSZ és a VSZT által szervezett sajtótájékotató témája a posztregisztrációs kukorica fajtakísérletek volt.
Amerikai–magyar szója találkozó az Agrárminisztériumban. Beszámoló
(Polgárné Balogh Eszter)
Magyarországra érkezett az Iowai Szójatermesztési Egyesület (Iowa Soybean Association – ISA) küldöttsége, amely ebben az évben az üzleti körút célpontjává az Európai Uniót választotta. Hazánk mellett az amerikai üzletemberekből és farmerekből álló delegáció ellátogatott Írországba, Dániába és a szomszédos Ausztriába is.
Szója Nagy-vizit a Margitta-szigeten. Beszámoló
(Dr. Bódis László)
Újmohácson a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület és a Margitta-Sziget 92 Kft. által szervezett szója rendezvényen és fajtabemutatón, augusztus 30-án lapunk is ott járt.
GMO kérdés szójában – avagy a gőz a hajókürtre van kötve?!
(Harangozó János)
A fenti címmel küldött egy figyelemre méltó írást Harangozó János bátyai szójatermesztő, aki 42 éve foglalkozik (birkózik) e jeles hüvelyes növénnyel. Ez a tény is igazolja, hogy a szójatermesztés iránt elkötelezett és hiteles személlyel állunk szemben (dehogy szemben, sokkal inkább mellette). Berzenkedéseivel jó ügyet kíván szolgálni, bízva abban, hogy a felvetéseire valaki, valamikor érdemi választ fog adni.
Jó nagy maflást kapott a szója!
(Dr. Bódis László)
A fehérjeprogram kiteljesedését akadályozza meg az az EU-s szabály, mely szerint a nitrogénmegkötő növények esetében nem lehet semmiféle növényvédő szert használni, ha a zöldítésre elszámolható területek kategóriában akarják tartani a gazdák a területet.
Továbbra is vezető pozícióban a csemegekukoricában. Beszámoló
(Dr. Princzinger Gábor)
Idén is megtartotta hagyományos csemegekukorica-termesztési bemutatóját a Syngenta Hajdúszoboszló, ill. Kaba határában. Érdeklődésben most sem volt hiány: az esőről szóló prognózis ellenére a szép számban megjelent hazai termesztőkön kívül külföldi szakemberek is érkeztek a rendezvényre, a fajtasor megszemlélésére. A gazdag programban a Syngenta hazai munkatársaitól és a felkért vendégelőadótól, valamint a KITE szakembereitől sok érdekességet és újdonságot hallhattak a jelenlévők.
Tanulmányút az Egyesült Államokban
(Laj os Mihály)
Agrofil-SZMI Kft. kutató, fejlesztő és innovációs tevékenysége okán kiemelt figyelmet szentel a tevékenységi körükhöz tartozó legfrissebb ismeretek, információk begyűjtésének, a szakembergárda rendszeres képzésére. Csapatuk legutóbb az Egyesült Államokban járt tanulmányúton, hogy jobban megismerjék az ottani mezőgazdasági gyakorlatot, amelynek egyes elemei hazánkban is megfontolandók és akár a mindennapi munkavégzés során is hasznosíthatók lehetnek.
Ökológiai jelentőségű másodvetésben alkalmazott keverékek kiválasztásának alapjai
(Hoch István)
A másodvetés során érdemes mérlegelni, hogy melyik az a zöldtrágya keverék, amely jól beilleszthető a gazdaságba. A keverékek kiválasztásánál figyelembe kell venni több tényezőt is: az előveteményt, következő kultúrát, talajadottságokat, domborzati viszonyokat, agrotechnikát és egyéb egyedi igényeket. Az írásban a legnagyobb területen elvetett zöldtrágya keverékek kerülnek bemutatásra és a leírás segítséget kíván nyújtani a termelőknek a keverékek kiválasztásában.
Repcetermesztés – (lomb)felület alapú támogatással
(Szabó István)
A növénykondicionáló készítmények jelentőségét és a repcetermesztésben betöltendő helyét vizsgálja a szerző mind a növény, mind a termesztő szemszögéből.
Aminosav alapú biostimulátorok (x)
TERRA – SORB és AMINOQUELANT aminosav alapú biostimulátorok a PROFEED kínálatában.
Hetedjére is Hajdúsági Expo. Tudósítás
(Szöőr Bea)
Idén hetedik alkalommal rendezték meg Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expót. A rendezvényen az ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági és erdészeti gépkiállítás és számos szakmai program mellett a helyi termékekből is bemutató zajlott, a legjobbakat pedig vásárdíjjal jutalmazták
Alapozzuk meg az intenzív fejlődést (x)
FERTIACTYL STARTER biostimulátor a Timac Agro ajánlatában.
Könyvajánló. „…nem csak a repcetermesztőknek”
(Dr. Bódis László)
Légrádi Miklóssal készített, az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteményt ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Átütő siker
(Dr. Zsom Eszter)
Ez a cikk azoknak a búzatermesztőknek, tágabb értelemben gabonatermesztőknek íródott, akik voksukat a harmonikus tápanyag-utánpótlás mellett teszik le, figyelembe véve a növény és a termőterület adottságait. Akár finomra hangolásnak is hívhatjuk, ami a technológiába jól beilleszthető.
Gazdálkodj jogosan. A munkavállalók utazásának költségtérítése
(Dr. Csákay Zoltán, Dr. Varga Cecília)
A szerzők a cikkben kitérnek a munkába járással kapcsolatos költségtérítésre és a munkavégzéssel kapcsolatban indokoltan felmerült költségek megtérítésére is.
A mag apoteózisa… Beszámoló
(Dr. Oláh István)
Beszámolót olvashatnak az Alföldi kenyér, szőlő és bor ünnepéről, arról a konferenciáról és bemutatóról, amely pár éve fölvette a találó „A Kárpát-medence kincsei – határon innen és túl” alcímet
Egész évben kiskert
(Tóthné Bogdányi Franciska)
Természetes tápanyag a szántóföldi mezőgazdaságnak (x)
(Kiers Gerrit)
A Talajtáp program a magyarországi szántóföldi tápanyagháztartás problémájával való foglalkozást tűzte célul és hosszú távú megoldást kíván nyújtani a tartós növénytáplálási hiányra. A program öt holland cég együttműködése folytán jött létre. Fertisol szerves trágya és Galinor a Talajtáp program ajánlatában.
Genezis Pétisóval a hatékony nitrogén-kijuttatásért! (x)
Magas kalcium- és magnéziumtartalmú, 39% összes hatóanyagot tartalmazó nitrogénműtrágya, a Pétisó – mely folyamatos nitrogénszolgáltató-képessége révén különösen alkalmas alap-, starter- és fejtrágyázásra – a Genezis kínálatában.
Rooter – a biztos alapozásért (x)
Rooter, a gyökérfejlődés és gyökérnövekedés stimulátora az Arysta LifeScience Magyarország Kft. ajánlatában.
Biofil – a szakszerű, hatékony őszi szárbontásért (x)
A TERRAGRO Kereskedelmi Kft. bemutatja a Biofil szárbontó technológiát.
Világszínvonalú megoldások a mezőgazdasági laborvizsgálatokban (x)
A MINERÁG Kft., A FOOD ANALYTICA Kft. és a KVI-PLUSZ Kft. is csatlakozott a világ vezető laboratórium hálózatához, az EUROFINS Csoporthoz. A mezőgazdasági termelők által az egyik legnagyobb volumenben igénybe vett laboratóriumi szolgáltatás a talajok tápanyagvizsgálata, amely elengedhetetlen információkat tartalmaz a gazdálkodáshoz.
TALAJÉLET, TALAJOLTÁS
Új irányok a talajoltó mikrobiológiai készítményeknél
(Magyar Talajbaktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szervezete)
Lassan fél évszázadra tekint vissza Magyarországon a bakteriális oltóanyag kutatás. Kiváló tehetségű és nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek dolgoztak és dolgoznak ma is a területen. Szoros kapcsolatot ápolnak kutatóintézetekkel, külföldi egyetemekkel és intézményekkel. Az új fejlesztési irányok a baktériumos talajoltóanyagok területén egyre inkább figyelembe veszik a talajok tulajdonságait.
AGRÁRGAZDASÁG
Kukorica terméskilátások
(Dr. Molnár Zsuzsa, Dr. Tikász Ildikó Edit)
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) augusztusi projekciója szerint minden idők második legnagyobb kukoricatermésére van kilátás a 2018/2019. gazdasági évben: világszinten 1061 millió tonna termény betakarítása várható, amely 3%-kal múlná felül az egy évvel korábbit.
ZÖLDSÉGTERMESZTÉS
Gumós édeskömény termesztése Magyarországon
(Dr. Cserni Imre) .
A mediterrán származású, melegkedvelő gumós édeskömény jelenleg ismét reneszánszát éli. Zöldségtermesztési rovatunkban ezúttal e különleges zöldségnövény termesztéstechnológiájával és gasztronómiai értékeivel ismerkedhetnek meg olvasóink.
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS
Sok a tennivaló kajszi fronton
(Dr. Szalay László)
Az írásból kiderül, hogy a fagykár mértékét mi minden befolyásolja, melyek a legjobb fagytűrésű magyar és külföldi kajszi fajták, emellett növényvédelmi kérdések is előkerülnek, továbbá a kajszi művelési rendszerével kapcsolatos tudnivalókat is összefoglalja a szerző.
Meggyágazati körkép, 2018. Interjú
(Szöőr Bea)
Az idei meggyszezon, sajnos nem cáfolta meg az előrejelzéseket, és igen turbulensen alakult. Immár két hónappal a hátunk mögött megfelelő ismeretek állnak a szakma rendelkezésére ahhoz, hogy összefoglalják, pontosan milyen folyamatok hívták létre a kialakult helyzetet, milyen kárenyhítés történt, illetve milyen lépéseket kell megtenni, hogy hasonló jelenség a jövőben ne ismétlődjön meg. Beszélgetőtársaink Dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB Zöldség–Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, és Juhos Csaba a FRESH FRUIT TÉSZ Szövetkezet vezetője voltak.
SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT
Az Egri borvidék kis breviáriuma
(Tempfli Balázs, Párkány László)
Az Egri borvidék olyan jellegzetes tája hazánknak, amelyen egyaránt jelentős a fehér- és vörösbor előállítása. Az Egri borvidék kialakulásának történetét elevenítik fel a szerzők és jellegzetességeit, turisztikai vonzerejét mutatják be.
Nyár derekán is alakítható a technológia a szőlőben. Beszámoló
(Dr. Princzinger Gábor)
Szőlővédelmi napot tartott a BASF, a Yara és az egri AGROKER Alkatrész Kft. 2018. július 18-án, az Egri borvidéken, Andornaktályán, Tempfli Balázs szőlőbirtokán. A cél az volt, hogy az évjárat addigi jellemzőinek ismeretében a szép számban megjelent termesztőkkel közösen a gyakorlat szempontjából értékeljék az ültetvények helyzetét, a kilátásokat, és ha szükséges, javaslatot tegyenek még a további technológiai műveletekre.
Szőlő és klíma konferencia Kőszegen. Beszámoló
(Dr. Hajdu Edit, Dr. Puskás János) .
A kőszegi Szőlő és klíma konferencián 4 szekcióban elhangzott, szerteágazó témákat felölelő 21 előadásról ad áttekintést a szerző, emellett bemutatja a gazdag történelmi múltú városban zajló, Sárkányölő Szent György tiszteletére létrehozott városi rendezvénysorozatot, amelynek része a tanácskozás is.
Szőlővédelmi technológiai kísérletek bemutatása Balatonbogláron. Beszámoló
(Györök Zsuzsa)
A tudósításban a Balatonboglár-Rádpusztán rendezett „Makó Szabolcs Növényvédelmi Tanácskozások” keretében tartott szőlő technológiai bemutatóról, az ott elhangzott előadásokról – a szőlő rezisztencianemesítésről, a szőlő-bor ágazat aktuális kérdéseiről – olvashatnak.
KITEKINTÉS
Bulgária: folyékony arany és rózsaszín álmok. Beszámoló
(Stefanits Csaba)
A sokszor emlegetett Közös Agrárpolitika tulajdonképpen nem más, mint Európa válasza 22 millió gazdálkodó kihívásaira, akik nem mellesleg 500 millió embert látnak el táplálékkal. A 28 uniós tagállam 2014 és 2020 között 408,31 milliárd eurót fordíthat ezen a jogcímen a mezőgazdaság és a vidék támogatására, fejlesztésére. Az Agrofórumnak – az Európai Unió jóvoltából – lehetősége volt arra, hogy betekintést nyerjen a bolgár mezőgazdaságba, illetve abba, hogyan hasznosulnak ott a támogatások.
Országjárás déli szomszédunknál. Beszámoló
(Dr. Szalay Attila)
Az Európai Unió legifjabb tagja, a szomszédos Horvátország immáron fél évtizede tartozik a közösséghez. Mezőgazdaságának sikereiről júniusban győződhettünk meg egy nemzetközi összejövetel kapcsán.
Látogatás a perui Nemzetközi Burgonyakutatási Központban. Beszámoló
(Dr. Somogyi Norbert)
A perui Nemzetközi Burgonyakutatási Központ fő profilja a trópusi területek (de nem kizárólagosan) burgonya- és édesburgonya-termesztésével kapcsolatos alkalmazott kutatás és génmegőrzés.
EGYÉB SZAKMAI KÖZLEMÉNYEK
A gazdaságok vezetői nyugdíjasként is folytatnák a munkát (x)
(Pólya Árpád, Varanka Mariann)
Az AgroStratéga a kérdőíves felmérésében arra a kérdésre kereste a választ, hogy a mezőgazdaságban dolgozók közül megkérdezettek terveznek-e a nyugdíjkorhatár elérése után munkát vállalni.
Jegyzet gazdálkodóknak. Ágazatunk statisztikai mérlegéről (1.)
(Kurucz Miklós)
A KSH által készített a nemzetgazdaság és egyes ágazatainak statisztikai mérlegét bemutató adatsorok alapján a szerző a hazai agrárium unióban elfoglalt helyét és a nemzetgazdaságban betöltött szerepét elemzi.
Agrármúltunk nagyjai. Scholtz Albin (1898-1971)
(Kurucz Miklós)
Ebben a hónapban a borászati szakképzés és felsőfokú képzés kiemelkedő alakjára Scholtz Albinra emlékezünk.
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.