Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
Felkészülés
(Tóth József Attila)
A HÓNAP TÉMÁJA
A Magyar Paprika Napja – 2020 (1.)
(Dr. Somogyi Norbert és mtsai)
Amikor 2002-ben először került sor a Magyar Paprika Napjára, csak remélték a szervezők, hogy hagyományteremtő eseményt indítanak útjára. Most már biztosan mondhatjuk, hogy sikeres kezdeményezésről van szó, amire az idén már kilencedik alkalommal került sor, ezúttal újra Szentesen, mégpedig szeptember 4-én, „A komplex integrált termesztés jelentősége, eredményei és gondjai a paprikahajtatásban” címmel. Az esemény fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a „koronavírus árnyékában” is közel 300 fő és szép számú kiállító vett részt rajta. A rendkívül tartalmas rendezvény előadásait, azok fontosságára tekintettel részletesen, két részben ismertetjük.
FÓKUSZBAN A TALAJMŰVELÉS ÉS A TALAJ
Talaj-észlelések 2019 és 2020 szeptembere között
(Dr. Birkás Márta)
2019 őszén és telén nem gondoltuk, hogy a korábbi éveknél is több – nem csak szakmai – kihívással kell szembenéznünk. A mezőgazdálkodás azonban működött a pandémia legnehezebb szakaszában (2020. március–május) is. A szokásos gazdalátogatásokat el kellett halasztanom, de Gödöllő térségében kb. 35 km sugarú körben kimozdulhattam. Sok értékes információt kaptam diákjaimtól, akik az ország különböző részeiben, feladataik megoldásával számos hasznos észlelést közvetítettek. Ebben az írásban az elmúlt egy év nehézségei és eredményei olvashatók.
A kukorica talajművelési rendszereinek összehasonlító értékelése…
(Dr. Rátonyi Tamás és mtsai)
A szerzők ismertetik, hogy a különböző talajművelési módok a Debreceni Egyetem Agrár Kutató Intézetek és Tangazdaság Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén a kísérlet 3 éve során miként befolyásolta a kukorica terméshozamát. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a vizsgált időszakon belül 3 évben is a lazítás adta a legnagyobb termést. Az is figyelembe kell venni, hogy az alapművelés és az évjárat együttesen is befolyásolja a kukorica termését.
Rabewerk mélyszántó ekék
(Dr. Jóri J. István)
A hetvenes évek hatalmas mezőgazdasági fejlődéséhez nagymértékben hozzájárultak a fejlett nyugati mezőgép licencek. A megvásárolt európai és amerikai licencek alapján gyártott és használt erő- és munkagépek komoly szerepet játszottak a magyar mezőgazdaság sikeres korszakának megvalósításában. Ebben a sorban különlegességnek tekinthető a Rabewerk cég, amely hatalmas sikerek után többszörös csőddel a háta mögött, bizonytalan jövő előtt áll.
Mi köze van a magágynak a terepjáróhoz? (x)
(Horváth Bence)
Első ránézésre semmi. De azt is mondhatjuk, hogy olyan eszközök, amire szükség van egy gazdaságban. A hasonlat arra célzott, hogy vannak eszközök, amiket ideális körülmények között akár helyettesíteni is lehet. A Busa Forgókapás magágykészítője pont olyan nagyágyú, mint egy komoly terepjáró pickup.
Vetésforgók humuszmérlege
(Dr. Kismányoky Tamás)
Célunk az, hogy a talajhasználat során jó minőségű és termékeny talajt alakítsunk ki minél kevesebb ipari háttérből származó input anyag (műtrágya, peszticid) felhasználásával, a természetes erőforrások hatékony mobilizálására támaszkodva. Ennek a célkitűzésnek az egyik fontos eszköze az üzemi szintű szervesanyag-gazdálkodás megvalósítása. A cikkben bemutatott humuszmérleg-számítási modell azt érzékelteti, hogy a táblatörzskönyv ismerete és a humuszmérleg két oldalát meghatározó tételek segítségével fenntartható és javítható üzemi szinten a talajok humuszállapota, segítségével módosítható a szükséges talajhasználati stratégia.
Szerves anyagban otthon vagyunk (x)
Komplett talajmegújító technológia a Talajreform szaktanácsadóitól: gilisztahumusz alapú Esstence növénykondicionáló, CarbonKick szerves starterek és TillageMix takarónövény-keverékek.
A talaj és a növény vízellátottságának mérési lehetőségei távérzékelési módszerekkel 2.
(Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata és mtsai)
A többrészes cikk folytatásaként jelen lapszámban a szerzők a nedvesség becslésére használható ún. optikai modellt ismertetik. A TOTRAM modell módosításaként kifejlesztett OPTRAM modellt a talaj- és növénynedvesség térképezése céljából hozták létre. A modell a talaj nedvességtartalma és a rövidhullámú infravörös transzformált visszaverődés (STR) közötti lineáris kapcsolat feltételezésen alapul.
Száraz szakma vagy a termelők tanítója? Beszámoló
(Gribek Dániel)
„Nézzétek, mennyi gólya gyűlt ide egy perc alatt” – hallatszott a középiskolás diákok soraiból az őszinte rácsodálkozás, amikor Nádudvar határában mintegy két tucat madár érkezett a fiatalok számára megtartott gépbemutató helyszínére. Valóban, a gólyák elképesztően hamar vették hírét a talajművelésnek, és kíváncsian pásztázták a felhántott tarlót, vajon mit is hozott felszínre a tárcsa. Eközben a diákok is kíváncsian, lehajtott fejjel, a talajt fürkészve, néhányan guggolva nézték a vasak munkájának eredményét. Ezúttal csak a talaj felszínét vizsgálták, de a Miskolci Egyetem, a KITE Zrt. és a Magyar Talajtani Társaság közös talajtani táborának résztvevői egy nappal korábban több ezer évet repültek vissza az időben azzal, hogy a számukra kijelölt táblán másfél méter mély szelvényeket ástak, és Dr. Dobos Endre segítségével analizálták a látottakat.
Eljött a szemléletváltás ideje (x)
(Daoda Zoltán)
CELL® cellulózbontó oltóanyag az AGRO.bio Hungary Kft. kínálatában.
NÖVÉNYVÉDELEM
Egy rendhagyó időjárású nyár utóhatásai
(Hertelendy Péter)
Az idei év időjárása, különösképp a nyári hónapok időjárása drasztikusan eltért a korábbi években megszokottól. A meglehetősen meleg, de a hosszantartó hőhullámoktól és aszálytól mentes, extrém mértékű csapadékokban és magas páratartalomban gazdag nyári hónapok ugyanakkor nemcsak az emberi szervezetre voltak hatással, hanem a termesztett növényeinket veszélyeztető különféle károsítókra is.
Szakmázzunk a BAYER-rel. Újra kell gondolni a kalászosok őszi növényvédelmét (x)
(Csorba Csaba)
Éghajlatváltozás, hatóanyag-kivonások, fajtaváltás, egyszikű gyomok terjedése, őszi rovarkártétel és gabonavírusok… a sort még természetesen lehetne folytatni. Az eredője mindezen tényezőknek az, hogy ha jövedelmezően szeretnénk a jövőben is kalászos gabonát termelni, át kell gondolnunk az eddig alkalmazott technológiai elemek hatékonyságát, és ha indokolt, változtatnunk/fejlesztenünk kell. Lamardor csávázószer csomag: az új összetételű Lamardor Active Csomag a Bayer Crop Science-től. A gyomirtási ajánlatban az Expert Met, a Sekator OD és az Atlantis OD.
A napraforgó legfontosabb betegségei (8.) Napraforgórozsda
(Dr. Békési Pál)
A betegség kórokozója az egész világon elterjedt, ahol a Helianthus fajok jelen vannak. A kórokozó egy nem gazdacserés (autöcikus, egygazdás) rozsdagomba, tehát a spermogóniumok és ecidiumok is a napraforgón találhatók. Ismerjék meg a kórfolyamat biológiáját, a betegség gazdasági jelentőségét.
Nem a célokkal, hanem a módszerekkel van probléma”. Interjú Szalkai Gáborral
(Dr. Harcsa Marietta)
A növényvédelem helyzetét folyamatos kétségek közt tartja az EU, gyors és sokszor indokolatlan hatóanyag-kivonási döntéseivel. E mellé idén tavasszal berobbant a koronavírus-járvány, ami kaotikus szezonkezdést okozott mind a növényvédőszer-gyártók, mind a kereskedők és termelők oldalán. A Növényvédelmi Szövetség képviseli a Magyarországon bejegyzett növényvédőszer-gyártó cégek, illetve képviseleteik szakmai érdekeit, ezért kértük a kialakult helyzet elemzésére az NSZ ügyvezető igazgatóját, Szalkai Gábort.
A kórokozó gombák áttelelésének megakadályozása
(Dr. Véghelyi Klára)
A levélbetegségeket okozó, de a hajtásokat, vesszőket és a gyümölcsöket is fertőző mikrogombák egy része, a fertőzötten lehullott levelekben, korhadéklakó, szaprofita módon telel át. A tavaszi fertőzés megelőzhető, vagy veszélye lényegesen csökkenthető lehetne a nyugalmi időben, 3 hónapig elvégezhető lombfertőtlenítéssel. Ismerjék meg a kórokozók áttelelésének megakadályozására szolgáló módszereket.
A dohányfojtó szádor okozta károsítás élettani alapjai és a védekezés lehetőségei…
(Szuvandzsiev Péter)
A dohányfojtó szádor elterjedési területén a legnagyobb terméskiesést az ipari paradicsomban, a dohányban, a napraforgóban és a repcében okozza. A jelenlegi hazai engedélyeztetési rendszer ipari paradicsom gyomszabályozásában a metribuzin, a pendimetalin és rimszulfuron hatóanyagú készítmények használatát teszi lehetővé. Ez utóbbi a szulfonil-karbamidok közé tartozik, melyekből három típus tesztelése zajlott le dél-olaszországi intenzív ipari paradicsomtermő területeken. A rimszulfuron, a klórszulfron és a triaszulfuron hatóanyagú gyomirtó szereket három jelentősen eltérő dózisban jutatták ki dohányfojtó szádorral fertőzött paradicsomállományra az öntözésre szolgáló csepegtető rendszeren keresztül. A tapasztalatokról a szeptemberi lapszámunkban olvashatnak.
Kis káposztalégy
(Dr. Keszthelyi Sándor)
Az elmúlt évek magyarországi őszi káposztarepce termesztésében korábban nem tapasztalt kártételek tömeges fellépését lehetett tapasztalni. Számos esetben a realizált eredmények elmaradtak az érő állományok szemrevételezését követő, remélt hozamtól. E regisztrált terméskiesések hátterében a repceállományokat ért élettelen hatások mellett természetesen termesztéstechnológiai mulasztások is meghúzódhatnak. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy a kialakult kép mindenekelőtt a repce korábban kevésbé jelentős, vagy nem is ismert ízeltlábú károsítóinak – mint például a kis káposztalégy – hatványozott fellépésére vezethető vissza.
Stratégiaváltás a fenntarthatóság jegyében. Beszámoló
(Hertelendy Péter)
Az idei év őszén a Covid-19 vírus fertőzésének árnyékában a Corteva szarvasi vetőmagüzemében került sor a Corteva ez évi növényvédőszer-, valamint kukorica-, illetve napraforgóhibrid-portfóliójának bemutatására, illetve a nem rég megalakult cég környezetvédelmi, társadalmi, illetve szakmai elkötelezettségeit érintő közép-, valamint hosszútávú stratégiájának közzétételére.
Könyvajánló. Keszthelyi Sándor (szerk.): Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen
(AF)
2020 szeptemberétől elérhető a Dr. Keszthelyi Sándor által szerkesztett, Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen című szakkönyv.
Növényvédelmi megoldások Európa zöldítésének idején. Beszámoló
(Polgárné Balogh Eszter)
A Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa adott otthont a 2020. augusztus 18. és 21. között rendezett XXIX. Farmer-Expónak. A nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás lehetőséget teremtett az agrárium szereplőinek a személyes találkozásra, kapcsolatteremtésre és tapasztalatcserére. Idén 127 cég mutatkozott be zömében szabad területen. A kiállítás programját szakmai konferenciák és fórumok is gazdagították, amelyeket a koronavírus-járvány jelentette veszélyre tekintettel fedett, de nem zárt térben tartották meg. E rendezvények egyike az augusztus 19-re, Növényvédő szerek versus új technológiák a mezőgazdaságban címmel meghirdetett növénytermesztési konferencia volt.
GÉPESÍTÉS, GÉPEK
Az eredményes védekezés műszaki lehetőségei (7.) A csávázás technológiái és gépei
(Dr. Dimitrievits György, Dr. Gulyás Zoltán)
A csávázás az egyik legősibb növényvédelmi eljárás, a szántó-vető ember mindig igyekezett a vetőmagot, illetve a vetőgumót – elsősorban a burgonyagumót – megvédeni a kártevők és a kórokozók ellen. A hagyományos forró vizes és hasonló egyszerű eljárások helyett manapság szinte kizárólag vegyszeres eljárásokat alkalmaznak. Az alábbiakban a különböző csávázási technológiákat és a csávázógépek működési elvét és felépítését ismertetjük röviden.
A LEMKEN a 240 éves fennállását ünnepli (x)
1780-Ban Wilhelmus Lemken egy kis kovácsműhelyt alapított Xantenben az Alsó-Rajna vidékén, lefektetve ezzel egy nagyon sikeres vállalkozás alapjait. Ma a LEMKEN az egyik vezető gyártó a professzionális növénytermesztés gépeinek területén több mint 1600 alkalmazottal és 29 kereskedelmi leányvállalattal világszerte. Ebben az évben a családi vállalkozás alkalmazottainak, kereskedelmi partnereinek és vásárlóinak számos eseményt szervezve ünnepli a 240 éves fennállását.
Új funkciókkal bővült az ingyenes RTK applikáció (x)
(Veress Fanni)
A New Holland Precíziós Gazdálkodási Csapatának fejlesztései arra irányulnak, hogy egyre többféle módon nyújtsanak segítséget a gazdálkodónak. Most is egy ilyen lehetőséget mutatnak be, amely még több hasznos információval látja el és segíti a gazdaság irányítását. Megújult és új funkciókkal bővült a mobiltelefonokra készült applikáció a „New Holland PLM Connect RTK”.
Pillantás a mezőgazdasági robotok világába (3.)
(Dr. Husti István)
A megkezdett sorozatunk folytatásaként a jelenlegi cikkünkben a robotizációhoz kapcsolódó kérdések közül azokkal a szempontokkal foglalkozunk röviden, amelyeket érdemes tisztázni ahhoz, hogy a kiválasztott robotot eredményesen tudjuk beilleszteni gazdálkodási feltételeink közé, illetve a meglévő technológiai rendszerünkbe. A cikk második részében az ausztrál Agerris cég két, már kereskedelmi forgalomban is hozzáférhető robotját mutatjuk be, ugyancsak röviden.
Minden, amit tudni kell a John Deere Cool-GardTM II hűtőfolyadékról (x)
A John Deere Cool-GardTM II használatra kész, előkevert hűtőfolyadék, melyet a John Deere az éghajlati viszonynak megfelelően – a fagyállósági határhőmérsékletet figyelembe véve – különböző koncentrációkban állít elő.
Gépmúzeumok – muzeális gépgyűjtemények (42.) Régi gépek „kicsiben”
(Dr. Szekeres Béla)
Kollégánk ezúttal Pusztaszabolcsra látogatott, ahol Szegi László gyűjteményében igazán szép, régi mezőgazdasági gépeket látott kicsiben, méretarányosan elkészítve, ráadásul működőképesen, modellként.
Basak traktorok az élvonalban (x)
(Nagy Márk)
A gazdag alapfelszereltségű, török Basak traktorok a SZEGÁNA Kft. kínálatában.
FIGYELMÉBE AJÁNLJUK
Termésnövelők, biostimulátorok, kondicionáló anyagok… (8.) Fénnyel a stressz ellen: a növények specifikus védekezési folyamatai
(Dr. Janda Tibor)
A fénynek kitüntetett szerepe van a növények akklimatizációs folyamatai során. A stressz által indukált, illetve fényfüggő folyamatok legalábbis részben közös utakon járnak. Az írásból arra is fény derül, hogy vajon milyen gyakorlati kimenetele lehet az ilyen témájú kutatásoknak.
Teremtő optimizmussal az őszi búzáról…
(Nagy Zoltán)
A magyar kenyérgabona termesztést kár lenne temetni, mert termőhelyi potenciál, fajta/hibrid potenciál, technológia, technikai háttér és szakmai ismeretek birtokában van az ágazat. A szakma pontosan tudja, hogy milyen járható út vezet a sokkal jobb terméseredmények elérése felé. Valami mégis hiányzik…
A MI fejlesztésünk, az ÖNÖK sikere (x)
(Balog László)
Az idei évben a Syngenta Kft. két új kukorica hibriddel mutatkozik be Magyarországon, melyek már az új nemesítési irányokat képviselik. Ezek közül egyik az SC3608, a másik az SY Minerva.
A magyar rizstermesztés jelene
(Nagy Zoltán)
Az 1950-es, ’60-as években, európai viszonylatban valóságos rizs-nagyhatalom voltunk. A szarvasi székhelyű Öntözési Kutatóintézetben zajlott a fajtanemesítés. Visszatekintés a rizstermesztésünk elmúlt évtizedeire és a jelen helyzet elemzése.
AgroFIELDshow – hozzáférés a valós adatokhoz. Beszámoló
(Hunyadi-Buzás Balázs)
Az AgroFIELDshow rendezvénysorozat az ország három pontján: 2020. augusztus 31-én Püskin, 2020. szeptember 2-án Dalmandon és 2020. szeptember 3-án Bátyán került megrendezésre. A rendkívül sok újdonságot és gyakorlati haszonnal kecsegtető, innovatív technológiát felvonultató előadások konzultációs lehetőséggel zárultak, ahol mind a kísérletek eredményeiről, mind az AgroFIELD Termelői Clubról személyes megbeszélésekre, illetve – a klubba történő belépéshez – szándéknyilatkozatok aláírására volt lehetőség.
A nyolcadik évtized kezdetén – kukorica fajtabemutató Martonvásáron. Beszámoló
(Dr. Árendás Tamás, Dr. Marton L. Csaba)
Történelmi környezetben, a Brunszvik kastély és parkja évszázados hársfájának ölelésében, egy jól szervezett sajtótájékoztatóval kezdődött szeptember 3-án az az egésznapos szakmai program, melyre az ország minden pontjáról invitálták az érdeklődőket a martonvásári kukoricák nemesítői és vetőmag forgalmazói, az Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Mezőgazdasági Intézet, valamint a Bázismag Kft. munkatársai.
Újabb csúcs hibridek a Syngenta napraforgóhibrid választékában (x)
(Szeleczki Attila)
A cikkben bemutatott két új hibrid kísérletekben már évek óta bizonyít, de üzemi termesztésben idén debütálnak. Sy Onestar és Suman a Syngenta napraforgóhibrid választékában.
Gabonakutató – mutatósan. Beszámoló
(Tóth-Szeles István)
A Gabonakutató Nonprofit Kft. 2020. szeptember 9-én rendezte meg Kiszomboron Országos kukorica, szója, napraforgó és takarmánycirok szakmai napját és fajtabemutatóját. Az ott elhangzottakat foglaljuk össze.
A hagyomány folytatódik… Beszámoló
(Dr. Oláh István)
Bensőséges légkörben, gazdag programmal zajlott az idei Katona-telepi Alföldi kenyér, szőlő és bor (A Kárpát-medence-kincsei) elnevezésű konferencia és bemutató augusztus 27-én.
Hagyományos, mégis rendhagyó gépbemutató Baranyában. Riport
(Gribek Dániel)
A nagy mennyiségű eső után hiába volt az ideálisnál sokkal nedvesebb a talaj, és a koronavírus miatt hiába maradt el a Szentlőrinci Gazdanapok nagy rendezvénye, a szokásos helyszínen azért idén is tartottak gépbemutatót a település határában. A Baranya Megyei Vállalkozási Központ huszonhetedik alkalommal rendezte volna meg a régió legnagyobb agráreseményét, amiből végül a pandémia okán csak egy szerényebb, kisebb esemény lett.
Repcetermesztés sikerének megalapozása őszi kezeléssel (x)
(Gombos Gergely)
Flavo Plant, Növénykondicionáló készítmény a repcetermesztőknek az Arravis Kft. kínálatában.
Négy országrész, négy gazdaság, négy új kukorica
(Gribek Dániel)
A 2021-es szezonra négy új kukorica hibriddel jelentkezik a KWS Magyarország Kft., amelyek a fajtasori eredmények alapján abszolút ígéretesnek tűnnek. A KWS Akustika, a KWS Inteligens és a KWS Ricardo, valamint a silókukoricák sorát bővítő KWS Lukas jelenleg az ország számos pontján várja a kombájnok feldübörgését.
Egész évben kiskert
(Tóthné Bogdányi Franciska)
TALAJÉLET, TALAJOLTÁS
Mikrobiológiai fejlesztések és gyártás: tudomány a minőség szolgálatában
(Magyar Talajbaktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szervezete)
A mikrobiológiai készítmények alkalmazásának hatékonysága a mezőgazdaságban immár vitán felül áll. Számos tudományos kutatás és kísérlet is bizonyította a mikrobiológiai készítmények jótékony hatását úgy a talaj, mint a növény állapotára nézve, a technológia pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hazai gazdálkodók körében is. Kulcsfontosságú azonban, hogy a készítmények összetevői a gyártási folyamat során, majd azt követően is megőrizzék tulajdonságaikat, hogy hatékonyan „léphessenek működésbe” a felhasználásukat követően.
AGRÁRGAZDASÁG
Kétéves csúcsán a szójaár – de miért?
(Fórián Zoltán)
Sorakoznak a kérdőjelek: Miért ugrott csúcsra és meddig megy felfelé a világpiaci szójaár? Mi mozgatja a piacokat? Miért nem nő a hazai termőterület? Egyáltalán, érdemes kínlódni vele?
Szójabab – nemzetközi kitekintés
(Dr. Tikász Ildikó Edit, Dr. Molnár Zsuzsa)
Minden idők legnagyobb globális szójatermésére van kilátás a szeptemberben kezdődő, 2020/2021. gazdasági évben. A cikk írásának idején 370 millió tonnára jelzett mennyiség 9%-kal haladná meg a múlt szezonét és az előző öt gazdasági év átlagát egyaránt. Ettől függetlenül, a szójabab világpiaci ára 2020 augusztusa óta erőteljesen emelkedik az Amerikai Egyesült Államok romló hozamkilátásai és az élénk kínai keresletet nehezen kielégítő, szűkös globális ókészletek következtében. Az északi féltekén szeptemberben kezdődő betakarítás valamelyest visszafoghatja az árrallit.
ZÖLDSÉGTERMESZTÉS
Zöldségkultúrák őszi, talajműveléssel egyidejű magnéziumtrágyázása
(Dr. Terbe István)
A magnéziumtrágyázás kapcsán sokaknak a lombtrágyázás, mint egyetlen tápanyag-pótlási lehetőség merül fel, pedig a termesztett növényekét, különösen a jelentős magnéziumigénnyel rendelkező zöldségfélékét csak lombtrágyázás útján nem lehet megoldani!
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS
A birstermesztés sarokpontjai
(Dr. Csihon Ádám)
A birs az almatermésűek csoportjába tartozó gyümölcsfélénk, melyet sokáig a házikertek gyümölcseként tartottak számon. Az elmúlt években azonban elsősorban a pálinkafőzés felfutásának köszönhetően számos, több hektáros, összefüggő ültetvény is létrejött. A szerző bemutatja a birs termesztéstechnológiájának legfontosabb elemeit az alany- és fajtahasználattól a metszésen át a növényvédelemig.
Őszi teendők a gyümölcsösökben
(Dr. Harcsa Marietta)
Ha vége a gyümölcsszedésnek hajlamosak vagyunk hátradőlni, pedig ez nagy hiba! Ne zárjuk be a kertet, ne hagyjuk magára az ültetvényt ilyenkor, hiszen a következő szezonra most tudjuk felkészíteni a fákat. Az aktuális teendőket Dr. Harcsa Marietta mezőgazdasági szaktanácsadó, növényorvos foglalja össze.
SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT
Szőlővédelmi tapasztalatok Mogyoródon. Beszámoló
(Dr. Princzinger Gábor)
Augusztus közepén idén is megtartották Mogyoródon a Mogyoródi Hegyközségnek és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei Szervezetének szokásos szőlővédelmi tanácskozását és bemutatóját. A koronavírus ellen tett óvintézkedések miatt ez évben a szokásos beltéri előadások elmaradtak, a tanácskozás és bemutató teljes programja a szőlőültetvényben zajlott.
Teltebb fürtök, nagyobb szemek, dúsabb lombozat. Beszámoló
(Gribek Dániel)
A Seedplus Kft. szőlőbe ajánlott tápanyag-utánpótlási technológiájának hatékonyságával is megismerkedhettek azok a gazdálkodók, akik a nyár folyamán részt vettek a BASF Lakiteleken megtartott szakmai rendezvényén. NUTRIGREEN AD, EXPANDO, BOROGREEN és CALFOMYTH Seedplus technológiájában.
Ódon derű. Borban búvó históriák
(Dr. Töttős Gábor)
Minél távolabbról nézünk egy hajdankori eseményt, annál kevésbé látjuk igazi értelmét. Bármilyen furcsa, de így van ez a két évszázaddal előttünk élt vállalkozóval éppúgy, mint a Petőfi-vers mögött felsejlő történelemmel, vagy éppen a nemzeti ellenállásként elkönyvelhető fináncbosszantással, sőt a kötelezőnek híresztelt borfogyasztással. Mindezek mögött érdekes gazdasági–társadalmi jelenségek rejlenek, korántsem elődök és utódok nélkül…
KITEKINTÉS
Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította és fordította: Polgárné Balogh Eszter)
Potyautasok a teherszállító óceánjárókon
Sáskajárás Kelet-Afrikában
EGYÉB SZAKMAI KÖZLEMÉNYEK
Emlékezés Szabó László herbológusra
(Dr. Kiss László)
Búcsúzunk Szabó László herbológustól.
Jegyzet gazdálkodóknak. A nemzedékváltásról
(Kurucz Miklós)
A mai családi, őstermelői gazdaságok zöme közel 30 éve, a rendszerváltoztatás utáni időszakban alakult. A gazdaságvezetők mára elérték, vagy túl is lépték a nyugdíjkorhatárt. Ezek a gazdaságok művelik a mezőgazdasági terület több mint felét, és jelentős arányt képviselnek az állattenyésztésben is. De vajon elegen vannak-e a szakmában vagy annak a kapujában a nemzedékváltó fiatalok?
Agrármúltunk nagyjai. Fehér Dániel (1890-1955)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjai című rovatunkban ebben a hónapban Fehér Dániel erdőmérnök életútját mutatjuk be.
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.