Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
Visszatekintés a 2005. szeptember 21-én tartott Energiafórumra
„Növényből energiát” címen rendezte meg a Mezőföldi Agrofórum Kft., a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a MAE Növénytermesztési Társasága – az előző fórumunkkal azonos helyszínen – az FVM színháztermében azt a formabontó konferenciát, amely a megújuló energiaforrásokkal foglalkozott.
Formabontó volt azért, mert a szünet után egy olyan fórummá alakult a rendezvény, amelyen egy konzultatív testület állt a résztvevők rendelkezésére, hogy választ adjon a felvetődő kérdésekre, vagy egy-egy témakörhöz kapcsolódóan véleményt mondjon a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségekről, illetve a résztvevőknek lehetőségük volt a moderátorok közreműködésével kérdéseikkel, hozzászólásaikkal, észrevételeikkel bekapcsolódni a fórum munkájába
ELŐADÁSOK
Sirman Ferenc,
a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kabinetfőnöke nyitotta meg a tanácskozást Gráf József miniszter távollétében.
Muhari Pál,
a Gabonatermesztők Országos Szövetsége nevében köszöntötte a résztvevőket.
Gőgös Zoltán,
Kormánymegbízott ismertette a mezőgazdasági termékek energetikai célú felhasználásával kapcsolatos kormányzati álláspontot.
Dr. Nagy József,
FVM főtanácsos a minisztérium energiapolitikájáról, ill. a megújuló energiatermelés mezőgazdasági adottságairól beszélt.
Dr. Hajdú József,
az FVM MGI főigazgató-helyettese a növényi energiafelhasználás hazai lehetőségeiről és a nemzetközi gyakorlatról adott tájékoztatást.
Molnár János,
a Pénzügyminisztérium főigazgató-helyettese a megújuló energiaforrásokra vonatkozó adópolitikát ismertette.
Miklós László,
a MOL Rt. Vállalati Kapcsolatok igazgatója az egyik lehetséges energiapiac igényeiről szólt.
FÓRUM
A moderátorok, dr. Csíbor István, az Agrofórum alapítója és dr. Bódis László, a MAE Növénytermesztési Társaság elnöke a szünet után fórummá alakult konferencia konzultációs testületét bemutatva, – ahogy ez az előző fórum esetében is volt – felváltva vezették, irányították a rendezvény menetét.
Cserge Zsolt,
A szlovák Mezőgazdasági Minisztérium Növénytermesztési Igazgatóságának munkatársa a biomassza szlovákiai felhasználásának állásáról tájékoztatta a résztvevőket.
Kovács Tamás,
a Pálhalmai Agrospeciál Kft. ügyvezetője az általuk létesítendő mezőgazdasági alapú biogázüzemről beszélt.
Dr. Janowszky János,
nemesítő, a szarvasi Mezőgazdasági Kutató-Fejlesztő Kht. igazgatója az energiafűről beszélt.
Balikó Sándor,
a Bóly Rt. Vetőmagüzem igazgatója az energiafű termesztésének lehetőségeiről és az erre szerveződő integrációról beszélt.
Dr. Kiss Istvánné,
a Monsanto fejlesztőmérnöke a repcetermesztésben rejlő lehetőségekről szólt.
Csengődi Péter,
a Monsanto közép-európai fejlesztési igazgatója a Monsanto terveiről, elképzeléseiről tájékoztatta a résztvevőket.
Dóczi János,
a Hangyafutura Rt. munkatársa hozzászólóként jelentkezett. Az energiafű mellett korteskedett és bemutatta a rt. ezirányú tevékenységét.
Hibbeyné Joó Márta,
a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője ismertette az uniós szabályozásokat és a hazai intézkedéseket.
Dr. László Elemér professzor,
a BME nyugalmazott egyetemi tanára bemutatta azt a kutatómunkát, ami a mezőgazdasági termékek alternatív hasznosítására irányul.
Deme Pál,
a Középtiszai Mezőgazdasági Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója a náluk működő biodízel üzemet mutatta be, nem elhallgatva az üzem gazdaságossága körüli problémákat.
Kiss László,
hozzászólóként ismertette az általa képviselt vállalkozás tevékenységét. Szűkebb körű beszélgetésre invitálta a résztvevőket, a különböző biomassza feldolgozási technológiák megismertetésére.
Petis Mihály,
a nyírbátori Bátortrade Rt. vezérigazgatója kissé borúlátóan vázolt fel egy biogázüzem létesítése körüli problémákat és az üzemeltetési nehézségeket.
Dr. Somogyi Norbert,
volt mezőgazdasági attasé pozitív példákat hozott Európából, részletesebben Franciaországból, ahol szolgálatot teljesített.
Dr. Schmidt János,
a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának akadémikus professzora – elismert takarmányozási szakember – a feldolgozás során keletkező melléktermékek hasznosítási lehetőségeiről, ill. a további hasznosítás problémáiról beszélt.
Kovacsics István,
az EGI Energiagazdálkodási Rt. osztályvezetője, a vállalat fejlesztési tevékenységét mutatta be.
Dr. Hancsók Jenő,
a Veszprémi Egyetem docense új eljárásokat, új távlatokat vázolt fel a bioenergia hasznosításának jövőbeni lehetőségeiről.
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.