Agrofórum Extra 30.

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

Búfelejtő
(Dr. Bódis László)

SZŐLŐTERMESZTÉS KÉRDÉSEI

Új szőlőfajták és szőlőklónok a nemzeti listán
(Pernesz György)
Csemege- és borszőlő fajtaválasztékunk az elmúlt évben több fajtával és klónnal gazdagodott. Az írásból megismerhetik az adott fajták származását, legfontosabb ampelográfiai jellemzőiket és termesztési értékeiket.

Szülő–utód kapcsolatok szőlőfajtáink között
(Bodor Péter, Varga Zsuzsanna)
A szőlőfajták szelekció vagy keresztezés eredményeként kerülnek termesztésbe. Jelen írás a hibridek eredetére vonatkozó hazai és nemzetközi kutatások eredményeit kívánja bemutatni. Azok a fajták, melyek szelekció útján kerültek termesztésbe, vagyis valamelyik egyed mutációja (pl. rügymutáció) révén jöttek létre, nem képezik a cikk tárgyát.

Szőlőalanyok értékelése – alkalmazkodás a termőhelyi adottságokhoz
(Csikászné Krizsics Anna)
Az alanyok a nemesfajta termesztési értékét jelentősen módosíthatják, mely elsősorban a tőke növekedési erélyében, az ültetvény élettartamában, ill. a termés mennyiségének alakításában nyilvánul meg. A minőséget befolyásoló hatás kevésbé mérhető, közvetetten jelentkezik. Jelen írásban a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete által beállított kísérlet Cabernet sauvignon fajta kombinációinak eredményeibe nyerhetnek betekintést.

Eltérő talajművelési módok alkalmazhatósága eróziónak kitett területen
(Dr. Varga Péter, Dr. Májer János, Németh Csaba)
A szerzők talajtakarási kísérletük 2007-2008. évi eredményeit mutatják be. Az integrált szemléletű szőlőtermesztésben felhasználható talajművelési eljárások közül, a szerves hulladékkal történő talajtakarás mellett, a tartós és az ún. időszaki növényborítottságot adó talajtakarási eljárások hatását vizsgálták a szőlőnövény fejlődésére, a termés mennyiségére, a talaj és levél tápelem-tartalmára, a talaj nedvesség-tartalmára és tömörödöttségére, 10-12 %-os közepes lejtésű hegy-völgy irányú telepítési rendszerű területen.

A minőségi szőlőtermesztés és az alulterhelés
(Dr. Zanathy Gábor, Fazekas István)
A minőségi szőlőtermesztésben szigorú előírások, rendeletek szabják meg a hozamot, illetve a tőkénként hagyható világos rügyek számát. Kis terhelés esetén a szőlő jó minőségű termést adhat, azonban a rügyszám túlzott mértékű visszafogása könnyen a tőke termőegyensúlyának felborulásához, túl erős hajtásnövekedéshez vezethet. Érdemes hát röviden áttekinteni azokat a tényezőket, melyek a szőlő növekedési erélyét befolyásolják, valamint tisztázni a terhelés visszafogásának különböző hatásait.

A szőlő biotermesztésének előírásai, ellenőrzési, tanúsítási rendszere
(Göblyös Judit)
Sokan beszélnek ökológiai gazdálkodásról; de vajon mit értünk ez alatt? Melyek azok a főbb előírások, amelyeket be kell tartani az ökológiai termesztés során, főleg a növényvédelem, a tápanyag-utánpótlás, a gyomszabályozás és a talajművelés terén? Mennyi az ökológiai termesztésre való átállási idő, továbbá hogyan működik az ellenőrzés és minősítés rendszere? Mindezekre a kérdésekre lényegretörő válaszokat kaphatunk a cikkből.

A metszést segítő eszközök
(Fazekas István, Dr. Zanathy Gábor)
A metszés kifejezetten munkaidő-igényes művelet, így egyre nagyobb a jelentősége a kézi metszést megkönnyítő, s az ezt kiváltó technológiák kipróbálásának és bevezetésének. Ezért a Budapesti Corvinus Egyetem szakemberei írásukban a pneumatikus, az elektromos metszőollók, valamint a gépi előmetszés „világába kalauzolják el” az olvasókat.

NÖVÉNYVÉDELEM

A szőlőfajták szőlőlisztharmattal szembeni érzékenysége
(Dr. Hajdu Edit)
Az elmúlt évben országszerte küzdöttek a termesztők a szőlő egyik veszélyes gombabetegségével, a szőlőlisztharmattal szemben. Több borvidékünkön a gazdák már kivédhetetlen fertőzések előtt álltak. A gyakorlatban zajló növényvédelem megalapozásához sokszor hiányzik az alapos fajtaismeret vagy a betegség lefolyásának ismerete. Ezért, hogy segítsük a minél hatékonyabb szőlőlisztharmat elleni védekezést, e cikkben a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet szakembereinek a szőlőfajták érzékenységével kapcsolatos 2008. évi tapasztalatait közöljük le.

A rezisztenciáról, kicsit másképpen (x)
(Dr. Kürti Antal, Dr. Tóth Elemér)
A DuPont gombaölő szer kínálata a szőlőlisztharmat és a peronoszpóra elleni küzdelemben.

Mi történt a szekszárdi szőlőkben a vészhelyzet után? Riport
(Györök Zsuzsanna)
Beszélgetés dr. Vörös Gézával, a Tolna Megyei MgSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatójával a Szekszárdi borvidék elmúlt évi szüreti tapasztalatairól, valamint a szőlő növényvédelmének helyzetéről az EU-s tervezett szerkivonások után.

Pergado F – Sokáig véd, de biztosan! (x)
(Nádudvari Éva)
A Syngenta Kft. a Pergado F (mandipropamid+folpet) gombaölő szerét ajánlja a szőlőtermesztők figyelmébe a peronoszpóra elleni küzdelemben.

Tapasztalatok a 2008. évi szőlőlisztharmat-járvánnyal kapcsolatban
(Czink János, Hollósi Attila, Kovács Mihály, Mészárosné Pólya Diána, Mikonya József Somogyi László)
Az írásban az ország különböző borvidékein tevékenykedő növényvédelmi szakemberek foglalják össze tapasztalataikat a 2008-as év szőlőlisztharmat-fertőzésével kapcsolatban. A cikkből kiderül, sikerült-e a szakembereknek szőlőiket megvédeni a betegséggel szemben, milyen hatóanyagok, készítmények voltak hatékonyak, és hogyan készülnek a kórokozó ellen a következő növényvédelmi szezonban.

A szőlőpermetezés gépi technológiája
(Dr. Dimitrievits György)
Az eredményes szőlőtermesztés elengedhetetlen feltétele a hatékony növényvédelem. A védekezések sikere az alkalmazott permetezőgéptől és az üzemeltetés színvonalától is függ. Ezért fontos az eredményes védekezés érdekében a célszerű technikai – gépválasztás és -üzemeltetés – feltételeinek áttekintése.

Szőlőültetvények gyomszabályozása, a gyomirtás lehetőségei
(Hornyák Attila)
Az írás a szőlő eredményes gyomirtása érdekében összefoglalja a telepítés előtt, ill. a telepítéskor figyelembe veendő szempontokat, teendőket, a szőlőültetvényekben előforduló fontosabb gyomnövényeket, valamint az ültetvények gyomirtásának, gyomszabályozásának (mechanikai és agrotechnikai módszerek, vegyszeres gyomirtás) lehetőségeit.

BORÁSZAT

A borkategóriák új rendszere. Riport
(Kurucz Miklós)
Ez év augusztus 1-jétől a borok eredetvédelmét és az ezzel kapcsolatos jelölést is teljesen új alapokra helyezi az EU. Ez minden borászati üzem számára feladatot ad, de a fogyasztónak nyújtott tájékoztatás is alapvetően megváltozik. A fontosabb szempontok megismerése és megértése érdekében kerestük fel Horváth Csabát, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárát.

Borexportunk az 5 milliárd eurós agrárexport tengerében
(Összeállította: Szabó Jenő)
Az összeállításból megismerhetik a magyar borexport és -import elmúlt évi eredményeit a számok tükrében.

A hobbiból vállalkozás lett. Riport
(Kurucz Miklós)
Beszélgetés szőlészetről-borászatról a Neszmélyi borvidéken gazdálkodó Szöllősi Mihállyal.

Létezik-e „kétféle” eredetvédelem?
(Dr. Szabó Ágnes)
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium szakemberének írásából az eredetvédelmi szabályok borjogi és iparjogvédelmi szempontjait ismerhetik meg.

Harminc éve Villányban. Riport
(Vikman Mihály)
Riport Jekl Bélával, aki a szőlőtermelés, a szőlő növényvédelme mellett a borászat elkötelezett híve Villányban.

EGYÉB SZAKMAI KÖZLEMÉNYEK

Szőlészeti és borászati konferencia a BASF-nél
(Dr. Demes György)
Kilencedik alkalommal rendezte meg február elején a BASF Hungária Kft. Agrodivíziója a szőlészek és borászok találkozóját, amelyre Balatonalmádiban, a Ramada Hotelben került sor. A szakmai program keretében a résztvevők rangos előadásokat hallgathattak meg a már ma is érzékelhető éghajlatváltozás várható kedvezőtlen hatásairól, a szőlő és borpiac jelenlegi helyzetéről és jövőbeni alakulásáról, valamint az elmúlt év szőlővédelmének tapasztalatairól.

Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)

Függelék

Termékválaszték a szőlő növényvédelméhez
(Rózsahegyi Péter, Schmidt Ágnes, Dr. Varga László)

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen