Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
A kenyér
(Pajlócz András)
A főbb kalászosok piaci helyzetéről dióhéjban
(Dr. Potori Norbert)
Bár a búza ára Európában és a tengeren túl egyaránt megközelítette a 2007/2008. gazdasági évi csúcsot a téli hónapokban, a terményből globális szinten nincs hiány. A kalászos gabonák összesített termelése a várakozások szerint a korábbinál lényegesen lassúbb ütemben nő az elkövetkező tíz évben, mivel a gazdálkodók a kukoricát és az olajnövényeket inkább előnyben részesítik – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet szakemberének írásában.
Amit még megtehetünk a 2011. évi búzákért
(Dr. Petróczi István Mihály)
A terményárakat és az időjárást nem tudjuk befolyásolni, de ami rajtunk múlik, azt érdemes megtenni a jó búzatermések érdekében, a növények kondíciójáért, az aratható mennyiségért és minőségért. Éppen ezért e cikk keretében a búza kondíciójától függő fejtrágyázás, valamint a betegségek elleni védekezés mikéntjeire hívjuk fel a figyelmet.
Tallózás külföldi szaklapokban
(Összeállította: Polgárné Balogh Eszter)
Külföldi szaklapokban megjelent érdekesebb írásokból olvashatnak összeállítást.
Fitohorm ajánlások őszi búza és egyéb kalászosok lombtrágyázására (x)
Ismerjék meg a kalászosok lombtrágyázására alkalmas Fitohorm készítményeket.
20 éves a martonvásári kalászos nemesítési innovációs rendszer
(Dr. Láng László, Bakos Kenéz, Cseh Katalin)
Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet és az Elitmag Kft. szakemberei vallanak arról, hogyan állta ki az idő próbáját az elmúlt 2 évtizedben kialakított új martonvásári innovációs vertikum.
Az optimális N-trágyázás jelentősége (x)
(Vári Rita)
A Linzer Agro Trade Hungary Kft. műtrágyázási javaslata a búzatermesztők számára.
A kalászos nemesítés irányzatai és eredményei Szegeden
(Dr. Cseuz László, Dr. Beke Béla, Dr. Bóna Lajos)
A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szakemberei a szegedi kalászos nemesítési programokat, azok eredményeit, ill. a jövő kihívásait mutatják be írásukban.
Az Ammóniumnitrát műtrágya hátrányai a Pétisóval szemben (x)
A Pétisó használatának előnyei, ahogy azt a Nitrogénművek Zrt.-nél látják.
A legjobb befektetés a Genezis műtrágya! (x)
Ismerjék meg a Genezis műtrágyák használatának előnyeit!
GOSZ-VSZT őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet, 2010 22
A GOSZ és a VSZT annak érdekében, hogy a termelők számára évről évre hasznosítható, objektív adatokat nyújthasson, a posztregisztrációs fajtakísérletek folyamatossá tételére kötelezte el magát. Most az elmúlt évi, tizenkét helyszínen beállított összehasonlító vizsgálatok alapján, 35 minősített búzafajta agronómiai és beltartalmi jellemzőit, valamint kórtani eredményeit adják közre táblázatos formában.
A körülményekhez igazítják a technológiát (x)
(A. Gy.)
Kalászosok vegyszeres gyomirtása DuPont készítményekkel – ahogy a gyakorlati szakemberek látják.
Kalászos vetőmag helyzetkép
(Benke Zoltán)
Az MgSzH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság szakembere az EU-s csatlakozásunktól kezdve napjainkig tekinti át a fémzárolt vetőmag felhasználás, valamint a fajtaválaszték alakulását a kalászos gabonák esetében.
A Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. visszavetett vetőmag-használati tapasztalatai
(Seprenyi Bálint István)
A Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. szakembere a 20 ha-nál nagyobb szántóterületen gazdálkodó mezőgazdasági termelők oltalmazott növényfajta-használati nyilatkozata alapján az előző év őszén visszavetett vetőmag-használati tapasztalatokat ossza meg az olvasókkal.
Az univerzális, a komplett és a specialista (x)
(Farády László)
Ismerjék meg a Bayer CropScience kalászosvédelmi technológiáját.
A hazai őszi búza tételek Fusarium fertőzöttsége 2010-ben
(Halász Ágnes, Tóth Ágoston)
Az MgSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai, illetve annak jogelődei, már az 1970-es évek eleje óta figyelemmel kísérik a búza Fusarium fajokkal való fertőzöttségét. Az írásból a 2010-es évi felmérés eredményeit, az azokból levonható tapasztalatokat, valamint a gabonafuzáriózis elleni integrált védelem alapjait tekinthetik át.
A permetezéstechnika fontossága a célzott fuzárium elleni védelemben (x)
(Kurtz György)
A megfelelő permetezéstechnika mellett a Syngenta a Cherokee (ciprokonazol + propikonazol + klortalonil) gombaölő szert ajánlja a kalászfuzárium elleni védekezésre.
Osiris – A DON-szint csökkenthető, a jó termés elérhető! (x)
(Füzi István, Ádám Miklós)
Hatékony megoldás a kalászfuzáriózis elleni védekezésben a BASF-től.
Védekezés a gabonafélék rovarkártevői ellen
(Szabóné Komlósi Éva)
Az ország 4,5 millió hektárnyi szántóterületének mintegy 35 %-án termesztenek gabonát, mely eredményes termesztését a károsítók elleni védekezés nélkül nem lehet elképzelni. Az uniós csatlakozás óta azonban nemcsak a birtokszerkezet, hanem a károsítók elleni védekezésre használható készítmények palettája is jelentősen átalakult. Ezért érdemes röviden „felidézni” az árpa és a búza legfontosabb kártevőinek életmódját, kártételét, valamint egyúttal összefoglalni az ellenük hatékonyan használható készítményeket.
Kaiso EG – Innovatív formulációjú, széles hatásspektrumú, gyors hatású rovarölő szer (x)
(Salamon György)
Gyors hatású, széles hatásspektrumú rovarölő szer a Nufarm Hungária Kft. kínálatában.
A kenyér – mindennapi életünk és ételünk
(Ács Péterné dr.)
Az írásból egy kis kenyértörténelem és napjaink -fogyasztási szokásai mellett, a kenyér táplálkozás-élettani vonatkozásaival ismerkedhetnek meg.
A francia gabonakészletek nyomon követésének rendszere
(Dr. Somogyi Norbert)
A francia gabonapiacra és ezen belül a készletek nyomon követésére jól szervezett és hatékonyan működő rendszer épült ki az elmúlt évtizedekben, melyet most Önök is közelebbről ismerhetnek meg a párizsi TéT-attasé írásából.
Szellőztetéses szemes termény tárolási és fertőtlenítési technológiák
(Dr. Herdovics Mihály, Komka Gyula)
A szemes termények tárolástechnológiája egy szélesebb körű technológiai láncba kapcsolódik, amelynek minden eleme kölcsönhatásban van egymással és kihat ezen lánc végén elhelyezkedő tárolástechnológiára, illetve a tárolt termény minőségi jellemzőire. E technológiai lánc elemei közül a cikk a szemes termények nedvességtartalmától és tárolási idejétől függő állagmegóvó szellőztetéses tárolás- és fertőtlenítési technológiákkal foglalkozik.
A mezőgazdasági erő- és munkagépek, valamint a munkaműveletek várható költsége 2011-ben
(Dr. Gockler Lajos)
A gazdálkodás eredményességének javításához a gépüzemeltetés terén is egyre több információ szükséges, éppen ezért hasznos lehet olvasóink számára a Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) által készített felmérés, mely a megfigyelt bázisgazdaságok számaiból kiindulva a mezőgazdaságban használatos erő- és munkagépek (gépcsoportok) átlagos teljesítéseit és költségeit, az adott évre várható árakkal, bérekkel, valamint egyéb költségekkel kalkulálva adja közre.
Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.