Házikert

Elképesztő, mennyi erdei fülesbagoly telel át Magyarországon

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén.

A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 638 településén, 1 035 helyszínen, 11 629 erdei fülesbagoly telelt.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti park-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 431 felmérő vett részt.

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2024-ben 130 olyan településről kaptunk információkat, ahonnan 2018 óta minden évben.

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet. 

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 11 629 bagoly

minimum 2 907 250 (!) mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2023/2024-as telelési időszakban. 

Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva):

mintegy 73 tonna! 

A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről. 

Telelő erdei fülesbagoly felmérések eredményei, 2024. január 19-22. © MME

A felmérés egyéb részletei, érdekességei:

  • Ezernél is több baglyot számláltak Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben; 
  • idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly: 280 egyed; 
  • 100 feletti példányszámészlelések:
    • Túrkeve (280),
    • Kisújszállás (170),
    • Kengyel (167),
    • Balmazújváros – Virágoskúti halastavak (145),
    • Martfű (144),
    • Szentegát (140),
    • Mezőtúr (135),
    • Szolnok (134),
    • Karcag (131),
    • Balmazújváros – Nagyhát tanya (124),
    • Liptód (120),
    • Kuncsorba (119),
    • Jászapáti (116),
    • Újszász (112),
    • Hódmezővásárhely (102); 
  • Budapesten 10 vizsgált kerületből háromban sikerült összesen 17 erdei fülesbaglyot találni;
Telelő erdei fülesbagoly felmérések eredményei Budapesten, 2024. január 19-22. © MME
  • óvodai és iskolai csoportok is részt vettek a felmérésben:
    • a Vak Bottyán Óvoda és Bölcsőde Sárszentlőrinci Tagintézményének óvodásai;
    • Kádas György EGYMi, Óvoda, Általános iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Kollégium karcagi tagintézménye;
    • a kunszentmiklósi 2.a osztályos tanulók;
    • a szeghalmi Péter András Gimnázium Kollégiuma;
  • a határ túloldaláról, a szerbiai Magyarkanizsáról is kaptunk megfigyelést. A Főtéren és annak környékén 25 erdei fülesbaglyot számoltak.

Köszönjük a felmérők, adatközlők munkáját!

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

A fogyasztók nem akarnak csonkolást – de lesz-e változás az állattartás szabályozásában?

2024. február 29. 09:10

A fogyasztók elsöprő többsége itthon és Európában is azt akarja, hogy szigorúbb szabályok védjék az élelmiszertermelés céljából tartott állatokat, és elvárja, hogy az uniós döntéshozók végre cselekedjenek – derül ki egy friss, 8 uniós országban végzett fogyasztóvédelmi kutatásból, melyben magyar fogyasztókat is kérdeztek.

Mezőgazdaság 4.0 - a jelen

2020. június 11. 04:36

Egy globális válság – háború, járvány vagy klímakatasztrófa – hoz hideget, meleget. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy-egy válság katalizátorként robbantott be küszöbönálló vagy épphogy elindult változásokat.

Csúcson van a mezőgazdasági beruházást és a gazdaságátadást tervezők aránya is

2021. október 27. 07:36

Az elmúlt tíz évben nem mértünk még ilyen nagy arányú gazdaságátadási szándékot, de a beruházási hajlandóság szintje is öt éve haladta meg legutóbb az ideit.

Kerttervezés: mi történik egy kertfelmérésen?

2025. március 26. 05:40

Egy kertfelmérésen rengeteg téma szóba kerül, melynek központi eleme az ember és a kert összhangja.