Házikert

Erdők-mezők gyümölcsei júniusban

Agrofórum Online

Minden hónap hoz újdonságot, erdőn és mezőn is, így júniusban is érdemes kirándulni és gyűjtögetni. Rengeteg féle gyümölcsöt és zöld növényt lehet találni most már a természetben, de egy valamire nem árt figyelni: ha gombászunk, akkor mindig vigyük el gombaszakellenőrhöz, mert másképp nem szabad fogyasztani, hacsak nem vagyunk nagyon pengék a gombák világában.

Csalán, nem csak erjesztéshez

A csalán az egyik legismertebb vadnövény, amit szedni szoktak a kedvelői. Csalánleves, csalánfőzelék, de még fermentált csalánlevelek is készíthetők belőle.

Kerti felhasználás során természetesen az erjesztett csalán kiváló tápanyag-utánpótlás, a nem erjesztett, csak áztatott csalán meg növényvédelmi léként lett ismert a biokertész körökben.

Faeper – ízletes lekváralapanyag

A faeper régen nagyon divatos volt és szinte minden paraszti udvarban megtalálható volt. De csak volt. Mióta a város és falu egyaránt azt a trendet követi, hogy minél tisztább kertet kell tartani, így a faeper is „koszolása” miatt rendre elkezdett kikopni.

Terméséből annyira finom lekvárt lehet készíteni, mely ritka kincs a kamrapolcon. Pár évvel ezelőtt jó termésmennyiségünk volt, így a fekete faeperből egy nemzetközi díjnyertes lekvárt tudtunk alkotni. Így, ha valaki talál ilyen fát, régi elhagyatott tanyavilágban, akkor szedje meg, mert hamar lepotyognak a termések.

Faeper

Pitypang és a pitypangszirup

Itt a jó idő, csapadék is volt mostanában az ország jó részén, így a gyeptársulások egyik kedvelt növénye is előbukkan, ami nem más mint a gyermekláncfű, vagyis pitypang. Sárga virágaiból értékes szirup készíthető, de ehető virágként a saláták dekoratív eleme is lehet.

Gyűjts szőlő- és tormalevelet!

Most még zsengék a levelek, így itt az idő begyűjteni őket. A szőlőnél lehetőleg olyan helyről szedjünk levelet, ahol a permetezés messze elkerülte, így ne egy szőlősgazda sorai között gyűjtögessünk, hanem itt is akár a tanyavilág elhagyatott mezein álló, kibújó szőlőlevelekből szedegessünk.

A tormalevelek is hasonlóan jók a szőlőéhez, a vastag eret érdemes kivágni középről, majd ecetes lében leforrázva már csavarhatjuk is bele a húsgombócokat! Paradicsomos-tormás húsgombócokként rendkívül finom lesz!

Vargánya és keserűgomba

Ha ismerjük a gombákat, vagy van kéznél egy hadrafogható gombaszakellenőr, akkor uzsgyi az erdő és szedhető a gomba is. Persze csak azt szedjük le, amit legalább „saccra” felismerünk, mert a gomba értékes eleme az erdőnek, így nemcsak az a kérdés, hogy mérgezőt szedünk-e le, hanem az erdő károsítása vagy békében hagyása is szempont lesz.

A vargánya és a nyár eleji gombák nagyon finomak, leszáríthatók télire, elkészíthetők pörköltnek és ki is ránthatók zsemlebundában.

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

Hogyan ültessük és ápoljuk a hóvirágot?

2023. február 4. 04:36

Szeretném megtudni, hogy kell-e a hóvirágot valahogy ápolni a házikertben? Hogy végezzük az ültetését?

AKTUÁLIS! Lemosó permetezés nagyüzemben és kiskertben

2020. március 25. 11:45

A károsítók (gombák, baktériumok, rovarok, atkák) áttelelő alakjai télen is jelen vannak a fáinkon, várva a tavaszt, hogy újra támadhassanak. A téli hideg csak részben képes csökkenteni a számukat, enyhe telekben pedig szinte semmi nem akadályozza a sikeres áttelelésüket. A tél végi lemosó permetezés ezeket képes gyéríteni, így pedig ’tiszta lappal’ indíthatjuk a növényvédelmet!

Nyár végi feladatok a kertben – szürethajrában

2022. augusztus 23. 05:37

A növények terén egybecsúsztak idén a teendők, így egyszerre van fűszerszüret, gyümölcsbetárolás, a chili és más paprikafajták szedése, a paradicsom érése és egy utolsó kör uborka indítása palántáról természetesen.

Mezei és kósza pocok a kertben: hogyan védekezzünk?

2022. május 9. 05:36

Ahol mezőgazdasági művelés folyik, ott a mezei pocok (Microtus arvalis) is kiválóan érzi magát, ami nekünk gazdálkodóknak, de még hobbikertészeknek sem öröm.